Az öröm masinériái: a káromkodás

Az élet apró örömeit kutató cikksorozatunk már második részénél megpihen egy percre a leállósávban.

Történt ugyanis, hogy rövidesen előző cikkem publikálása után egy váratlan telefonhívás érkezett a szerkesztőségbe (igen, van telefonunk; igen, a falon van és néha csörög). A vonal túlsó végén a miskolci Kovács úr ült (bár erősen feltételezem, hogy inkább állt) és Horváth kolléga aktuálisan jelenlévő cimpáin keresztül rótt meg engem. Az üzenet hozzám is eljutott.

Kovács úr kifogásolta a **** és a ********* szavak használatát, ezen trágárságok kiemelt, címlapon való elhelyezését, és jelezte, hogy egy takarításról szóló cikkben erre semmi szükség; káromkodással jófejségre való törekvésem hiábavaló és gyerekes.

Azonnal éreztem, hogy ezen a héten kötelességem foglalkozni a témával.

Kedves Kovács úr!

Először is mindenképpen el kell ismerjem, Önnek igaza van, és, bár célom nem a vagánykodás volt -  hisz olyan messze áll tőlem a vagánykodás, mint Makótól a vagánykodás - Ön kétségtelenül rátapintott a problémakör lényegére, kiinduló alapvetésére, már-már axiómájára:

Káromkodni se írott, se beszélt formában, semmilyen körülmények között nem menő, nem vagány és senkinek a feje nem lesz tőle jobb.

Elnézést is kérek, valóban többször használtam ún. "csúnya szavakat", mint kellett volna, de szükségességüket érdemes közelebbről, és inkább általánosságban vizsgálni.

A káromkodás filozófiája (Az erő)

A magyar nyelv mocskos szegénynegyedébe szegénységi bizonyítvánnyal és megpecsételve száműzött szavak (melyek mellesleg megszületésük és felcseperedésük óta folyamatosan közösülnek, ezzel újabb és egyre mocskosabb újszülötteket világra hozva) használata, Isten adta mindennapjainkban sértik a fülünket és szúrják a szemünket. Öncélú és repetitív használatuk semmi több, mint szókincsünk kincsesládájának kínos kongása.

A káromkodásnak azonban megvan a maga fifikája. A trükk a trágárság erejében rejlik. Ereje ugyanis van bőven: táplálkozik a gyerekkori tiltásból, az általános megpecsételtségéből, abból, hogy használata számos helyen tiltott, hogy nem lehet csúnyán beszélni otthon, az óvodában, az iskolában, tévében, és jobb esetben az utcán idegenekkel. A nagy, Palpatine Császár-i értelemben vett kérdés már csak az, jóra vagy rosszra használjuk-e a káromkodás erejét?

Használati útmutató

A káromkodást öncélúsága fojtja meg, a jó káromkodás azonban finom, szinte észrevehetetlen, fentebb említett ereje szövegkörnyezete javára létezik. Egyúttal, szintén erejéből fakadóan képes - már észrevehetően, de szintén jótékonyan - egy jó anekdotát, egy humoros történetet, írást, cikket, vagy akár csak egy ártatlan, impromptu kifakadást színesíteni, a fénypontoknak még több fényt adni, a pillanat/mondat erejéig.

Használjuk hát ezeket a szavakat ügyesen, mértékkel és felelősséggel!

Ugyanis, akárki akármit mond, a közönségesség is a nyelvünk része, hátat fordítani, szemet eltakarni, fület befogni minden egyes alkalommal prűdség volna.

Boldogság(?)

Ha még mindig a boldogságot kutatjuk és az élet apró örömeit keressük, be kell lássuk, a káromkodás megkerülhetetlen - nem önmagában, pőrén; csakis a megfelelő időben és a megfelelő helyen, a megfelelő (szöveg)környezetben.

Amúgy meg mindenki elmehet a picsába.

Sok boldogságot! Legyetek szerencsések!