Szerintünk az okok mélyebbre nyúlnak.

Jogot, közgazdaságtant és közigazgatást 68 évvel ezelőttig nem tanulhattak nők Magyarországon.

Ez könnyen lehet (az egyik) magyarázat arra, miért haladt nehézkesen a nőügy Magyarországon. Talán arra is rávilágít, miért olyan kevés még mindig a női politikus.

Egy olyan országban, amelyben a politikai nyelvét hagyományosan a közjog határozza meg, és a politikusok nagy része is jogász vagy közgazdász, a nők már emiatt is hátrányból indultak. Nagyszüleink generációjáig rögtön az odavezető karok kapuiban állták útjukat.

Az egyetemi hallgatók és a választópolgárok többsége mára nő, mégis úgy tűnik, hogy az egyetemi közélet és a politikai élet hangadói, továbbra is maradtak a fiúk, a férfiak.

Az egyetemi honlapokon - már ahol fontosnak tartják egyáltalán megemlíteni az intézmény történetét bemutató részben - a leggyakrabban az 1895-ös évszám szerepel, miszerint ekkortól tanulhattak a nők Magyarországon felsőoktatási intézményben.

Azonban ez nem teljesen igaz.

1946-ig nők csak meghatározott kvóták szerint és csak bizonyos szakokon tanulhattak az egyetemeken.

Elsőként az Egyesült Államokban engedélyezték a nők felsőfokú oktatásban való részvételét, 1860-ban. Európában a nők egyetemekre való beengedése csak a 19. utolsó éveiben merült fel egyáltalán komolyan vehető kérdésként. Érettségi vizsgát lányok csak 1883-tól tehettek (magántanulókként), azonban az első leánygimnáziumi osztály csak a századfordulón érettségizett. Ekkorra az alapfokú oktatás viszonylag széleskörűvé vált, és a lányok számára elérhető középfokú képzések is feltűntek az oktatás palettáján.

Magyarországon a nők egyetemi felvétele már a dualizmus korában is a közbeszéd részét képezte. Érvek és ellenérvek csaptak össze, külföldi példák sorakoztak hazánk fiai és lányai előtt annak kapcsán, hogy van-e helye a nőknek a felsőoktatásban, pontosabban akkor még csak a medicina területén.

A nők egyetemi képzése körüli viták eleinte csak az orvosi, gyógyszerészeti karokon való tanulmányok folytatására vonatkoztak. A nők előtt vélhetően azért ezek a területek nyíltak meg először, mert a betegápolás hagyományosan női feladat volt, és bizonyos területek, mint például a szülésvezetés is hagyományosan női munka volt.

Európában az először hallgatónőket a Zürichi Egyetem fogadott, hivatalosan 1867-től. A magyar Hugonnai Vilma is itt szerzett orvosi oklevelet, melyet Magyarországon csak évtizedekkel később, 1897-ben ismertek el).

A korabeli sajtóban élénk viták zajlottak, sokan ecsetelték élénk színekkel a nők tanuláshoz szükséges képességeinek vélt hiányát és veszélyességét. Ezek az érvek a mai napig előkerülnek újra és újra. Volt, aki szerint a nők nem elég erősek fizikailag az orvosi munkához, és aggódtak, hogy az érzékeny lelkük tönkremegy, vagy hogy a családi kötelezettségeik miatt nem lesz elegendő erejük e foglalkozás műveléséhez.

A legelső hallgatónőket Európa-szerte gúny és megvetés fogadta az egyetemeken és a sajtó hasábjain is.

Wlassics Gyula kultuszminiszter 1895-ös rendelete nyitotta meg a nők előtt a bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészeti egyetemi karok kapuit. A többi karra még éveket kellett várni, és sok vita övezte a nők felvételéhez vezető utat.

Amikor 1903-ra a női hallgatók száma elérte az összes hallgatói létszám tíz százalékát, sokan úgy érezték, a hallgatónők kiszorítják a férfiakat az egyetemekről. Ezt a férfiak tűrhetetlennek érezték, hisz úgy látták, a nők kedvtelésből tanulnak, sokan közülük nem fognak hivatalt vállalni. Ettől kezdve nő csak kitűnő érettségivel folyamodhatott felvételért.

A tanult nő szörnyeteg

A nők tanuláshoz való jogáról zajló vita hangnemét jól illusztrálja az 1907-es parlamenti vita, amikor is Kmety Károly alaposan kifejtette, hogy nem liberalizmusnak, hanem vandalizmusnak tartja azt, hogy a nők egyetemi tanulmányokat folytathatnak.

