Tök. Mindegy. Mi van?

2014 szeptember 30., kedd 5:42
18

Gyakorlatilag olyan felkészületlenül indultunk el dolgozni a Budapesttől majdnem 300 km-re lévő Őriszentpéterre (polgármestere: Őr Zoltán!), hogy ha a világutazó kollégánk így ment volna Latin-Amerikába, már a repülőn odafelé meghal. Mi ugyanis semmit nem tudtunk a töktermesztésről. Ezért valahogy úgy képzeltük el a 11. Őrségi Tökfesztivált, hogy Tökfej Tibor reggel kijön a tökházából, kirázza a nadrágjából a tökmagot, befogja a tökhintót, meghúzza a tökmagolajas flaskát, benyomja a fülébe a Smashing Pumpkinst, és a tökkerekeken elzötyög a tökföldre betakarítani. Csakhogy amint odaértünk, egyből világos lett:

itt nincsenek tökföldek.

Kincs, ami nincs

Itt-ott volt néhány dísztök az ablakokban meg a járdán, még tökfejű bábukat is kiraktak a fesztivál területére, de eddig tart a tökéletérzés. Mi csak a 0. napon voltunk kint, még a koncertek, a tökkirályválasztás, a tökfaragás meg a gasztronómiai élmény/terror előtt, de már egy délelőtti konferencián kiderült, hogy ez az egész tökkultusz egy homokra épült szellemkastély. Ahogy az Őrségi Nemzeti Park igazgatója megfogalmazta:

„Ha most a Mozartot hoznánk le ide a tökfesztiválra, fognák magukat, és hazamennének az emberek. Na most a Márió itt lesz. Ez is egy folyamat.”

Tökfesztivál helyett inkább tökmagolaj-fesztiválról volt szó. A manapság termelt olajtöknek (stájer töknek), mint zöldségnek az alacsony tápanyagtartalma miatt nincs sok haszna, a betakarításkor a magot kiveszik belőle, a bedarált tököt pedig visszaforgatják a földbe tápanyagnak. Pláne nem termelnek úgy ma már az Őrségben, mint régen. Háztájiban alig van, a nagyobb földek pedig nem a helyieké.

Szerencsére a konferenciára érkezett egy alföldi termelő, aki nagyban csinálja, hatvan hektáron. Ő gyógyszergyárnak adja el a magot. A Nagykunságban amúgy sincs rá igazán kereslet, mivel a tökkel évszázadokig csak a disznókat etették. (A tökfesztiválra az is árnyékot vetett, hogy megtudtuk: az ő földje 36 aranykoronás, míg az őrségi földek minősége sokkal rosszabb, 8-12 aranykoronás.)

Egy a szomszéd faluból, Szalafőről érkezett nő, aki a családjával - egy tiptop üzemecskében - tökmagolajat gyárt, a hideg és a meleg sajtolásról tartott előadást, de kiderült, hogy ők sem ebből élnek, hanem van vagy 80 marhájuk, a 90 hektárjuknak csak a 10-15 százalékán termesztenek magvakat, és annak is csak egy része a tökmag.

Az Őrség titkos fegyvere

Dénes bácsi (Fotó: Botos Tamás)

Ahogy teljesen lemondtunk a tökről, elkezdtünk a környéken autózni, hátha találunk egy bármit. Épp Farkasfa határában voltunk, amikor megláttunk egy bajszos hetvenes bácsit egy fatetejű garázsban ácsolgatni. Feltámadó reménnyel odamentünk hozzá, és szóba elegyedtünk:

– Jó napot. Csak meg szeretnénk kérdezni, hogy mit tetszik csinálni. Önnek ez a munkája?
– Dehogy, nyugdíjas vagyok.
– De itt lakik?
– Fenét, pesti vagyok.

Már egy hete a fát várta, hogy befejezhesse a garázstetőt, így hát szívesen beszélt velünk, különben úgyis csak unatkozott volna. Aztán vagy egy órát dumáltunk, és kiderült, hogy Dénes bának több vidéki háza is van („Ennyi idős korára már csak el kell érnie valamit az embernek.”), ez csak az egyik, de szeret ide elvonulni. A parasztházban megmutatta az antik bútorokat és a régi szerszámokat. Hogy mivel foglalkozott, arról nem beszélt, de két házi pálinka között elejtette, hogy egy évig Bukarestben dolgozott a külügynél, majd megbukott Ceaușescu, átment Albániába, ahol szintén összeomlott a szocializmus, végül Bulgáriában történt hasonló.

