Molnár Zsolt sürgős tájékoztatást vár Pintértől

politika
2014 december 20., 15:39
comments 70

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke levélben sürgős tájékoztatást kér Pintér Sándor belügyminisztertől a rá vonatkozó, külföldi szervezetek által történt lejáratási kísérletek nemzetbiztonsági vonatkozásairól.

A testület elnöke azt írta az MTI-nek: az elmúlt napokban több ügy is napvilágot látott a sajtóban, aminek lehetnek nemzetbiztonsági összefüggései, ezért a tisztánlátás, a nyilvánosság tájékoztatása érdekében levélben fordul Pintér Sándor belügyminiszterhez.

A szocialista képviselő haladéktalanul választ vár arra is, hogy a kormány, a miniszterelnök, illetve a miniszterek környezetében tevékenykedő tanácsadók, ügyvédek milyen nemzetbiztonsági vizsgálaton eshetnek át abban az esetben, ha hivatalos jogviszonyuk nincs az általuk segített emberrel, ugyanakkor tanácsadói tevékenységük során megismerhetnek nemzetbiztonsági szempontból releváns információkat. (Nyilván Habony Árpádról van szó.)

Pintér, amirkor arról kérdezték, tárt-e fel a polgári elhárítás olyan nemzetbiztonsági kockázatot Orbán Viktor miniszterelnök környezetében, aminek kivizsgálását a kormányfő egyik tanácsadója, Habony Árpád esetében az ellenzék sürgeti, azt válaszolta: tudomása szerint Habony Árpád semmilyen tisztséget nem visel, nincs szerződéses viszonyban állami cégekkel, ezért az Alkotmányvédelmi Hivatalnak sincs dolga a személyével.

A Demokratikus Koalíció kezdeményezi az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes összehívását, és Pintér Sándor belügyminiszter meghallgatását.

Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke előbb várja a belügyminiszter válaszát, annak függvényében döntenek arról, hogy van-e szükség bizottsági ülésre, illetve a belügyminiszter meghallgatására.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.