11 éve, 34 évesen hunyt el Elliott Smith legendás, kultikus és megismételhetetlenül egyedülálló dalszerző, aki zenészek százait inspirálta és inspirálja azóta is, és rajongótábora halála után is szintén csak egyre növekszik.
Életének tizenegy fontos, érdekes, különleges momentumával emlékezünk úgy, hogy talán az is kedvet kapjon az életművéhez, akinek eddig fogalma sem volt, ki is az az Elliott Smith.
A még egyetemi tanuló és egyúttal általános iskolai tanárként dolgozó Gary Smith egyetlen fiaként született Omahában, az Egyesült Államok majdnem-közepébe Steven Paul Smith néven.
A szülei hat hónapos korában elváltak, nevelőapja rendszeresen verte, minden nap a fejéhez vágta, hogy egy nyomorék őrült lesz, ha felnő, emellett állítólag szexuálisan is zaklatta. Tanulmányai során is a legjobb dolog, ami elmondása szerint történt vele, hogy a főiskolai évek alatt, már Elliottként megismerkedett Neil Gusttal, akivel szinte azonnal közös zenélésbe is kezdtek.
Ja, és eleinte klarinétozott.
Az 1991-ben alakult Heatmiser nagyjából 1996-ig bírta. A nevüket egy hetvenes évekbeli karácsonyi gyerekfilm gonosz karakterétől kölcsönözték, három albumot adtak ki, melyek közül pont az utolsó, a feloszlást követően polcokra került Mic City Sons sikerült a legjobban. A kritikusok nagyon bírták, egy egészen nagy kiadó adta ki, de mint a korábbi lemezekkel, ezzel sem sikerült áttörést elérni. A nyíltan meleg Neil Gusttal (aki miatt a zenekart rendszeresen queercore és homocore gúnynevekkel címkézték) így különváltak útjaik.
Eközben Elliott már túl volt egy 1994-es szólólemezen, ami lényegesen népszerűbb lett, mint bármi, amit zenekarával produkált korábban.
A Heatmiseres évek alatt eszébe sem jutott fellépni, annyira különböző stílusban játszott.
Ez volt az a lemásolhatatlan Elliott Smith-stílus: a hajszálvékony, magasan suttogó hang, a technikás, bontott, akusztikus gitárjátékkal. Olyan dolgok, amiket azóta ezer singer-songwritertől hallottunk már, de belőlük az esetek 95 százalékában pont az hiányzott és hiányzik, ami Smithben megvolt:
az őszinteség.
Amihez van, hogy szavak sem kellettek, a zene beszélt magától fájdalomról, szerelemről vagy éppen a hajléktalanok kedvenc extraerős olcsóboráról, a Maddog 20/20-ról.
A kierkegaardi filozófiai problémakörről elnevezett albumot, a zeneszerző legtökéletesebb darabjaként tartják számon. Egészen jó időzítéssel pont ekkor történt meg, amit soha senki nem gondolt volna, Elliott Smith-t Oscar-díjra jelölték.
Az 1997-es Good Will Hunting soundtrackjén szinte kizárolag Smith Either/Or-os szerzeményei hallhatóak, egy dalt azonban csak Gus Van Sant-nak és filmjének írt, amit ezer Oscarra jelöltek, köztük a legjobb saját dal kategóriában is. Így a portlandi kultzenész hirtelen szemben találta magát Jack Nicholsonnal, ami teljesen lebénította a színpadon, másfelől versenyezhetett Celine Dion My Heart Will Go On-jával...
A legendás előadás - ahogy fehér öltönyben kiáll egyedül, rozogán, remegve; azóta is klasszikus Oscar-jelenet.
Pedig nem is akart elmenni, csak mondták neki, hogy ha nem jön, akkor majd valami zenekar játssza el a dalt - a Good Will Hunting autós zárása alatt hallható Miss Misery-t.
A hirtelen jött figyelem és érdeklődés nem volt jó hatással a zenészre, aki a kétezres évek elejére mély depresszióba zuhant és folyamatosan az öngyilkosságon járt az esze. Több barátja mesélt később róla, hogy rengetegszer fent kellett maradni vele hajnali ötig és győzködni, hogy ne tegyen semmilyen hülyeséget magával.
Némileg jobban lett, a Figure 8 és az XO című albumait is sikerült felvennie. Előbbi az utolsó, amit még életében rögzítettek, kevertek és kiadtak. Ezekből az albumokból már lényegesen több példány fogyott, mint elődjeikből.
Eközben azonban már szinte menthetetlenül csúszott le a lejtőn.
Alkoholizmusát gyógyszerfüggőséggel és különböző antidepresszánsokkal fokozta, amelyek mellett egyre nehezebben tudott egészséges emberi kapcsolatokat fenntartani.
Ezután már nem rögzített semmit, csak demók és felvételrészletek maradtak utána.
Például egyszer bajba keveredett a Los Angeles-i rendőrséggel is, és 2003-ra már crack- és heroinfüggőség bénította.
Többször próbált elvonóra menni, de egyszer sem távozott sikerrel, tisztán.
Koncertjein már olyan rossz egészségügyi állapotban volt, hogy nem csak a szövegeit énekelte helyette a közönség, de gyakran segítő szándékkal akkordokat is bekiabáltak neki, ha elakadt.
2003. október 21-én, 34 éves korában egy, az akkori barátnőjével, Jennifer Chibával folytatott veszekedést követően a nő bezárkózott a fürdőszobába, Elliott Smith pedig egy kis post-it cetlire annyit írt:
Nagyon sajnálom - szeretet, Elliott. Isten, bocsáss meg.
Ezután elővett egy konyhakést és két, szívre irányzott szúrással végett vetett életének.
Halála után, négy év keverést követően megjelent a From a Basement on the Hill, egy válogatás Smith életében be nem fejezett dalaiból.
Hatása a mai zenész-generációra, együttesekre, előadókra, egyszálgitáros trubadúrokra hatalmas. Dalait sok százan dolgozták fel és még mindig milliók hallgatják.
11 éve viszont már teljesen biztos, hogy új dalt nem hallunk tőle. Élőben sajnos egészen biztosan nem.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.