Az USA fegyveresei ki akarták szabadítani James Foley-t, de nem sikerült

Terrorizmus
2014 augusztus 21., 03:01
comments 35

Amerikai kommandósok július elején sikertelen kísérletet tettek az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet által foglyul ejtett amerikaiak, köztük a lefejezett újságíró, James Foley kiszabadítására – közölte az amerikai kormány.

A Pentagon irányította az akciót, amiben különleges katonai egységek néhány tucatnyi tagja vett részt. A akciót a Fehér Ház szerint Barack Obama rendelte el, mert több forrásból származó hírszerzési információk szerint a foglyok élete veszélybe került.

A Szíriában zajló polgárháború kezdete óta ez volt az első amerikai katonai akció az országban.

Az amerikaiak és a terroristák között tűzharc tört ki, de a kommandósok nem találták meg a foglyokat a meg nem nevezett szíriai helyszínen, amiről csak annyit közöltek, hogy ritkán lakott területen található. Az akcióban az IS több fegyverese meghalt, egy kommandós pedig könnyebben megsebesült. A különleges egységeket helikopterrel szállították a bevetés helyszínének közelébe, aztán gyalog közelítettek meg egy közelebbről nem meghatározott létesítményt, amiben az értesülések szerint a foglyokat őrizték.

Az amerikaiakra kormányzati illetékesek szerint könnyűfegyverekből tüzet nyitottak, ezt viszonozták. A terepet a levegőből egy harci repülővel és drónokkal biztosították. Miután az objektumban nem találtak amerikaiakat, a kommandós alakulatok – amik között az összes fegyvernem képviseltette magát – visszavonultak.

Lisa Monaco, az elnök belbiztonsági és terrorelhárítási tanácsadója azt mondta:

„A művelet nem járt sikerrel, mert nem voltak ott túszok.”

Monaco a hadsereg műveleti képességeinek védelmére hivatkozva nem mondott el részleteket, így azt sem, hogy hány túszt és kiket próbáltak meg kiszabadítani.

Egy másik hivatalos személy azt állította, hogy a megmenteni kívánt foglyok között volt az IS által halállal megfenyegetett másik amerikai újságíró, Steven Sotloff is. Azt nem sikerült megállapítani, hogy a foglyokat korábban valóban a hírszerzés által megjelölt helyen őrizték-e. Kormányzati források szerint az akcióról azért számoltak be hivatalosan, mert több médium hírt akart róla adni a saját információi alapján.

Hivatalos személyek szerint egy újabb mentőakció érdekében tartották titokban az ügyet több héten át. John Kirby ellentengernagy, a Pentagon szóvivője kijelentette, hogy a művelet célpontja egy az IS-en belüli, túszszedéssel foglalkozó hálózat volt, de erről bővebben nem nyilatkozott.

Kormányzati illetékesek szerint az érintettek családját utólag értesítették az akcióról. Philip Balboni, a Foleyt alkalmazó bostoni GlobalPost online médiaügynökség elnöke közölte, hogy cége a múlt héten emailt kapott, amiben a fogva tartók azzal fenyegetőztek, hogy megölik az újságírót. Balboni szerint a Fehér Ház tudott a fenyegetésről, de nem kezdődtek tárgyalások az ügyben.

photo_camera James Foley (Fotó: Facebook)

A New York Times Foley családjától és egy volt rabtársától úgy értesült, hogy a terroristák több millió dolláros váltságdíjat követeltek az újságíró szabadon bocsátásáért, amibe azonban Washington – több európai kormánytól eltérően – nem volt hajlandó belemenni. A lap szerint az al-Kaida az elmúlt öt évben 125 millió dollárnyi sarcot gyűjtött be európai túszokért cserébe. A New York Times szerint az IS fegyvereseinek most három amerikai és három brit foglya is van. (Az Egyesült Államokhoz hasonlóan Nagy-Britannia sem tárgyal a terroristákkal.)

James Foley 2012. november 22-én tűnt el Szíriában. 2011-ben hat héten át Líbiában is túsz volt. A kiszabadulása után elismerte, pusztán a szerencsének köszönhető, hogy életben maradt. A Foreign Policy értesülése szerint Bagdad iraki repülőtereket ajánlott fel Washingtonnak, hogy azokról kiindulva mérjen csapásokat az IS célpontjaira, de ezt az Obama-kormány – ami 2011 végén vonta ki utolsó katonai egységeit Irakból, és nem akart újból belebonyolódni az ottani harcokba – nem fogadta el.

Obama augusztus 8-án rendelte el az IS elleni támadásokat, azóta 90 légicsapást hajtottak végre Észak-Irakban. (MTI via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.