A lányok sokat beszélnek. Többet, mint a fiúk. Ez felnőttkorban sem nagyon változik, a nők általában véve beszédesebbek, mondják a kutatók. De vajon ez elegendő ok arra, hogy a férfiak félbeszakítsák őket?

„Legyél udvarias, hallgass végig, ne vágj közbe”, "Kislányom, vegyél levegőt!", "Hagyj másokat is szóhoz jutni!" "Ne fecsegj már annyit, térj a lényegre!" - ismerősek ezek a mondatok? Neked mondták, esetleg te is mondod a saját lányaidnak? Velünk bizony mindkettő megesett. Sőt, azt is olvastuk, és mondták is nekünk idősebb nőrokonok, hogy a kislányoknak illedelmesen hallgatniuk kell, ez nagyon fontos. Egy igazi hölgy tartózkodó, halk szavú, csak akkor felel, ha kérdezik. Nagyon sokan megtanultuk ezt a leckét, de nem biztos, hogy jól jártunk ezzel.

Sokszor dühösen látjuk, egyes férfiak milyen magától értetődően szakítanak félbe egy nőt beszéd közben. Már az osztálytermekben is előfordult, hogy a fiúk a lányokat túlkiabálva szereztek érdemeket a helyes válaszaikkal. Akkor csendben füstölögtünk. Ám a helyzet később sem javult. Kezeket fel, kivel esett már meg, hogy nagyobb társaságban elsütött egy vicces megjegyzést, vagy észrevételt tett valamire, amire egyáltalán semmi reakció nem érkezett, addig, míg szó szerint el nem ismételte az egyik férfi a körből, amit mondtunk és ki nem tört a hangos kacagás, heves bólogatás. Megvolt? Ugye milyen bosszantó?

Nemcsak a mi tapasztalataink, hanem kutatások szerint is a férfiak általában véve többet, gyakrabban, és hosszabban beszélnek, mint a nők, ha vegyes csoportokban vannak például tantermekben, tárgyalókban, testületekben, vagy szakértői kommentátorként a médiában. Szerintünk ez nem csupán udvariatlanságból, vagy türelmetlenségből, de gyakran a domináns helyzet érzékeltetésének igényéből is ered. A főnöknek senki nem vág a szavába. Kivéve, ha nő a főnök. Akkor nagyobb eséllyel szakítják meg mondókáját. Értekezlet, parlament, túlfűtött vita: kinek van esélye túlkiabálni a partnerét, a másikba folytatni a szót? Rendszerint a férfinak. Ha nő ilyet tesz, az meglehetősen szokatlan, sokak számára kifejezetten ellenszenves, férfiasnak ható viselkedésnek minősül.

Még a filmekben és a televízió képernyőn is a férfi szereplőké a több szöveg. Sőt, talán nem mondunk újat, ha azt állítjuk, vannak férfiak, akik jobban szeretnek férfiakkal megbeszélni bizonyos - természetesen őrülten jelentőségteljes - kérdéseket még akkor is, ha valójában egy nő kezdeményezte a beszélgetést. Tapasztaltátok már, hogy mondjuk építőmunkások, autószerelő, vagy akár egy pincér nem hajlandó nektek válaszolni, veletek kommunikálni, odaadni a visszajárót, hiába fordultok hozzá kérdésetekkel, hanem a férfit keresi szemével, és ha megleli, neki felel? Mi igen. Roppant kellemetlen. És nem diplomától, vagy annak hiányától függ a jelenség. Sokszor ugyanezt tapasztalják egyetemi oktató nők is tanszéki viták kapcsán, szóval az iskolázottsághoz nem sok köze van a jelenségnek. Sokszor úgy érezzük, csak egyszerű udvariatlanságról van szó, és legyintünk, semmiség az egész, de jobban belegondolva dühítő.

Honnan ered mindez, hiszen gyerekkorban éppen ennek az ellentéte a jellemző a két nem képviselőire? Természetesen ezzel is foglalkoztak kutatók, és kiderült, bizony az a helyzet, hogy alapvetően mi rontjuk el. Mi, szülők és pedagógusok vagyunk azok, akik belefojtjuk a szót a lányokba, félbeszakítjuk őket, míg a fiúkat arra bátorítjuk, hogy beszéljenek többet, hangosabban, bátran vitatkozzanak, álljanak ki magukért.

A labda tehát úgy tűnik, nálunk pattog, és ha változtatni akarunk, a saját gyerekeinkkel kell kezdeni a változást. A magunk részéről még látunk is esélyt rá, hogy fordítsunk a helyzeten, de az oktatásban ennél sajnos jóval nehezebb mindezt átfordítani. Jónéhány kísérlet - köztük az elhíresült Harvard Business School-é - azt igazolja, sokat lendít a lányok és a nők teljesítményén, ha az osztálytermekben, egyetemi és munkahelyi előadókban meghallgatják őket. Az esélyegyenlőség valahol itt kezdődik.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?