Gyakran észrevétlenül tolódnak el egy kapcsolatban az erőviszonyok a férfi javára. A gyermekvállalás rendszerint ez az egyik első meghatározó változás egy pár életében. Apává és anyává válni rengeteg kihívás elé állítja az embert. Mik a leggyakoribb gondok, mi nehezíti az egyensúly megtartását ebben az élethelyzetben?

Nem kell magyaráznunk, sokszor írunk már róla, hogy a szülésre buzdítás, a nők magánszférájának ezernyi módon való megsértése mennyire zavaró. Azt sem ragoznánk most, hogy mennyire dühítő az ember lányának az anyaság egekbe magasztálását hallgatni, majd amikor "végre" gyereke lesz, már csak „anyuka”, aki ügyetlen, tehetetlen, úgysem ért hozzá, megszűnik neve lenni, csak egy árukapcsolás, feladata mások boldoggá tétele, és a róluk való gondoskodás. Az otthonülő kisgyerekes anya meg végképp lenézett és nap mint nap megalázott pária, aki lusta, ápolatlan, nem csinál semmit, a gyerekei neveletlenek, és csak otthon mereszti a seggét és költi a férje vérrel és verejtékkel megkeresett pénzét.

De vajon mennyire érthető ez a probléma a férfiak számára is? Attól tartunk, hogy sokaknak csak nagyon nehezen.

Új élethelyzet. Na és?

Minél iskolázottabb egy nő, annál kevésbé jellemző, hogy életük első 25-30 évében arra kondicionálták volna őket, vagy ők maguk arra készültek volna, hogy kizárólag anyák akarjanak lenni. Persze van ilyen is, és nincs is ezzel semmi baj. Azonban nagyon sokaknak hatalmas törés az otthonülő anyaság a korábbi életvitelükhöz képest. Van, akinek meg se kottyan, másnak viszont kifejezetten nehéz évekig otthon maradni a gyerek(ek)kel, ahogy az már mifelénk szokás. A magyar emberek évtizedek óta úgy tudják, hogy gyerekeknek ideális fejlődésük érdekében pontosan három évig otthon, az anyjuk mellett van a helyük.

Mennyire veszi észre vagy látja ezeket a nehézségeket egy férfi? Vajon tudja, hogy segítsen? Azzal ki foglalkozik, hogy vajon a férfiak mennyire találnak magukra az apaságban? Nem sokan. Pedig ebben is elég nagy különbségek vannak, hogy ki mennyi időt szeret és tud otthon, a családjával tölteni. Annyi azonban biztos, még ma is kevesebb az olyan kapcsolat, ahol a szülés után a nőnek is marad valamennyi saját ideje, mondjuk a hobbijával, barátaival foglalkozni. A férfiak efféle „kiváltságait” sokszor nem fenyegeti különösebben az új élethelyzet, sőt sokaknak kifejezetten hasznos menekülőút a nyűgös csecsemő, vagy fészakalja gyerek mellől inkább késő estig a munkahelyen maradni, vagy barátokkal lenni, rendszeresen sportolni, gyerekmentesen űzhető hobbit választani.

Szeresd, ne csald meg, beszélj vele szépen!

A konfliktusok elől sokszor menekülnek az emberek a nemi sztereotípák mögé, ez a válasz a problémákra, hogy nincs mit tenni, ilyen az élet. Hallottunk mi is olyat, hogy, figyelj, egy dolgot tehetsz, mint férfi: nagyon szeresd a feleséged, ne csald meg, beszélj és bánj rendesen vele. Kész passz. Minden letudva. Ha tisztességgel eltartod a családot, szereted az asszonyt, nem vered, nem csalod meg, akkor neki legyen elég a boldogsághoz. Hogy ő mit szeretne? Hát ez sok családban nem nagyon kerül szóba, főleg ha nem megoldható a gyerekekfelvigyázás, vagy ha a nő úgysem tudna neki megfelelő munkát találni. Aki családot akart nő létére, az a négy fal között, a gyerekeket nevelgetve is legyen boldog. Örüljön, hogy nincs arra kényszerítve, hogy három műszakban álljon a szalag mellett.

Azonban egy férfi akármennyire szeretheti párját, mégsem lehet évekig szinte az egyetlen felnőtt ember a párja életében, nem jelenítheti meg a teljes univerzum sokszínűségét. Ha világ jóformán néhány emberre és az otthonlevésre szűkül egy nő életében, aki korábban tanult, dolgozott, utazott, a munkahelyén is emberek között volt, nemcsak mindkét félnek fárasztó, de nem is sok jóra vezető helyzet.

Ez mind nagyon szép, de ki lesz a gyerekekkel?

Nincs mit tenni? Dehogynem. Az egyik lehetséges kulcs az egyensúlyok megtartása lehetne, és a munkamegosztás a pénzkeresetben, házimunkában, gyereknevelésben/ellátásban is. Itthon egyelőre még nem igazán jellemző az apák teljesértékű szülőnek tekintése. Minél konzervatívabb emberekről van szó, és minél kevésbé van szükség egy "második" keresetre, vagy minél nehezebben megoldható a gyerekek felügyelete, annál nehezebb meggyőzni magát a férfit is arról, hogy a háztartás és a gyereknevelés nem kizárólag a nő dolga, és az sem a legjobb megoldás, ha "kiszervezi" a munkák rá eső részét.

Az apasági szabadság nagyon sok szempontból előnyös lenne, mert a gyerekkel való foglalkozást a kezdetektől együtt tanulhatnák a párok, és ez nemcsak a gyerek számára jó, de az apák kötődését is jobban segítené a gyerekhez, majd később az anyák munkába való visszaállását is jelentősen megkönnyítené. A szoptatáson kívül igazán nincs olyan feladat egy kisbaba körül, amit nem tudna ugyanúgy elvégezni az apa is, de sajnos még nőktől is gyakran hallani, ahogy gúnyolódnak azon, milyen bénák az apák, ha rájuk bízzák egy-két órára a gyereket. Sokan nem is merik, még valami baj történik.

Nem csoda aztán, ha az ilyeténmód alkalmatlannak kikiáltott férfiak inkább hátralépnek, átadják a család nőtagjainak a terepet, segítsenek ők az anyának. Pedig a frissen szült anyák gyakran pont ugyanolyan ügyetlenennek, tudatlannak és tehetetlennek érzik magukat, mint párjaik, csak hát ők rá vannak kényszerülve, hogy gyorsan beletanuljanak mindenbe.

Végső soron tehát szerintünk ezek az élethelyzetek férfiszemmel sem egyszerűbbek, mint nőivel nézve, talán csak annyi a különbség, hogy van, amit nem tudunk, nem szoktunk elmagyarázni, van, amit férfiként nem feltétlenül lát a legjószándékúbb, legodaadóbb, legérzékenyebb ember sem. Már csak ezért is kellene ezekről a dolgokról is beszélgetni egymással nyíltan és őszintén. Ha nem az elvárásoknak akarunk megfelelni, hanem képesek vagyunk megfogalmazni, mi bánt bennünket, és mit szeretnénk, akkor a másik felünk is jobban tudná hol is szorít az a bizonyos cipő. És ez jó. Higgyétek el, megéri.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?