Tényleg külön vasúti kocsi kell a nőknek?

2014 augusztus 23., szombat 18:54
500

Nők számára fenntartott vasúti kocsik, munkahelyek, bankok, hotelrészlegek és szórakozóhelyek. Hogy a nőknek jobb legyen, mondják az ötletgazdák. De kinek jó ez?

Ha valahol a világban a döntéshozók gyors és látványos változást akarnak elérni a nők javára, akkor a legkönnyebb megoldásnak a szegregáció tűnik. Elválasztjuk a nőket a férfiaktól, minden probléma letudva. Nincs zaklatás, magukban lehetnek, "lovagiasak" is voltunk, hát ennél többet igazán el sem várhat senki.

Egyik side-projektunk, a Mindennapi szexizmus egy olyan oldal, ahová mindenki megírhatja a történetét arról, hogy ma Magyarországon hogyan tapasztalta meg a szexizmust, rosszabb esetben a zaklatást. Meglepően sok történet szól a 4-6-os villamosról, néhány egészen hajmeresztő is. Az a legkevesebb, szinte általános, említésre is alig méltó élmény, hogy a tömegben valaki a péniszét nők fenekéhez szorítja. Aki „szerencsés”, ahhoz csak a gatyán keresztül.

Akkor itthon is külön női villamos kéne? Francokat.

De mégis mit tehetnének a kormányok, a városvezetők?

A gyors és a közvéleményt megnyugtató választ keresve a nők külön utaztatása mellett döntöttek India mellett Egyiptomban, Iránban, Malajziában, a Fülöp-szigeteken, az Egyesült Arab Emirátusokban, Brazíliában, Mexikóban és Guatemalában is.

Azonban a nők nyilvános helyen való zaklatásának nem az az igazi oka, hogy a nőknek nem szabadna együtt utazniuk a férfiakkal.

Ezekben az országokban sok ugyanis a közös vonás. Nagyok a társadalmi egyenlőtlenségek, gyakoriak és sokszor megtorlatlanul maradnak a nők elleni erőszakos tettek, a nemek közötti egyenlőséget elősegítő törvények pedig hiányoznak, vagy nem igazán érvényesíthetők.

Thaiföldön 2001-ben vezették be a kizárólag nők számára használható vasúti kocsikat, amiket egészen addig nem igazán használtak, ameddig a közvéleményt meg nem rázta egy kislány ellen elkövetett brutális nemi erőszak híre. Valami hasonló történt Pécsett is, ahol egy nemi erőszakot követő gyilkosság, a Bándy Kata-ügy és egy nemierőszak-kísérlet után, amelynek az áldozata a polgármester tinédzser lánya volt, bevezették, hogy a városkártyát használó nők ingyen utazhatnak a városi közlekedési társaság járművein hétvégén a késő esti órákban.

A jó szándék mindenütt vitathatatlan:

lecsillapítani a kedélyeket, a szolgáltatást igénybe vevők számára pedig visszaadni az elveszett biztonságérzetet.

A thaiföldi kísérlet végül olyannyira népszerű lett, hogy egyre több, kizárólag nők számára hozzáférhető szolgáltatást találtak ki. Női utasokat szállító buszjáratokat indítottak, női parkolóhelyeket létesítettek. Ez utóbbira is találunk itthon példát: a "hölgyeknek" létesített szélesebb parkolóhelyek azonban semmire sem jó, felesleges PR-akciók, amik több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak.

A nők egy részének nem azért kell szélesebb parkolóhely, mert nem tudnak vezetni, hanem például azért, mert gyakran ők szállítják a gyerekeket, akiket ki-be kell pakolni a kocsiba. A megoldás tehát továbbra is a családi parkolóhely lenne. A közúti agresszió megfékezésére sem megoldás vakító rózsaszín női sávokat kijelölni az utakon. Nem valami okos gondolat, hogy a nők mind békésen nyomják a gázt, a férfiak meg, akik ezek szerint egytől egyik vadul száguldoznak, veszélyeztessék csak egymás életét.

Ezek az intézkedések mégcsak nem is segítenek a nőknek, ahogy a zaklatás és a nemi erőszak sem attól lesz ritkább, hogy a nőket fizikailag távol tartják a férfiaktól. Technikailag a nők ilyesféle elválasztással való „megvédése” zömmel azt jelenti, hogy az emberek fele (a nők) számára veszélyesnek nyilvánítják az otthonról való kimozdulást, nehogy még inzultus érje őket.

Ha nem jó a szegregáció, akkor mi használ?

Először is, a nőket nem eltüntetni kellene a nyilvános terekből, hogy ne zavarják és provokálják a férfiakat, hanem az lenne a feladat, hogy mindenki elfogadja: a nők a férfiakkal egyenlő emberek.

Nyilvánvaló probléma az is, hogy sok férfi azért viselkedik vállalhatatlanul, mert egyszerűen nincs eleget együtt nőkkel egyenrangú helyzetekben. Nemcsak szokatlan nekik nőkkel, különösen az ő kulturális közegüktől eltérő nőkkel egy légtérben tartózkodni, de magától értetődőnek tekintik, hogy a nők az ő gyönyörködtetésükre, szórakoztatásukra, kiszolgálásukra, de legesleginkább szexuális igényeik kielégítésére élnek és vannak. Ezeknek a tévhiteknek az eloszlatásában kétségkívül nem segít a nőket tárgyiasító tömegkultúra sem.

Mindez sajnos épp annyira igaz Indiára, mint Magyarországra. A szegregáció csak a végső kétségbeesésen segít. A valódi megoldás az lenne, ha már gyerekkoruktól megkülönböztetés nélkül lehetnének együtt a lányok és a fiúk, valamint a nők és férfiak jelenléte természetes lenne mindenhol. Az építkezésen, a tanári szobában és a kabinetüléseken is.

Japán példája a tömegközlekedési zaklatásokról ugyanakkor azt is mutatja, hogy a bírságok és a kellően elrettentő büntetési tételek is jó utat jelentenek: az akár hét évig terjedő börtönbüntetés lehetősége hatékonynak bizonyult a tapogató idegenek ellen.

Itthon a hatósági hozzáálláson is lenne még mit csiszolni. Hazánk az EU tagállamai között szinte egyedüliként nem is képzi rendőreit a nők elleni zaklatási, erőszakos esetek kezelésére. Jelenleg az állampolgárok bizalmatlansága, a rendőrségi, bírósági eljárástól való félelem és a belefásult megszokás az erősebb. A hétköznapi zaklatás pedig többnyire soha ki nem beszélt trauma marad.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt