Pia, cigi, nők. Ebből kettő öl

egészség
2014 november 07., 14:51

Alapvetően minden írásunk kapcsán az a helyzet, hogy egy néhányan (jellemzően férfiak) nekünk esnek, hogy egy nőkkel foglalkozó oldal hogy merészel nőkkel kapcsolatos témákról írni. Biztos a Totalcar is felháborodott levelek tucatjait kapja, hogy keveset foglalkoznak a gyalogosok sanyarú helyzetével, de feltehetően ők is csak azt tudják mondani, amit mi is: ez egy ilyen blog.

Annak ellenére azonban, hogy a Feminfo egy „ilyen blog”, ami elsősorban nőkről szól, sosem volt kifogásunk az ellen, hogy a férfiakat sújtó egyenlőtlenségek ellen is kiálljunk, akár az oktatásról, akár foglalkozási szegregációról, akár pedig a nők szexizmusáról volt szó. Nekünk fontos volt, hát megírtuk.

Ehhez képest akárhányszor írunk a HPV elleni oltásról, mindig jelentkezik pár férfi, aki nagy lendülettel áll bele a hülyeségbe. Volt már a nőket meg kéne csonkítani, hogy ne fertőzzék meg a férfiakat a HPV-vel, és az is, hogy szegény férfiak a rohadt feministák szerint dögöljenek csak meg szájüregi rákban, értük miért nem aggódik senki.

Hát tessék, íme.

Közkívánatra írunk a szájüregi rákról is, amiben a magyarok vezetik a halálozási világstatisztikákat, és a megbetegedések száma egyre csak nő.

Mióta a világhíres Michael Douglas egy nyilatkozatban az orális szexet nevezte meg gégerákja fő okaként, sokan sokmindenre következtetnek ebből az ügyből. Főleg arra, hogy a nők gyilkolják szegény férfiakat, és/vagy hogy a férfiak elleni világösszeesküvés, hogy itthon csak a most hetedikes lányok kapnak ingyenes HPV elleni oltást. Arra, hogy a színész később arról is beszélt, a betegségét nem kis részben az okozhatta, hogy erős dohányos volt (ráadásul szivarozott), és évekig keményen ivott, na arra nem emlékeznek.

Maradt az aggodalom, és a homályos érzés, hogy erről is a nők tehetnek. Főleg a feministák.

Miért csak a lányokat oltják HPV ellen?

Még viszonylag új szemlélet a gyógyászatban a nemi alapú megkülönböztetés hangsúlyozása, azonban egyre nagyobb teret hódít: a nőket más kórok gyötrik, és nemcsak az egyes betegségek tünetei lehetnek mások, mint például szívinfarktus esetén, de sokan épp azt kutatják, hogy más kezelések, sőt, talán más gyógyszerek lehetnek számunkra hatásosabbak.

A HPV-fertőzés és a vírus néhány vírustörzse által okozott rákok előfordulása sem abban különbözik férfiaknál és nőknél, hogy van-e az illetőnek méhnyaka vagy sem.

Először is, ami a legfontosabb:

A szájüregi rákokat nem önmagában a HPV okozza, hanem leginkább a szenvedélybetegségek, az ápolatlanság és a rossz szociális helyzet.

Pontosabban:

  • dohányzás (a szájüregi rákok 80-90%-a ezzel kapcsolatban alakul ki),
  • alkoholizmus,
  • rossz szociális helyzet miatti egészségtelen táplálkozás,
  • az elhanyagolt, hiányos fogazat és rossz szájhigiéné.

A rizikófaktorok pedig összeadódnak.

Magyarországon évente mintegy háromezer embert diagnosztizálnak szájüregi rákkal, aminek következtében csaknem 1700 beteg hal meg. Az elmúlt négy évtizedben a megbetegedések száma ötszörösére nőtt. A férfiak körében kétszer gyakoribb a betegség, és négyszer annyi férfi hal meg (a késői beavatkozás miatt), mint nő.

