Masszív tanulmányban szedte össze a legnagyobb tekintélyű nemzetközi gazdasági szervezet, az IMF, hogy mi történt Kelet-Európában a rendszerváltás óta. Ez már csak azért is érdekes, mert ez a szervezet elég tevékenyen alakította ennek a térségnek a történetét ebben a 25 évben: gyakorlatilag nem volt ország, ahol nem futott volna valamilyen IMF-program.

Minálunk csak Jugoszlávia és Románia csatlakozott hamarabb a valutaalaphoz, de a szovjet gazdasági blokk összeomlásakor gyakorlatilag az összes ország kért segítséget az IMF-től, kivéve Szlovéniát. Ezt a bonyolult történetet foglalja össze egyszerűen ez az ábra:

Az IMF pedig jött,

de nem csak pénzt hozott, hanem jótanácsokat is,

pontosabban feltételeket szabtak, amelyekhez a segítségként adott hitelek folyósítását kötötték. Hiába, akkor még a sokkterápia volt a divat. És szocialista gazdaságok romjain dülöngélő országoktól megkövetelt kőkemény átalakítások levezénylésére rengeteg szakembert küldtek, akiknek elég sok tapasztalatuk gyűlt össze ebből a folyamatból. Ezekre épült ez az összegző tanulmány.

Látszik egyébként, hogy főleg két hullámban jött az IMF. Először, amikor a rendszerváltás után szétesőben lévő, a piaci viszonyokhoz hirtelen alkalmazkodni próbáló gazdaságokat kellett stabilizálni. Aztán 2008-tól kezdve, amikor már sokkal nagyobbak lettek a keleti országok, de beütött a válság, és ezért jóval nagyobb programokra volt szükség:

A két időszak között elég sokat fejlődött az egész régió, de most épp elég sivár a helyzet. A valutaalap igazgatóhelyettese, David Lipton például úgy fogalmazott a varsói konferencián, ahol bemutatták a tanulmányt, hogy

félő, hogy az egész régió egy olyan ördögi körbe kerül, ahol egymást erősíti a lassú növekedés, a kiábrándulás és a piacpárti gazdaságpolitikától való elfordulás.

Ugyanis már évekkel ezelőtt megállt a teljesítmény felzárkózása a fejlett gazdaságokhoz képest. Ez a lenti ábra országcsoportonként mutatja, hogy meddig sikerült jutni a fejlett országok átlagához képest. Valami tényleg csúnyán megrekedt az utóbbi években, nagyjából a válság óta, sőt volt egy csomó ország – köztük a közép-európaiakat is visszahúzó Magyarország –, amely még mindig messze van a 2006-os teljesítményétől.

Ha minden így megy tovább, akkor 25 év múlva, 2039-ben is nagyjából ugyanitt leszünk a gazdag nyugatiakhoz képest. Viszont ha évente csak 1 százalékkal gyorsabban növekedne a régió, akkor a következő két és fél évtized alatt akár be is lehetne zárni a jövedelemkülönbséget az IMF-es vezető szerint.

Ehhez a leginkább annyi kellene, hogy az országok vezetői úgy döntsenek, hogy

ne hátrafelé, hanem inkább előrefelé haladjanak,

és próbáljanak normálisabb gazdasági körülményeket kialakítani. Ezek a javasolt lépések részben a jogbiztonságról, a korrupció elleni fellépésről és a kisebb adminisztrációs terhekről szólnak, részben pedig okosabb, a viszonyokat kevésbé torzító és versenyösztönző gazadságpolitikát, meg célzottabb szociális politikát ajánlanak. Természetesen sokszor elhangzik a valutaalap kedvenc varázsszava, a kissé kiüresedett „strukturális reform” is.

(Ezeket az ötleteket Magyarországra vonatkoztatva legutóbb ebben a kétrészes tanulmányban fejtették ki elég részletesen. Itt pontról pontra szétszedik a kormány emblematikus intézkedéseit a rezsicsökkentéstől a közmunkán át a bankok sanyargatásáig.)

Az IMF minden lehetséges alkalommal el szokta mondani, mennyire fontos, hogy működőképes bankrendszere legyen az országoknak. Mivel rögtön a rendszerváltás után Kelet-Európa több országában a bankválságok elvitték a GDP tíz százalékát (köztük Magyarországon is), ezért egyértelmű volt, hogy külföldi bankoknak kell behozni a tőkét és a banki tudást.

Ők jöttek is, aminek az lett a vége, hogy így ellepték a keleti országok bankpiacát:

Tehát a külföldi bankok a régió nagy részében a piac 70-90 százalékát húzták be. Ez rendesen felgyorsította a növekedést a legtöbb helyen, viszont volt egy nagy hátulütője. A válságban ugyanis egyrészt megijedtek, hogy a keleti országok gazdasága sérülékenyebb, másrészt kellett a tőke az otthon is megrendült anyabankoknak.

Ez látszik a lenti ábrán: minél több tőke tódult be 2004 és 2008 között (vízszintes tengely), annál több menekült vagy pusztult el 2009 és 2013 között (függőleges tengely). Ennek Magyarország a válságot követően elég nagy elszenvedője volt: az ingatlanárak összeomlása miatt a bankok által finanszírozott projektek elértéktelenedtek, ezért hiába pótolták a tőke egy részét, ez is csak a vegetáláshoz volt elég. Amihez hozzájárult az is, hogy 2011-től kezdve agyonadóztatták őket.

A kétezres években egyébként nem csak pénzügyi szempontból csatlakoztak be a keleti országok a nyugatiakhoz, hanem a külkereskedelem irányában is. Különösen az volt fontos, hogy a legtöbb ország a német ellátási lánc része lett: a gazdaságok legéletképesebb, legproduktívabb része a németek nagyvállalatoknak kezdett beszállítani.

A külkereskedelmükben, és főleg az export irányában ezért messze a németek váltak a legfontosabb szereplővé az egész régióban, ami a leginkább az egyébként is iszonyatosan külkereskedelem-függő Magyarország esetében volt jelentős. Közben egymással nem annyira, az oroszokkal pedig egyre kevésbé kereskedtek. Tavaly így néztek ki a főbb irányok:

A pénzügyi és kereskedelmi szálak annyira szorosra fűződtek a nyugati országokkal, hogy teljesen megváltozott a térség alapvető gazdasági szerkezete is. A következő térkép ezt jelzi. A valutaalap szakértői négy klaszterba rendezték az európai gazdaságokat, az alapján, hogy mennyire erősen mozognak együtt a különböző gazdasági mutatóik.

A nagy változás az, hogy a kilencvenes évek végén még a kelet-európai blokkal ment együtt a közép-európai, mostanra viszont teljesen a nyugati blokk alá és a dél-európai mellé kerültek a mi régiónk országai (mint a faábrából látszik). Oroszország pedig átkerült a keleti blokkba.

Végül még egy érdekes ábra, ami a magyar gazdasági törvényhozók áfa iránti perverz vonzalmát emeli ki. Mi vezettük be legkorábban ezt az adófizetők által a legnehezebben észlelhető, tehát legsunyibb adónemet, és olyan magasra emeltük, hogy a közelünkbe nem jött senki az egész régióból.