60 éve volt a tockojei kísérleti atomrobbantás

1954. szeptember 14-én volt a Hópehely fedőnevű titkos hadművelet. Ebben a szovjetek egy, az NSZK-hoz hasonló domborzatú területen robbantottak fel egy 40 kilotonna hatóerejű RDSZ–4 típusú atombombát.

A cél az volt, hogy tanulmányozzák az atombomba hatását az élőerőkre, a technikára és a védelmi berendezésekre erdős, átszegdelt terepen, és hogy kiderüljön, alkalmazható-e az atombomba a tüzérségi csapáshoz hasonló taktikai fegyverként. (Sztálin addig azt mondta, hogy csak a frontvonal mögött, városok és gyárak ellen használható, de háborúban nincs értelme.)

A kísérletet a szocialista országok magasrangú katonavendégei nézték, például Székely Béla vezérőrnagy és Bata István honvédelmi miniszter. A helyszínen lévő 45 000 katona többsége kisebb-nagyobb mértékű sugárfertőzést kapott, a következő években a környező falvak lakói – akiknek a többségét nem is értesítették előre – és a katonák között nagyon sok rákos megbetegedést tapasztaltak.

Olyan legendák is voltak, hogy német hadifoglyokat vittek a környékre, de ezeknek nincs sok alapjuk. A közvélemény csak a rendszerváltás után, 1993-ban értesült a kísérletről, az azt megelőző 40 évben, ha valaki érdeklődött a sztori felől, azt zaklatták a hatóságok. (via)

atombomba

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.