Fischer Ivánt kérte fel a német kormány, hogy tervezze meg a berlini fal leomlására emlékező rendezvényt

KULTÚRA
2014 november 03., 21:41
comments 51

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a berlini Konzerthaus zeneigazgatóját arra kérte fel a német kormány, hogy a berlini fal leomlásának 25. évfordulója alkalmából tervezze meg és vezényelje le a november 9-i ünnepélyes megemlékezést a berlini Konzerthaus nagytermében. 

Fischer Iván az MTI-nek nyilatkozott, mint írta, rendkívüli megtiszteltetésnek nevezte a felkérést, és kiemelte, hogy az ünnepélyes megemlékezésen részt vesz az egész német vezető elit, az élen Angela Merkel kancellárral és Joachim Gauck államfővel.

Szerinte a felkérés nemcsak annak tulajdonítható, hogy a Konzerthaus zeneigazgatója, hanem annak is, hogy 25 évvel ezelőtt Budapesten tett egy kis gesztust a menekülő NDK-soknak.

A műsorról nem árult el részleteket, mert azt meglepetésnek szánja. Arról viszont tájékoztatott, hogy az eseményen kétszer szól majd a Konzerthaus vendégeihez, először az ünnepség elején, amikor a 25 évvel ezelőtt történtekről lesz szó, másodszor pedig az ünnepi szónok, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke után, de részletekkel ezzel a beszédével kapcsolatban sem szolgálhat.

A BFZ hétfői közleményében kiemelte, hogy a zenekar 1989. augusztus 18-án adott budapesti koncertje történelmi jelentőségűvé vált.

Azokban a napokban nagyon nagy izgalom volt Budapesten, mert itt volt az a több száz NDK-s menekült, akik előbb megszállták a követségeket, utána pedig befogadta őket a máltai szeretetszolgálat, és nem lehetett tudni, hogy mi lesz velük.

A BFZ zeneigazgatója négyszáz NDK-s menekültet hívott meg Beethoven-koncertjükre a Kongresszusi Központba. A hangverseny után a világhírű karmestert egy 15 fős nyugatnémet diplomataküldöttség látogatta meg öltözőjében, és egyrészt elismerésüket fejezték ki a zeneigazgató és a zenekar gesztusa iránt, másrészt elmesélték, hogy a koncert szünetében informálhatták a menekülteket a másnapra tervezett páneurópai piknikről-

November 9-én rengeteg programmal emlékeznek majd a fal leomlására.  Este a Brandenburgi kapunál népünnepélyt tartanak Bátorság a szabadsághoz címmel, a szabadtéri koncerten fellép többek között Peter Gabriel és Paul Kalkbrenner. Az ünnepség csúcspontja a Fényhatár (Lichtgrenze) nevű esemény, annak a nyolcezer fehér, világító léggömbnek a feleresztése lesz, amelyet az egykori fal nagyjából 12 kilométeres belvárosi szakaszánál helyeznek el.

A berlini fal leomlásának közvetlen előzménye az volt, hogy Günter Schabowski, az egykori keletnémet állampárt, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) politikai bizottságának tájékoztatáspolitikáért felelős titkára 1989. november 9-én Berlinben tartott nemzetközi sajtóértekezletén bejelentette, hogy a keletnémet vezetés utazási és kivándorlási könnyítésekről határozott, majd egy olasz újságírónak a rendelkezés életbelépésének idejét firtató kérdésére válaszolva közölte, hogy az új szabályok haladéktalanul hatályba lépnek.

A bejelentés után kelet-berliniek tízezrei özönlöttek a határátkelőkhöz, hogy átjussanak Nyugat-Berlinbe. Az NDK-s határőrök tanácstalanok voltak, mert semmilyen utasítást nem kaptak, végül aztán nem sokkal éjfél előtt a tömeg nyomására a Bornholmer Strassén megnyílt az első átkelő, és ez végérvényesen elvezetett a berlini fal leomlásához, egy évvel később pedig Németország újraegyesítéséhez. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.