Tisztában vagyunk a tényekkel. Az üvegházhatású gázok dolgoznak serényen, a klímaváltozás zajlik, méghozzá csúf, mindenre kiterjedő mértékben.

Megszoktuk a rinyát. Sírnak a mélyzöldek, de ha gazdasági érdekek kerülnek veszélybe, a profitot féltők majd meghúzzák a nadrágszíjat, és tesznek azért, hogy ne lepje el az óceán Manhattan felhőkarcolóit.

Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) legutóbbi jelentése szerint viszont van okunk a pánikra. Villámgyors globális változás kell, különben Izland jégtakarói, az Antarktisz örök hava menthetetlenül elolvad, lassan egyre közelebb kerül majd a horvát tengerpart.

Ez derül ki a 127 oldalas jelentésvázlatot elemző hírekből. Fontos kiemelni, hogy még csak vázlatról van szó, a végleges verzió október végére várható, amikor a világ vezetőivel megtömött koppenhágai kongresszuson kifőznek egy megnyugtató megoldást. Ami természetesen megmarad fiók mélyén rohadó bizonyítékként: Mi megmondtuk!

Addig is rémüldözhetünk kedvünkre a dokumentum New York Times-ban megjelent elemzésén:

„1970 és 2000 között az üvegházhatású gázok globális kibocsájtása 1,3 százalékkal nőtt évente. Ez az érték 2,2 százalékra ugrott 2000-2010 között, és az emelkedés csak gyorsult ebben az évtizedben.”

Nem hangzik túl jól, de a százalékoknál ez a kiemelés még rémisztőbb:

„Valószínűleg közelítünk ahhoz az átlaghőmérséklethez, ahol Izland jégtakarójának óriási mértékű olvadása már elkerülhetetlen. Maga a folyamat évszázadokig tarthat, de ebben az esetben az eredmény hét méteres tengerszint emelkedés lenne (hozzáadva az egyéb forrásból történő olvadásokat), ami a tengerparti nagyvárosok víz alá kerülését eredményezné.”

Várhatóan azért megvillantanak némi fényt az alagút végén, azzal nehéz igazolni az általuk végzett tudományos munkát, ha csak kiállnak, és annyit mondanak: Megszívtuk! Ez várhatóan hasonló megoldási javaslat lesz, mint az áprilisi előző jelentésbe rejtett pozitív üzenet: ha 2050-ig megháromszorozzuk-négyszerezzük a megújuló erőforrások arányát, elkerülhető a katasztrofálisnak tartott 2°C-os hőmérséklet-emelkedés.

És ami még ennél is jobb:

Ez nem is kerül annyiba, mint korábban gondolták. A számítások szerint mindössze 0,06%-kal csökkentené az 1,3-3%-os növekedési kilátásokat.

Ennek az az oka, hogy a legfőbb megújulók, a víz-, nap- és szélenergia előállítási költségei csökkentek – egyre több nap és szélerőmű épül, így a fajlagos költségek meredeken zuhannak.

Csakhogy a globális trendek más irányba tartanak, a világ már meglévő erőművei több, mint 300 milliárd tonna szén-dioxidot bocsátanak ki a következő negyven évben, az Egyesült Államok és az Európai Unió lassú ütemben visszavett, de Kína és India csak most pörgött rá a foszilis tüzelőanyagokra igazán, előbbi 42, utóbbi pedig 8 százalékát adja a teljes kibocsájtásnak.

„Egyre jobban eltávolodunk attól, hogy megoldjuk a klímaváltozás gondját, és erőteljesen olyan technológiákba invesztálunk, amelyek csak elmélyítik a problémát. Az utóbbi évtizedben világszerte több szénerőmű épült, mint bármely korábbi évtizedben és a régebbi létesítmények bezárása nem ennek megfelelő ütemben történik” - hangsúlyozta Steven Davis, a Kaliforniai Egyetem (Irvine) munkatársa és Robert Socolow, a Princeton Egyetem szakértője.