Sajnos ritkán tudunk ilyet mondani, de Orbán Viktor ötlete a területalapú támogatások korlátozásával kapcsolatban egy kifejezetten jó gondolat. Kár, hogy mint szinte minden egyéb kormányzati ötletet, ezt is rohanva, előkészítés és körültekintés nélkül vezetik majd be, hogy ezzel végül legalább annyi kárt, mint hasznot okozzanak az országnak. Mindenkinek tragédia, hogy csak ilyen kőkorszaki módszerekkel tudnak kormányozni.

Orbán Viktor a Magosz közgyűlésén vetette fel, vagyis a dolgok menetét ismerve inkább jelentette be, hogy személyenként 50 millió forintban fogják korlátozni a területalapú földtámogatásokat. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt négy, illetve tíz évben (ki milyen ügyes/korrupt/körültekintő volt) kialakított, Ángyán József felmérései szerint akár több tízezer hektárra rúgó informális óriásgazdaságok arányosan sokkal kisebb támogatást kapnak majd, mint a néhány-száz hektáros vagy annál is kisebb gazdálkodók.

Mivel az óriásgazdaságok lényegesen hatékonyabban működtethetők, mint a kicsik, nem indokolt, hogy ugyanolyan arányban kapjanak állami támogatást. Ráadásul az uniós földalapú támogatásnak eleve az a célja, hogy segítsen megőrizni a falusi életmódot, annak társadalmi fontossága miatt. Ebből pedig következik a kisebb gazdák arányaiban nagyobb támogatásának szükségessége is, mert minél nagyobb egy gazdaság, annál kevésbé valószínű, hogy a tulajdonosai valóban falun élnek.

Végül, de közel sem utolsó sorban, a földalapú támogatások lefölözésére egész iparág alakult ki Magyarországon, amelynek semmi köze a falusi életmódhoz, de annál több a mindenkori kormányzó párt csókosaihoz.

Ezt turbófokozatba kapcsolta az állami földek bérletének újrapályáztatása. Az ezzel kapcsolatos ordító anomáliák kapcsán megint csak Ángyán József feltáró tevékenységét érdemes felidézni. Ezért aztán mindenképpen üdvözöljük a szándékot, hogy a kisebb gazdaságok arányaiban nagyobb földalapú támogatást kapjanak.

A szándék jó, de a felvázolt megvalósítás már megint az ország közepes fejlettségi szintjéhez képest méltatlanul primitív. Először is miért egy határérték van és nem sávos struktúra? Ez azt jelentené, hogy van egy társadalmi vagy gazdasági szempontból ideális, hektárra pontosan meghatározható birtokméret. Aki pedig e szint fölé megy, az egyetlen forint extra támogatásra sem érdemes. Másodszor miért kell mindezt egyik pillanatról a másikra bevezetni? A mezőgazdasági beruházások rendszerint rendkívül hosszú lefutásúak és az időjárás miatt nagyon bizonytalanok, ezért az államnak minden kicsit is normális országban az a célja, hogy itt még a többi szektornál is nagyobb kiszámíthatóságot biztosítson. Ezzel egyszerűen nem fér össze az, hogy bizonyos földterületekre egyik napról a másikra megszűnik az addig hosszú távra ígért támogatás.

Ki lesz olyan bolond ezután, hogy az állami ingyenpénzen kívül bármi mást is beruházzon a mezőgazdaságban?

Ez már megint a “miniszterelnök mindent tud” könyvből a “holnapra megforgatjuk az egész világot” fejezet. A kormányfő azért működik így, mert egyszerűen nem bízik az alatta lévő struktúrában. Nem bízik abban, hogy ki tudják találni a megfelelő rendszert. De ami még fontosabb: retteg attól, hogy egy hosszabb előkészítés vagy bevezetés során mindenféle részérdekek cincálnák szét és így torpedóznák meg a javaslat lényegét.

A kormányfő egy karizmatikus vezető, aki semmit nem tud a nagy rendszerek irányításáról, ezért inkább megkerüli azokat. Az ország egésze számára azonban mindez azt jelenti, hogy a közepesen fejlett magyar gazdaságot olyan eszközökkel kormányozza, ami garantálja, hogy nem lépünk feljebb.