PR:A felszabadítás teológiájáról Ferenc pápának köszönhetően újból beszélhetünk. A hit az egyéni élet szintjén megszabadíthat az örömtelenségtől, a céltalanságtól, a félelmektől, a lelki fájdalmaktól, az elveszettség és a reménytelenség érzésétől. Közösségi, társadalmi szinten pedig a felelősen megélt hit felszabadíthat a társadalmi igazságtalanságtól, az elnyomástól, az alárendeltségtől, a nyomortól, a hátrányos megkülönböztetéstől, a kirekesztéstől. A kettő szorosan összefügg. Egy emberibb és igazságosabb társadalom ugyanis csak akkor jöhet létre, ha képesek vagyunk – a katolikus teológia megfogalmazása szerint – meglátni elesett embertársunkban a szenvedő Isten arcát, aki mellett nem mehetünk el tétlenül.

Az egyetlen ember, akire Isten rábízta magát

Mit gondolnak, melyek a legfontosabb különbségek a keresztény, keresztyén és zsidó vallásban a nők megítélése tekintetében?

HL: A nőket mindhárom közösségben a szentírási helyek (pl. Gen 2,21, ill. 3,16) férfiközpontú értelmezése alapján ítélik meg. A különbségek a vallásgyakorlás sajátosságaiból adódnak. A hagyományos zsidó közösségben a vallási előírásokat a férfiak kötelesek teljesíteni, de ez egyúttal a férfiak autoritását is jelenti. A keresztény közösségben Mária képe a nő iránti tiszteletet tételezi fel.

De beszélhetünk-e a női autoritásról, ha az egyház hasonlóan a zsidó vallási vezetőkhöz úgy bánik a nőkkel, mint a kiskorúakkal?

A keresztény ortodoxia és a zsidó vallás fundamentalistái – köztük nők is! – máig hangoztatják a nők rituális tisztátlanságát a menstruációs vagy szüléssel járó vérzés miatt. A nők többek között ezért sem olvashatnak fel nyilvánosan a Szentírásból (Tórából), ami csorbítja a nők autoritását és egyenjogúságát.

A keresztyén közösségekben a nők ugyan megkapták a vallási vezetés jogát, de ez állandó bizonyítási kényszert jelent. Ugyanis sok lelkésznő – tapasztalatom szerint – többet és nehezebb körülmények között dolgozik Magyarországon, mint a férfi kollégái.

A karácsony az anyaság és a születés ünnepe is, és vannak hasonló ókori, pogány vallási ünneppekkel rokon vonásai is. A nőközpontú keresztény bibliaszemlélet mennyire látja másként Jézus születéstörténetét? Milyen mértékben tekinthető kulcsszereplőnek Mária a születéstörténetben?

PR: Mária az egyetlen ember, akire az Isten rábízza saját magát. A Mindenható – a katolikus felfogás szerint – kiüresíti önmagát, hogy emberi formát öltsön és emberként is példává váljon. Ez az Isten jön olyan közel az emberhez, hogy egy nő testében kisgyermekként születik a világra. Ha elfogadjuk, hogy Isten mindenható és bármit megtehet, akkor egészen más utat is választhatott volna a megtestesülésre. Ő mégis egy nőt választott és rábízta saját isteni lényét, hogy kilenc hónapig hordozza őt emberi szíve alatt.

Érdekes megfigyelni, hogy a katolikus tanban mind a szűzi fogantatás, vagyis Jézus nemzése, mind a szüzesség megőrzése a szülés folyamán dogmává vált. Így a terhesség kezdeti és végső pontjából eltűnik az emberi elem. Minden misztifikálódik, kivéve azt a bensőséges kilenc hónapot, amit az Isten egy nő méhében tölt. Erről sem a Szentírás, sem a hitletétemény nem ír egy szót sem. Talán azért, mert itt rejtőzik a legnagyobb titok, amihez kevés a szó vagy a dogma.

Lehet-e nagyobb méltósága a nőnek, mint ez a különleges kapcsolat közte és az Isten között?

A honlapjukon ezt is írják: “Női teológusként jól látjuk a tömérdek tennivalót, amely ránk vár, hogy egyházainkban a férfiak és nők egyenjogúságának ügye nagyobb teret nyerjen, hogy megvalósuljon az álmunk egy olyan közösségről, amelynek minden tagja azért egyenlő, mert mindnyájan Isten képmását hordozzuk.” Mit tehetnek a hittudósok az egyházak megreformálásáért, nyitottabbá tételéért?

Mit tehetnek hittudósok az egyházak megreformálásáért, nyitottabbá tételéért?

HL: A zsidó vallástudós a közösségre épít, ragaszkodik a gyökerekhez, és állandóan aktualizálja magát. Kötelessége észrevenni és interpretálni a közösség dinamikáját a hagyomány szempontjából, de hallgatni a tagok szükségleteire is. A zsidó közösség arculatát döntően a nők zsinagógai státusza alakítja, a megújulás sikere a nők készségétől függ. Ezért elengedhetetlen a nők mélyebb vallásoktatása, személyi szabadság korlátozása nélkül. Az új patriarchális tendenciák a hagyomány meghamisításával az ember tudatát igyekeznek megváltoztatni. A feminista vallástudósnak fel kell ismerni és felfedni a hamisítványt.

