10 év után hagyhatta el Guantanamót négy afgán fogoly

Terrorizmus
2014 december 20., 16:34
comments 30

Közölte az amerikai védelmi minisztérium, ami szerint Afganisztánba térhettek vissza a katonai börtön foglyai, akiket egy amerikai katonai repülőgép fedélzetén szállították Kabulba, majd átadták az afgán hatóságoknak.

Egy amerikai tisztségviselő azt mondta, 2009 óta ez az első ilyen fogolyszállítás Afganisztánba. A négy afgán férfi (Savali Kán, Ki Ali Gul, Abdul Gáni és Mohamed Zahir) hónapok óta várt az utazásra, ugyanis amerikai fogva tartóik már jóval korábban elrendelték az „alacsony rangú foglyok” elengedését, megállapítva, hogy a rabok nem jelentenek biztonsági kockázatot hazájukra. Mindegyiküket azzal gyanúsították, hogy a tálibok terroristái, de a vádakat részben cáfolták, legalábbis kis halakról volt szó.

A folyamatot Asraf Gáni afgán elnök hivatalos kérése gyorsította fel, aminek Washington rövid időn belül eleget téve hazaszállította a férfiakat Afganisztánba. Amerikai tisztségviselők szerint ez a lépés azt mutatja, hogy javul az USA viszonya a nemrég beiktatott afgán államfővel.

Barack Obama amerikai elnök hat évvel ezelőtti beiktatásakor azt ígérte, hogy végleg bezárja a Kuba szigetén működő, világszerte hevesen bírált guantánamói létesítményt, mert az rossz fényt vet az Egyesült Államokról kialakult képre. Részben az amerikai kongresszus állította akadályok miatt a Fehér Ház vezetője egyelőre nem zárta be a fogolytábort.

December elején Uruguayba szállítottak hat Guantánamóból szabadon engedett foglyot, négy szíriait, egy palesztint és egy tunéziait. A férfiak szabadon engedését már legalább négy éve elrendelték, de a végrehajtást halasztotta előbb az amerikai védelmi minisztérium biztonsági aggálya, majd a befogadásukat vállaló Uruguay belpolitikai megfontolása.

Guantánamón még 132 foglyot őriznek. Idén eddig 23 rabot engedtek ki a börtönből és szállítottak a világ valamelyik országába rehabilitációra. (MTI, Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.