Kifizeti-e Vujity Tvrtko az egymillió forintot egy kommentelőjének, amiért korábban járt politikai rendezvényen?

POLITIKA
2014 augusztus 26., 09:17
comments 62

Olvasónk mutatta meg, milyen vitába keveredett Tvrtko Facebook-oldalán, miután megírta, hogy a műsorvezetőt látta korábban fideszes rendezvényeken is.

Az egész úgy kezdőtött, hogy már Tvrtkonak is sok lett Havasi Bertalan jelensége, és egy posztban csodálkozott rá Orbán sajtósára. Ehhez kommentelte oda Berényi Matykó, hogy:

trv01

Tvtrko erre ráharapott, és egy újabb hozzászólásban foglalkozott a kérdéssel, egymillió forintot ígérve, ha Matykó képes bármivel bizonyítani, hogy részt vett bármilyen párt rendezvényén:

trvt02

Ez viszont túl vonzó ajánlat volt ahhoz, hogy ne érjen meg még egy kicsi keresgélést a neten. De sajnos így sem lett semmi, Matykó bocsánatot is kért:

trvt03

Sőt, még az első posztját is frissítette, ez az update látható a felső képen. Viszont ezután barátai siettek segítségére, és két esetet is előástak Tvtrko múltjából:

Hogy elég lesz-e ez a két esemény az egymillió forint elviteléhez? Tvrtko szerint ezek már pártrendezvénynek számítanak?

Fogalmunk sincs, de izgatottan várjuk, sikerül-e valakinek némi Google-használattal ennyi pénzt keresnie. A találatokat Matykó bekommentelte az eredeti beszélgetésbe és elküldte külön üzenetbe Tvrtkonak is. A fejleményekről majd beszámolunk!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.