Orbán Viktor az elmúlt napokat németországi Canossa-járással töltötte. Olyan behízelkedően beszélt Németországról, hogy lehetetlen volt nem észrevenni:

a kormányfő rettentően igyekszik.

Természetesen csak találgatni tudunk, hogy miért volt szükség ezen látványos hűségeskük sorozatára, de nagyon valószínű, hogy a miniszterelnök most ébredt rá, hogy még a hagyományos passzív német külpolitika is ellene fordulhat. Ez pedig az itthoni helyzetét is fenyegetheti.

A kormányfő a múlt hétre felfüggesztette a függetlenségi harcot. A “nem leszünk a gyarmatból” hirtelen Berlin-a-mi-világítótornyunk lett. Orbán Viktor olyanokat talált mondani, hogy “Audi nélkül nincs Magyarország”, meg hogy “számunkra külpolitikában Németország az irányadó”. Az orosz viszonylat kapcsán csak a Berlin által szabott utat járnánk, de egyébként is gyakorlatilag minden említésre méltó kérdésben ők a mestereink. És persze rettentő harmonikus a két ország viszonya.

De hova tűnt a melldöngetés arról, hogy mi mutatjuk az utat Európának?

Miért maradt említés nélkül, hogy az egész világ minket másol? Mi a helyzet a hazánkat kisemmiző multikkal: hogy úszhatták meg ilyen könnyen a kokit meg a sallert? Mi történhetett, hogy a keleti nyitás már egy nyamvadt mondatot sem érdemel? És Brüsszel: miért nem tette helyre a sok vérszívó összeesküvőt a kormányfő? A Szabadságharc Vezénylő Tábornoka bizony olyanokat nyilatkozgatott, mint ahogyan szerinte egykor a multikcsecsénlógóliberálbaloldaliak szoktak.

Nyilván nem azért tette, mert kedvét lelte benne. A miniszterelnök azért váltott ritmust, mert úgy érzi, nagy szüksége van rá.

Az áprilisi országgyűlési választások óta eltelt hét hónap a kétharmadot szerzett Orbán-kormányzat folyamatos vesszőfutását hozta. Egyrészt a kormányfő által megálmodott moszkvai szövetség az oroszok ukrajnai inváziója miatt hirtelen nagyon problémás lett. Mindez Orbán Viktort láthatóan váratlanul érte. Ő egyszerűen elhitte azt a budapesti fantazmagóriát, hogy a németek valamifajta titkos alkut kötöttek Putyinnal, így aztán nem lehet komolyabb gond abból, ha mi is így teszünk. Másrészt a hírhedt tusványosi beszéd teljesen aláásta a kormányfő belföldi céljaival kapcsolatos pozitív interpretációkat.

Mára ott tartunk, hogy valamennyi jelentősebb nyugati fővárosban evidenciaként kezelik, hogy Orbán Viktor Putyin trójai falova, aki ráadásul a magyarországi demokrácia lebontásán dolgozik.

Ez pedig egyre inkább húsba vágó kérdéssé kezd válni. Láthattuk, mekkora belpolitikai felfordulást okozott hat kormányzati vagy kormányközeli személy Egyesült Államokból történő kitiltása. Mindez azonban semmiség ahhoz a hatáshoz képest, amit Németország mint hazánk egyesszámú befektetője, export piaca vagy éppen mint az EU meghatározó állama elérhetne.

Az elmúlt két hétben megszaporodtak azok a hazai sajtóértesülések, amelyek arról tudósítottak, hogy Berlinben is betelt a pohár az Orbán-kormánnyal kapcsolatban. Vannak, akik még az Audi augusztusi rendkívüli leállását is összefüggésbe hozták ezzel. Még ha ez valószínűleg túlzás is, sokat elmond a honi véleményklímáról az, hogy milyen sokan hisznek benne. Létezik olyan vélekedés is, hogy az internetadó ügyében a miniszterelnök a Deutsche Telekom nagyon-nagyon határozott tiltakozása miatt lépett vissza. Közben két magas rangú német külpolitikai vezető is hazánkban járt és mindketten nemtetszésüknek adtak hangot a honi helyzetet illetően.

Bármennyi is legyen igaz a németekkel kapcsolatos spekulációkból, úgy tűnik, Orbán Viktor nagyon is komolyan veszi a viszony elmérgesedésének lehetőségét. Ha viszont tényleg sikerült kivívnia a németek haragját, akkor Merkel kancellár eddigi külpolitikai tevékenysége alapján a magyar kormányfőnek néhány kedveskedő szónál lényegesen többet kell majd adnia. Egészen pontosan feladnia.