Az amerikaiak lábon lőtték magukat, mielőtt csatába indulhatnának

  • Az amerikai szenátus titkosszolgálati bizottsága kedden nyilvánosságra hozta a CIA kínzásairól szóló jelentése összefoglalóját.
  • Még az összefoglaló is 525 oldal, a jelentés maga 6000. Öt évig készült.
  • Az összefoglalóban nincsenek igazán újszerű megállapítások.
  • Mi szükség volt rá, és milyen következményei lehetnek az összefoglaló nyilvánosságra hozatalának?

Valamit egyből az elején rögzítenünk kell:

Vízbe fojtást szimulálni, kihűteni, ételt a fogoly végbelébe tömni aljas, szemét, embertelen és megengedhetetlen dolog.

Ez ugyan magától értetődő kéne, hogy legyen, de amit most írni készülök, azt sokan úgy értelmezhetik majd, hogy védem a CIA-t. Márpedig napjaink kétegybites vitakultúrájában ebből egyenesen következne, hogy egyetértek a kínzásokkal is. Hát, nem.

I.

Az, hogy a CIA "fejlett kihallgatási technikáknak" eufemizált, válogatott módszerekkel kínozta foglyait, a dolog felfoghatatlan embertelenségén túl még

eredményességében is megkérdőjelezhető.

Valójában persze nem tudjuk, hogy mennyire volt eredményes a program. A jelentés készítői szerint semennyire, a CIA viszont joggal mutogathat a tényre, hogy 2001. szeptember 11-e óta egyetlen terrortámadás volt az Egyesült Államokban. Azt viszont történelmi tapasztalatok alapján kijelenthetjük, hogy kényszer hatására az emberek hajlamosak azt is bevallani, amit nem követtek el.

A kínvallatással, mint módszerrel az is probléma volt, hogy 2001. szeptember 12-én, egy nappal a terrortámadások után, amikor hirtelen valamit lépni kellett, a CIA állományában egyáltalán nem voltak megfelelő szakemberek,

nemhogy kín-, de még sima vallatásokhoz sem.

„Ez [a vallatótiszteké] elég zűrös meló volt, amitől az Ügynökség boldogan szabadult meg Vietnam után, úgyhogy 2001-ben nem volt senki szolgálatban, akinek lövése lett volna róla, hogy mit kell csinálni. Valójában a kínvallatás mélyen szembement a CIA-ügynökök kultúrájával, akiknek a feladata inkább baráti, ha (remélhetően) nem is túl baráti kapcsolatok kialakítása a forrásaikkal. Így ezt a gusztustalan feladatot olyan őrzővédő típusoknak adták, akik egyáltalán nem értették, hogy működnek az akciók, és még annyira se értették az arabokat. A többit meg megbízási szerződéssel alkalmazottak zavaros csoportjára bízták, akiknek amúgy semmi keresnivalójuk nem lett volna egy ilyen érzékeny területen” – írja erről blogjában John R. Schindler, aki évtizedekig dolgozott az NSA elhárítótisztjeként, gyakran szorosan együttműködve a CIA-val is.

II.

Amit eddig írtam, azt nem az elmúlt három napban, a szenátus titkosszolgálati bizottsága jelentésének nyilvánosságra hozatala óta találtam ki. Volt időm gondolkodni rajta majdnem tíz évig.

Abban, amit most nyilvánosságra hoztak, pár gyomorforgatóan felkavaró részletet leszámítva semmi új nincs.

Illetve, ami újdonság, az azoknak az országoknak a listája, amelyek titkosszolgálatai együttműködtek a CIA-val. Ezek a titkosszolgálatok bizalmi alapon tették ezt, annak reményében, hogy az együttműködésük titok marad. Nem hiszem, hogy a közeli jövőben újra elkövetnék ezt a hibát, úgyhogy az amerikai titkosszolgálatoknak ezentúl nem lesz könnyű dolguk, ha külföldi partnert akarnak találni akcióikhoz.

A kínzások, ezen belül is külön nevesítve a szimulált vízbefojtás (water boarding), az alvásmegvonás, a kihűlni hagyás és még az ételek végbélbe tömködése is nemhogy nem titok, de a 2008-as elnökválasztási kampány egyik kiemelt témája volt. Azé a választásé, amin a republikánusok jelöltje az a John McCain volt, aki 2005-ben már törvényjavaslatot is benyújtott a kínzások tiltására, és aki 2006-ban azt is elérte, hogy a szimulált vízbefojtást háborús bűnné nyilvánítsák.

III.

„Nem kell elolvasnom a jelentést ahhoz, hogy tudjam: a demokraták egyedül írták. A republikánusok már a folyamat elején kiszálltak, amikor megállapították, hogy az ellenoldal eleve abból a premisszából indult ki, hogy a CIA bűnös, hogy aztán ennek bebizonyításán dolgozzon.”

