A történelem hajnalán, 9 éve (még Gyurcsány idején!), 2005-ben jött ki az első Sin City, ami akkor kimagaslott az amerikai képregények filmfeldolgozásai közül. Kockáról kockára követte a képregényt, és a narrációval meg az egyedülálló látvánnyal a lehető legjobban visszaadta az eredeti világot.

Akkora siker volt, hogy egyből bejelentették a folytatást, de a forgatókönyv nem 2007-re, hanem csak 2013-ra készült el. Gyorsan le is forgatták a filmet, a főbb szereplők megmaradtak (csak Clive Owent váltja Josh Brolin és Devon Aokit Jamie Chung), és még olyan meglepőnek szánt emberek is felbukkannak, mint Lady Gaga vagy Christopher Lloyd. Bár a filmből nem derül ki, a történet egy része az előző rész előtt, a másik pedig utána játszódik, de az is nyugodtan megnézheti, aki az első részt nem látta, minden érthető anélkül is.

Innentől pedig (spoilerek nélkül) arról lesz szó, hogy mi jó, és mi nem jó az új filmben. Fehérrel jelöltük azt, ami jó, és vörössel azt, ami nem.

Lehet, hogy csak azért, mert az egész film greenboxban készült, de Jessica Alba 33 évesen és két gyerek után is pont úgy néz ki, mint amikor 24 volt. Aki egy kizárólag a bűnről, az erőszakról és a férfias férfiakról meg a nőies nőkről szóló filmet akar megnézni, az megkapja, amire számított.

Eva Green a szerepe szerint a férfiakat a vonzerejével, és gyakran a csupasz testével manipuláló fekete özvegy. De amikor az ember már hatodszor látja meztelenül, kevésbé emlékezteti a végzet szirénére, a karakter egyre inkább kezd arra a szenilis szomszéd bácsira hasonlítani, aki ősszel is egy szál boxeralsó alól kikandikáló herével megy ki a postáért.

Bár 9 év telt el az első rész óta, a látvány, ami nagyjából ugyanolyan, még mindig jó. Ennek a képregénynek ez a forma a tökéletes. (Az viszont kár, hogy nem hoztak ki belőle többet: gyakran hiába jók a kontrasztok, ha csak az ég vagy egy üres sikátor van a háttérben – persze lehet, hogy ez az első résszel is így volt, de ki emlékszik már arra, 9 év eltelt!)

A sztori sokkal egyszerűbb, mint az első részé, és sok újdonság nincsen benne, ugyanazok a fordulatok szerepelnek megint. Pedig – ha már Frank Miller külön a filmhez írta meg a sztori nagyját, és nem csak a képregényeiből emelte át – abból, hogy a valóságban majdnem egy évtized telt el az első rész óta (ami alatt a történetben Sin City akár teljesen meg is változhatott volna), érdekesebbet is ki lehetett volna hozni. Így viszont sokadszor is meg lehet lepődni mondjuk azon, hogy Óvárost a kurvák uralják. Ráadásul a 2005-ös filmben jobban csúsztak át egymásba a történetek, most a három fő szálat egy-két apróságtól eltekintve leginkább csak az tartja össze, hogy mindegyikben felbukkan Mickey Rourke.

Annak ellenére, hogy a sztori béna, és a sztárok játéka rajzfilmszerűen egyszerű, a film nem válik unalmassá. Az ember mindegyik sablonos, teljesen elcsépelt szerelmes civakodás, párbaj vagy pókerjáték alatt végig kíváncsi, hogy mi fog történni, még ha tudja is, hogy semmi meglepő nem következhet. Az, hogy a film inkább hangulatok, mintsem események sorozata, főleg a látványnak köszönhető. Az viszont inkább Robert Rodriguez érdeme lehet, hogy ez a noirkarikatúra néhol nem nevetséges, hanem kifejezetten vicces, pedig direkt poén kevés van.

Egy folytatásnak csak akkor van értelme, ha legalább annyit tud, mint az első rész, ideális esetben pedig még többet is. Sajnos ez nem gyakran jön össze, és a Sin Citynek sem ment. Szinte minden téren alulmúlja az első részt. Hogy gyengébb a cselekmény, és felejthetőbbek a karakterek, az inkább Frank Milleren múlt. Az pedig, hogy egy évtized technikai fejlődés ellenére – a kétes 3d technológiát kivéve – nem sok újat adott a látvány, talán Rodriguez hibája. Harmadik részre biztos nincsen szükség.

(Ez az, amiért egyik rendező sem felelős.) Igaz, hogy egy csomó eredeti hangeffektből a szinkron miatt nem sok marad, de a fordítás néha olyan viccesen béna, hogy az már szinte A közös szenvedélyt idézi. Amikor például egy bűnöző hirtelen felkiált, hogy „a rosseb vigye el el”, vagy valaki olyasmit mormol, mint hogy „benne voltam a slamasztikában”, akkor átértelmezi az eredeti film műfaját. (Én az ilyesmin jól szórakozom, de van, aki megőrül tőle, úgyhogy nem teszek igazságot.)

Pultos egy szakadt gyorsétteremben.