További fontos tudnivalók a HPV-ről, mielőtt konteógyártásba kezdetek:

  • A méhnyakrákos megbetegedések 99 százalékáért a HPV-vírus felel. A fej, nyak és gégerák esetében csak a megbetegedések ötöde hozható kapcsolatba a vírussal.
  • A nők négyötöde, a férfiaknak csak fele esik át élete során HPV-fertőzésen, ami rendszerint tünetmentes, és egészséges embereknél két év alatt elmúlik. A HPV-t az aktív szexuális élet első 2-3 éve alatt kapják el a legtöbben. Az új fertőzések háromnegyede a 25 év alattiaknál történik.
  • Férfiaknál a HPV-t a nemiszervi szemölcsökkel, a végbélrákkal és a hímvesszőrákkal hozzák összefüggésbe. (Nyugi, ez utóbbi kettő elég ritka megbetegedés, főleg az utóbbi.)
  • A férfiakban az összes szájüregi tumor 71%-a HPV-negatív (azaz HPV-vírustól mentes) laphámráknak bizonyult - az ilyen daganatok rendszerint környezeti rákkeltő (dohányzás, alkohol) hatására alakulnak ki, nőkben viszont a HPV-pozitív tumorok bizonyultak sokkal gyakoribbnak. Az ilyen daganatokban leggyakrabban a HPV 16-os törzse (ez az egyik, ami ellen véd az idén a hetedikes lányoknak már ingyenesen beadatható oltás) mutatható ki.
  • A HPV okozta szájüregi (torok/gége) rákos megbetegedések kapcsán egy tavalyi kutatás arra mutatott rá, hogy orális szexszel kevésbé terjed a HPV, mint genitális érintkezéssel.
  • A HPV okozta szájüregi rák egyébként jobban kezelhető, gyógyulási esélyei jobbak, mint a más hasonló elváltozásoké. A szájüregi rákok esetében a HPV-pozitív daganatok reagálnak jobban az onkoterápiás kezelésekre.

A szájüreg tumorai a legkönnyebben felfedezhető daganatos betegségek közé tartoznak, és ha időben diagnosztiálják, kilencven százalékban gyógyítható lenne. Ennek ellenére sokan túl későn kerülnek orvoshoz.

A betegség egy rutin háziorvosi, vagy fogászati ellenőrzésen is korai stádiumban kiderül…ne. Csakhogy a lakosság jó része nem jár rendszeresen (legalább évente, helló) fogorvoshoz, még akkor sem, ha panaszai vannak.

A lányoknak szóló ingyenes HPV oltási kampány cseszegetéséről le lehet szállni. Mi örülnénk a legjobban, ha a fiúk és lányok egyaránt magas átoltottsággal lennének védve, hiszen a gyakran tünetmentes hordozó férfiak azok, akik a vírust szexuális úton átadva az oltatlan nőkben betegséget okozhatnak. Az egyenlőséggel az oltás területén is nyernénk. Minden valószínűség szerint az illetékesek (ahogy mindenhol a világon) úgy itthon is úgy találták, hogy elég, ha a népesség veszélyeztetebbik fele védelmet kap a HPV két törzse ellen, így az ő partnereik sem fertőződhetnek meg, ezzel pedig néhány év alatt szignifikánsan csökkenhet az egész népesség körében a HPV előfordulása.

A szájüregi rákok megelőzésére addig is azt mondjuk amit a méhnyakrák kapcsán is mondtunk:

Fiúk, lányok, férfiak, asszonyok: járjatok el a szűrővizsgálatokra.

Ja, és a Movember a prosztatarákkal kapcsolatos ismeretterjesztés hónapja. Férfiak, a diszkrimináción való nyafogás helyett indíts az urulógushoz.

A hetedikes lányok szülei pedig pótolhatják az elmaradást, az ÁNTSZ november 12-ig pótjelentkezést hirdetett a HPV-oltásra. Hogy miért érdemes beadatni, arról itt írtunk.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.