Nem, ezt nem egy véresszájú szélsőrepublikánus, hanem egy mérsékelt demokrata, Bob Kerrey mondta. Kerrey kommandósként járta meg Vietnamot, ahol elvesztette az egyik lábát is. Volt Nebraska kormányzója, aztán 1989-2001 között szenátor is, akként pedig annak a titkosszolgálati bizottságnak a tagja, amely most nyilvánosságra hozta a jelentést. Ő maga két nagy titkosszolgálati botrányt is vizsgált:

az áruló Aldrich Ames ügyét és a szeptember 11-ét megelőző titkosszolgálati bénázásokat.

A bizottság mindkét esetben minden rendelkezésre álló dokumentumot megvizsgált és meghallgatta az összes érintettet is. A mostani jelentést készítő bizottság ez utóbbitól eltekintett, arra az álságos érvre hivatkozva, hogy egyes érintettek ellen büntetőeljárás folyik, így nem jelenhetnek meg. A büntetőeljárások 2012-ben lezárultak, így lett volna bő két év meghallgatni őket.

Nem, nem gondolom azt, hogy az embertelen módszereket bármi mentené, menthetné. Az viszont tény – a szeptember 11-ét megelőző titkosszolgálati bénázásokat feltáró jelentésből tudjuk –, hogy mennyire felkészületlenül érte a támadás az amerikai titkosszolgálatot. Amilyen felkészületlenek voltak a titkosszolgálatok a támadásra, annyira nem voltak felkészülve arra sem, hogy hogyan akadályozzanak meg további támadásokat. Nem voltak kézikönyvek, stratégiák, nem volt egyértelmű jogi szabályozás sem. Aztán lettek. Elnöki rendeletek, amelyek felhatalmazták a CIA-t a kínvallatásokra.

Ez nem a nürnbergi érv, hogy parancsra tették. Akik kínoztak, joggal hihették, hogy törvényesen cselekszenek. Ha a politikusok felelőst keresnek, maguk között kell körbenézniük.

IV.

A szenátusi bizottság jelentésével nem is az egyoldalúsága a legnagyobb baj, hanem az, hogy

semmiféle javaslatot sem tesz arra, hogy hogyan kéne megakadályozni a jövőben, hogy ilyesmi történjen.

Ennél is nagyobb bűn, hogy a teljesen egyoldalú vizsgálattal a témát a pártpolitikai csatározások tárgyává tették, kényelmes okot adva az ilyesmire amúgy is hajlamos, és januártól a törvényhozás mindkét házában többségben lévő republikánusoknak arra, hogy bármilyen, a titkosszolgálatok lényegi reformjára vonatkozó javaslatot lesöpörjenek – ahogy tették azt annak idején John McCain reformjavaslataival is a 9/11 bizottság jelentése után.

Akkor lehetetlenülhet el a titkosszolgálati reform, amikor egészen nyilvánvaló szükség van rá. Az nem kérdés, hogy az amerikai titkosszolgálatok reformra szorulnak. Gondoljanak csak az NSA-botrányra: arra, hogy az amerikai titkosszolgálatok az elmúlt években legalábbis megkérdőjelezhető legalitással hallgatták le tömegesen, alapos indok nélkül saját honfitársaikat - és a fél világot, de ennek jogi szempontból nincs jelentősége.

V.

A kínzásokról szóló jelentés óta az amerikai sajtóban viszonylag sokat emlegetik az elnöke után csak Church bizottságnak nevezett szenátusi különbizottságot. Ez volt az, ami 1975-ben, a Watergate-botrány és Nixon lemondása után átvilágította az amerikai titkosszolgálatok működését.

A hasonlat sok sebből vérzik. Hogy mást ne mondjak: a Church bizottság olyan tényeket tárt fel, amelyek még a politikusok előtt sem voltak ismertek, míg most olyanokat, amelyek a közvélemény számára is azok voltak.

Ennek ellenére a jelentés hatásai ugyanolyan katasztrofálisak lehetnek, mint amilyen katasztrofálisak volt a Church bizottság jelentéséé. Annak hatására fogadták el az amerikai belföldi és külföldi hírszerzést szigorúan különválasztó törvényeket.

Ha csak egy okot kell mondani arra, hogy az amerikai titkosszolgálatok miért voltak képtelenek a rendelkezésre álló információhalmaz ellenére megakadályozni a szeptember 11-i terrortámadásokat, hát ez az intézkedés volt az.

A Church bizottság jelentésének komoly szerepe volt a CIA klasszikus értelemben vett kémtevékenységének (human intelligence) korlátozásában is, és abban, hogy Jimmy Carter elnöksége és Stansfield Turner igazgatósága alatt a CIA bevetési osztálya gyakorlatilag felszámolta a fedett akciókat végrehajtani képes részlegét.

Nem sokkal később Teheránban elfoglalták az amerikai nagykövetséget, az Egyesült Államok titkosszolgálatai pedig csak egy tragikomédiába fulladó mentőakció kidolgozására voltak képesek.

Aztán a Szovjetunió mindenki legnagyobb meglepetésére bevonult Afganisztánba.

A helyzet most annyival súlyosabb, hogy akkor ezek a CIA meggyengülésének következményei voltak. Most viszont akkor gyengülhetnek az amerikai titkosszolgálatok, amikor már javában zajlik a hidegháború óta legdurvább titkos háború.