Németországban 38 százalékkal drágult az áram 2008 óta

érdekes adat
2014 szeptember 11., 19:34
comments 81

A gazdasági minisztérium adatai szerint az áram kilowattonkénti ára a lakossági fogyasztóknak 21,4 centről (67,4 forint) 29 centre (91,3 forint) emelkedett 2008 óta. A nagy energiaigényű termelést végző iparvállalatok - például kohászati cégek - viszont 1 százalékkal kevesebbet fizetnek, mint a válság elején, elsősorban azért, mert nem kell megfizetniük a megújuló energiaforrások kiaknázásának támogatását szolgáló hozzájárulást.

Fogyasztóvédők szerint a szolgáltatók sokat profitáltak abból, hogy a nap- és szélerőművi termelés növekedésével csökkent a villamos energia nagykereskedelmi ára, de ezt nem érvényesítették az elvárható mértékben a lakossági fogyasztói árakban, pedig - az úgynevezett megújuló energia törvény (EEG) után EEG-járuléknak nevezett - hozzájárulással éppen a lakosság viseli a megújuló források használatának terjedéséből fakadó terhek legnagyobb részét.

Az EEG-hozzájárulás jelenleg kilowattóránként 6,24 cent, ez egy négyfős háztartásnak évente nagyjából 220 euró plusz költség. A kormány az idén átalakította a rendszert, a reformmal 2015-től csökken a hozzájárulás.

A tartományok között mutatkoznak eltérések az áram lakossági árában. A legtöbbet az egykori NDK területén fekvő Brandenburg tartományban kellett fizetni, ott egy átlagos - évi 4 ezer kilowatt - fogyasztású háztartás éves villanyszámlája a 2008-ban regisztrált 911 euróról (287 ezer forint) 1189 euróra (375 ezer forint) emelkedett. A legkevesebbet a nyugati Brémában kell fizetni, ahol 842 euróról 1105 euróra emelkedett az átlagos fogyasztású háztartások éves áramköltsége. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.