Ferenc pápa és Simon Peresz egy vallási ENSZ-ről egyeztetett

vallás
2014 szeptember 04., 11:52
comments 47

A közel-keleti helyzetről és a konfliktusokban a vallások közötti együttműködésről beszélt egymással Ferenc pápa és Simon Peresz volt izraeli államfő a vatikáni találkozójukon.

Peresz szerint amikor a terroristák a hit nevében gyilkolnak embereket, az ENSZ szerepét a vallásoknak kell átvenniük. A vallások ENSZ-szervezete, ahogyan Peresz nevezte, egyetemes nyilatkozatban fektetné le a jelentősebb vallások által elfogadott értékeket. Simon Peresz a nemzetközi vallásközi szervezet élére Ferenc pápát javasolta.

A mostani „háborúk teljesen újak a múltbéliekhez képest eszközeikben és főleg indítékaikban. Az ENSZ olyan politikai szervezet, amelynek sem hadserege nincsen, mint a nemzeteknek, és meggyőződés sem vezérli, mint a vallásokat. És ez látszik is: amikor az ENSZ a Közel-Keletre a Fidzsi-szigetekről érkező békefenntartókat küld, és ezeket a terroristák túszul ejtik, mit tehet az ENSZ főtitkára? Szép kijelentéseket tesz. Ezeknek ereje és hatása azonban nem ér fel a pápa akármelyik homíliájával, amelyre csak a Szent Péter téren fél millió embert gyűlik össze” – mondta Simon Peresz.

Ferenc pápa egyelőre nem vállalt személyes kötelezettséget. A vallásközi szervezet terveit a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa és az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa vizsgálja majd meg.

Ferenc pápa és Simon Peresz legutóbb június 8-án találkozott egymással a vatikáni kertekben tartott izraeli-palesztin békeimán, amelyen Mahmúd Abbász palesztin elnök is részt vett. Az egyházfő a volt izraeli elnök után hosszan beszélgetett El Hasszan Bin Talal jordániai herceggel, az ammáni uralkodó nagybátyával is, aki egy közel-keleti vallásközi központ elnöke. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.