Élnek a kövek, mert bennük is erő szalad

Egyéb
2014 augusztus 30., 07:41

Énekli Víg Mihály a Balaton zenekar frontembere, valahol a Nap az apa című szám derekán.Nemrég amerikai tudósok pedig rájöttek, néhány kő mitől él, illetve milyen erő szalad bennük ahhoz, hogy úgy tűnjön, mintha maguktól vándorolnának.

Csodálatos felfedezések alrovatunk újabb fejezete következik.

A már említett amerikai tudósoknak először sikerült élőben megfigyelniük a kaliforniai Death Valley (Halál-völgy) köveinek titokzatos vándorlását: a szikladaraboknak egy kiszáradt tómeder ad otthont, amelyben a lehullott esővíz felületén jégtakaró képződik a hideg téli éjszakákon, majd jégtáblákra töredezik fel, és a szél hatására mozgásba lendül, maga előtt tolva a köveket.

Beszámolójuk szerint a kövek mozgásához a tómederben felgyülemlő víznek elég mélynek kell lennie ahhoz, hogy a síkság déli részét elárassza, de elég sekélynek ahhoz, hogy a kövek kilógjanak belőle. A hideg téli éjszakákon a víz felületén vékony jégtakaró képződik, amely napkelte után, amikor a jég olvadni kezd, nagy méretű úszó jégtáblákká töredezik fel.

A lágy fuvallatok hatására a jégtáblák mozogni kezdenek, maguk előtt tolva a köveket, amelyek nyomot hagynak a jégfelszín alatti iszapos talajban.

Hónapokkal később, amikor a síkság felszárad, a nyomok láthatóvá válnak.

A jelenség nem túl gyakori, mivel a Föld egyik legforróbb területének számító száraz, sivatagos vidéken alig esik az eső. Az amerikai tudósok elsőként láthatták mozgás közben a köveket: 2013 decemberének egy napján hatvan darab vitorlázó szikladarabot számoltak össze, épp a hegyoldalon üldögélve gyönyörködtek a táj szépségében, amikor a jég recsegni kezdett, majd tanúi lettek a vándorlásának.

A kövek nagyjából öt métert haladtak percenként.

(MTI) / nyitókép “Racetrack Playa (Pirate Scott)”. CC BY 2.0

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.