Kívánatosnak vélte volna, ha vagy megszüntetnék, vagy jelentősen korlátoznák a nők felvételét. Amikor azt is hozzátette ezt nyomatékosítandó, hogy a régi magyar nőtípussal szemben egy új női típus alakult ki, a "női szörnyeteg". A parlamenti napló szerint lelkes hallgatóságra talált, és "Igaz! Igaz!" bekiabálások hallatszottak az ülésteremben. Kmety később az országos felháborodás hatására helyesbített az elmondottakon, és kijelentette, hogy nem a női egyetemi hallgatókat tartja női szörnyetegeknek, hanem az "ultramodern műveltségű feministákat".

Ismerősen hangzik ez még ma is.

Kmetty felháborodása azért is tűnik különösen mókásnak, mert a traumatikus pontként értékelt orvosi karon az 1910 es évek elején a hallgatók között alig 5—6 százaléknyi nő volt, míg a bölcsészkar előadásain 14—24 százaléknyi volt a női hallgatók aránya.

Külön érdekesség, hogy a nők egyetemi egyenjogúsítása (akárcsak a választójog kiterjesztése) kétszer vett jelentős és kedvező fordulatot: mindkétszer közvetlenül a világháborúk után.

A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1918. decemberben egy rendelettel minden világi pályát megnyitott a nők előtt, és eltörölte a felvételi korlátozásokat. Egy rövid időre.

Numerus clausus

A középiskolai tankönyvekben ismertetett 1919-es jogszabályok és a numerus clausus törvények értelmében a zsidó vallásúak és (ezt mintha nem hangsúlyozták volna túl) a nők is csak korlátozott mértékben tanulhattak a magyarországi egyetemeken. Az intézkedést sok esetben maguk az egyetemi karok kérték. A budapesti orvosi karon például arra hivatkoztak, azért kell megtiltani az újabb női hallgatók felvételét (és a 22. évüket nem betöltött nők kizárását az egyetemről), mert ki kell egyenlíteni a megbillent nemi arányokat, hiszen a világháború miatt kevesebb volt a férfi hallgató, és a nők aránya az beiratkozottak több mint egynegyedét is meghaladta.

Persze nemcsak az orvostársadalom kapott a lehetőségen, hogy a "megfelelő" embereket (keresztény férfiakat) hozzanak helyzetbe a kvótákkal. Nem is álltak meg a százalékos arányoknál.

1927-ben kizárták a nőket a budapesti Műegyetem mérnöki, gépészmérnöki és vegyészmérnöki szakjairól. Az Építészmérnöki Karon a hallgatók legfeljebb öt százalékában határozták meg a felvehető nők arányát, amennyiben nem volt elég férfi jelentkező. Jogra, teológiára, a közgazdasági karra az egyetemes közgazdasági és közigazgatási, illetve a külügyi szakokra továbbra sem iratkozhattak be nők.

A harmincas években a női hallgatók aránya körülbelül 13 százalék körül alakult, és csak a második világháború idején kezdett ismét növekedni: a világégés idején a nők aránya az egyetemi karokon több mint kétszeresére nőtt. A legtöbben a bölcsészkarokra iratkoztak be, a legnagyobb arányban pedig a gyógyszerésznek tanulhattak a nők, mert ott elérte a kvóta az 50 százalékot. Az orvosi karokon a férfiak elhelyezkedésének megkönnyítése érdekében 20 százalékban határozták meg a felvehető nők arányát.

Az összes egyetem minden szakja (a teológia kivételével) végül csak az 1946. évi XXII. törvény (A nők egyetemi és főiskolai felvételéről) alapján nyílt meg korlátlanul a nők előtt.

A nők tanuláshoz való jogának kiterjesztésével persze nem lett egycsapásra rengeteg nő az egyetemeken. Talán furcsán hangzik, de alig húsz évvel ezelőtt érték utol a nők a férfiakat a befejezett felsőoktatási tanulmányok tekintetében, pedig ebben a kalkulációban már a főiskolák és a pedagógiai szakok is benne vannak.

A kutatók, egyetemi oktatók között az egyetemi tanulmányokhoz képest még később kezdődött meg a nők egyenjogúsítása, és bár a formális lehetőségek már régóta megvannak, a mai napig is jóval kevesebb a nő a tudományos pályákon. Pont úgy, mint a politikában.

Így történhet, hogy a hazai egyetemek vezetésében továbbra is alig találni nőket, és az, hogy bár a bírói hivatás az évtizedek alatt kifejezetten kedvelt lett a nők körében, a 15 tagú Alkotmánybíróságnak most először lesz egynél több női tagja.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?