PR: A római katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinattól kezdődően használja saját önértelmezésére az “ecclesia semper reformanda” mondást, azaz „az egyháznak szüntelenül meg kell újulnia”. Az új szemlélet lényege, hogy a teológia már nem akar „egy és örök” igazságról beszélni, hanem felismeri az igazság „kontextuális” voltát. Ahogy Karl Rahner fogalmazza „Minden egyes igazság képes már a meghirdetése utáni percben tévessé válni”. Tulajdonképpen az egyház léte függ saját megújulási képességétől és attól, hogy képes-e párbeszédre az adott kor emberével. Isten szüntelenül keresi az embert, a mai kor emberét is, a kérdés az, hogy a teológia képes-e Isten üzenetét tolmácsolni vagy öncéllá válik. A második út is lehetséges, de hosszú távon értelmetlen. A megújulásra képtelen dinamika idővel önmagát emészti fel.

Egyenlő felelősséget viselni a társadalomért és a vallási közösségekért

Milyen új vagy más szempontokkal, értékekkel gazdagíthatják a női teológusok a hittudományt?

Az is mondta a pápa a teológiai bizottság ülésén, hogy "a teológus … az egész keresztény néppel együtt megnyitja a szemét és fülét az »idők jelei előtt«."

Mi női teológusként jól látjuk a tömérdek tennivalót, amely ránk vár, hogy egyházainkban a férfiak és nők egyenjogúságának ügye nagyobb teret nyerjen, hogy megvalósuljon az álmunk egy olyan közösségről, amelynek minden tagja azért egyenlő, mert mindnyájan Isten képmását hordozzuk." Úgy tűnik, hogy a második legnagyobb magyarországi egyházban, a refomátusoknál is szükség lenne nagyobb nyitottságra, ugyanis a december elején tartott tisztújításon a négy egyházkerület egyikében sem választottak meg nőt semmilyen tisztségre, és a jelöltek között is csak egyetlen nőt találtunk.

Önök szerint az eddig ismert teológia mellett kell létrehozni egy "női teológiát", vagy csupán az előbbi kiegészítésére, gazdagítására van szükség?

HL: Az új teológia szükségszerű. De talán nem egy speciálisan „női”. A feminista gondolkodás ennél szélesebb látókörű és humanista. Vannak már hasznos tapasztalataink. Gondolok itt Dorothee Sölle és Elisabeth Schüssler-Fiorenza teológiai munkásságára, valamint a zsidó konzervatív és liberális (progresszív) közösségek imakönyveire és gyakorlatára, amely ragaszkodik a hagyomány sajátosságaihoz, de felszabadít a hazugságoktól.

A mai feminista vallástudománynak meg kell írni a tevékeny nő hagyományát, amelyet „kiloptak” a történelemből és a vallási történetekből. A férfi teológiában a női test a bűn szimbóluma. Ennek alapján a férfiak morális jogot formáltak arra, hogy nők helyett döntsenek még abban is, hogyan rendelkezik saját testével.

Az új, feminista teológia arra tanít, hogy a szabadgondolkodású nők és férfiak egyenlő felelősséget viseljenek a társadalomért és a vallási közösségekért.

Önök szerint kik voltak a legfontosabb nők, akik hatást tudtak gyakorolni a korukra és jelentős változások elindítói voltak az a vallás terén? Miért tartják ezeket a változásokat kulcsfontosságúnak?

HL: Hanna, Regina Jonas és Elisabeth Schüssler Fiorenza. Mindhárman a vallási női hagyomány profetikus képviselői. Hanna megtanította a zsidó nőket és férfiakat az imádságra, férfiakkal egyenértékű közvetítőként fogalmazta meg az emberiség vágyait, és Isten meghallgatta őt. Regina Jonas első németországi női rabbiként akarta gyakorolni őseinek vallását megkönnyítések nélkül. A közösség reformjában meg tudta különböztetni a valódi hagyományt a hamis értelmezéstől. Elisabeth Schüssler-Fiorenza korunk karizmatikus egyénisége. Megálmodta és meg is fogalmazta a „női eklézsiát.”

PR: Katolikus teológusnőként Schüssler-Fiorenza rámutatott arra, hogy a nők egyfajta „befogadott kirekesztettek” az egyházi struktúrában. A nők nem vehetnek részt a papi szolgálatban, a döntéshozatalban, de nélkülözhetetlenek a vallásoktatásban, a katekézisben, a kórházi lelki gondozásban stb. Jelenti-e mindez azt, hogy a nők másodrangú tagjai az Isten népének? Válaszul alkotta meg Schüssler-Fiorenza a „nők eklézsiájának” fogalmát, amely számára egy alternatív kritikus helyet jelöl. Ez egy politikai koncepció, amely a „szabad polgárnők” demokratikus és nyilvános összefogását jelenti. Fontos megjegyezni, hogy ez nem csupán egy kizárólagos női közösség. Az „ekklesia of wo/ men“-t nők és férfiak alkotják, akik benne ténylegesen Isten népévé formálódnak. Így mindez nem más mint kritikus gyakorlata és víziója a radikális demokráciának, amely azonban nem csupán politikum, hanem bibliai ígéret.

A Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületéről a www.teologusnok.hu oldalon találtok további információkat.