Tőle tudtuk meg, miben erős az Őrség: hogy egy székely sziget. Magyarországnak nem csak a keleti, hanem a nyugati végét is ők őrizték. Az itteni székelyekkel még Rákosi sem akart nagyon kekeckedni, megpróbálták a téeszesítést, nem ment, nem erőltették. Cserébe a székelyek figyelték a határt, és aki gyanús volt vagy nem ismerték, azt lelőtték. Dénes bának sikerült itt beilleszkednie az önellátó székelyek közé, de azt mondta, sokaknak nem ment – van, aki 10 éve a faluban lakik, de nem szól hozzá senki.

Eszti néni (Fotó: Botos Tamás)

Köpesztettünk, és aláálltunk

Aztán tekeregtünk tovább. Időnként feltűnt egy-egy nyugdíjascsoport, láthatóan csak őket vonzotta a tökfesztivál. Szalafőn meg lehetett nézni, hogyan sajtolták régen a tökmagot: ugyanúgy, mint ma, csak benzinmotor vagy állati erő sajtolt, nem nagy kunszt.

Időnként szóba elegyedtünk helyiekkel is, ám minduntalan kikacagtak minket, amikor megtudták, hogy a tökfesztiválra érkeztünk Pestről.

Estére már csak egy program maradt hátra. A nagyrákosi művelődési házba mentünk „múltidéző tökmagköpesztésre”. Ezt Némethné Baksa Eszter polgármester vezette, akiről egyből látszott, hogy őszintébb a többi politikusnál, mert rögtön bevallotta, hogy paraszt. Ugyanis van 9 tehene, és a napjai azzal telnek, hogy naponta lefej 80-90 liter tejet, amit aztán elvisz 70-80 családhoz. Illetve hát paraszti családban nőtt fel, és még emlékezett azokra az időkre, amikor még volt töktermesztés a faluban. Kislány volt még ő is.

Szegény ember Hofijaként viccelődött, és mesélt a múltról, tartotta a kapcsolatot az egyébként jól szórakozó közönséggel. Amikor például bejött egy háromgyerekes család, feltalálta magát a gyerekekkel:

– Hogy hívnak?
– Álmos.
– És nem vagy még álmos? (...) És neked mi a neved?
– Csenge.
– Milyen szépen csengett! (...) És téged hogy hívnak?
– Bogi.
– Bogi vagy?!

Volt helye a mellékszálaknak, az őrségi tökhöz nem sok hagyomány tapad, azoknak semmiképpen, akik nem élték meg a világháború előtti időket.

Eszti néni egy darabig nem akarta elárulni, hogy mi az a köpesztés, aztán mindenki elé odarakott egy marék tökmagot, hogy köpessze. Régen ez volt az asszonyok dolga betakarítás után, a tollfosztáshoz hasonlóan ez is egy mára elfeledett közösségi élmény lett, egymáshoz jártak köpeszteni. Nemcsak azért, mert már nem termelnek tököt, hanem mert ha termelnének se lenne köpesztés: manapság héj nélkül nő az olajtök magja.

A polgármester standupja és népdalmedley-je után jött egy kis múltidéző nyomasztás: 40 éve még mindenkinek volt földje, és 70-80 háznál volt marha – most 3 háznál van tehén. A földek 90 százaléka osztrák kézben van, a nemzeti parké 5, és csak a maradék a helyieké – mondta Eszti néni, aki ezután még két népmesét elmesélt. (Az egyik ez volt.) Végül vacsorát is adott a vendégeknek, de ezt már kihagytuk, miután láthattuk, hogy az Őrség tök nélkül is elvan vígan (hála az osztrák munkahelyeknek).

Tök mindegy

A fesztivált másnap V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár nyitotta meg. Simán lehet, hogy lazán hungarikumérettnek minősítette az Amerikából behurcolt tököt, de ezt már nem láttuk, mert nem volt itt semmi látnivaló. (Mármint a Lord és Péterfy Bori is biztos jót haknizott, meg töklámpást is készíthettek, de annak már nem sok köze van az őrségi valósághoz.) Látva a tökföldhiányt és az amúgy elég szép őrségi tájat, a végére tanulság is jutott: nem azzal kell büszkélkedni, ami nincs, hanem azzal, ami van.

A tökfesztivál egyébként valószínűleg minimum nullszaldós lett.

Herczeg Márk, Tamás Bence Gáspár

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt