Az állam volt a főstrici Dél-Koreában?

külföld
2014 november 28., 15:09
comments 29
photo_camera CC BY-ND 2.0

Százhuszonegynéhány volt prostituált beperelte Dél-Koreát. A kiöregedett, elszegényedett prostituáltak állítják, hogy az állam ösztönzésére lettek prostituáltak, ezért most utólag fejenként 2,5 millió forintnyi kárpótlást kérnek.

A prostituáltak mind az amerikai hadsereg egyik koreai bázisa mellett dolgoztak Ujdzsöngbu városában. Ott a piroslámpás negyed gyakorlatilag ráépült az amerikai támaszpontra, a szórakozóhelyek a bázis falánál kezdődtek.

A prostituáltak nem azt állítják, hogy az állam kényszerítette őket prostitúcióra. Bűnrészességgel vádolják az államot, ami rendszeres orvosi felüvizsgálatokra kötelezte őket és elősegítette a rendszer működését, melynek eredményeként ők most szegénységben kénytelenek élni.

Azt is állítják, hogy az állam finanszírozta angol nyelvi képzésüket, ami nélkülözhetetlen volt az amerikai katonákra építő üzlet működésében.

De ennél konkrétabb vádjaik is vannak. "1972-ben elmentem a munkaügyi központba, ahol a tanácsadó megkért, hogy álljak fel, majd üljek le. Alaposan megnézett, majd olyan munkát ígért, ahol kosztot és kvartélyt is kapok, tehát csak dolgoznom kell, minden másról gondoskodik majd a főnököm" - mondta az egyik perelő prostituált.

Vagyis azt állítják, hogy az állam közvetítette ki őket a bordélyokba, ahol aztán a tulajdonosoktól kényszerültek kölcsönt felvenni megélhetési kiadásaikra, így rabjává vállva a rendszernek.

Hogy miért csinálta ezt Dél-Korea? Kathy Moon, a Brookings Institution elemzője szerint az állam célja az volt, hogy az amerikai katonai parancsnokság boldog legyen, és ne akarjon kivonulni az országból, aminek a biztonságát a mai napig az Egyesült Államok garantálja. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.