Szokott korzózni Budapest legforgalmasabb útján, a széles járdákon, a 100 éves házak, patinás színházak, hangulatos mozik, világhírű szállodák, kávézók és a fényárban úszó kirakatok között, a Nagykörúton?

Szokott a halál!

Kedden jött ki a hír, hogy 2014 júliusában a Nagykörúton, pontosabban a Dob utca és Erzsébet körút kereszteződésénél, a nyílt utcán megerőszakoltak egy nőt. (A támadó feladta magát). És ennek a borzalmas bűncselekménynek a helyszínén senki nem lepődik meg, hiszen a Körút egy borzalmas hely, ahol szinte kizárólag borzalmas dolgok vannak, és így borzalmas esetek is simán előfordulhatnak.

Szép, tágas s az egész városon keresztbe átvonuló út nyittatik

A város történetének talán legnagyobb vállalkozásában több, mint 250 épületet bontottak le, és körülbelül ugyanennyit fel is húztak, csak sokkal nagyobbakat. Ennek célja az 1870-es években az volt, hogy bécsi mintára felemelje, kényelmessé tegye és fejlődésnek indítsa Budapest belvárosát:

„A város zöme minden összefüggés nélkül szórványosan csak itt-ott mutatja az emelkedésnek némi jelét s nagyrészt elavult házakkal van megrakva. A fejlődésnek csakis azáltal lehet okszerűbb irányt adni, ha a város területének közepén egy szép, tágas s az egész városon keresztbe átvonuló út nyittatik, mely által egyrészt felébresztetik a kedv annak mentén díszesebben építkezni, másrészt ez az út, mintegy határvonalat képezvén, legalább a városnak ezen belül eső részében célszerűbb tömörülést fog előidézni.” ( Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1868)

Négy kilométernyi rossz hangulat

Ma (illetve az elmúlt 25 évben) a Nagykörutat minden jó és közepes ízlésű és érzésű fővárosi elkerülné, ha tehetné. Persze nem lehet elkerülni, mert átöleli a belvárost, összeköt számos fontos kerületet, átmegy egy csomó tömegközlekedési gócponton. Így naponta több százezer citromfej utazik át rajta. Köztük morgok én is.

A Körúton nagyon rossz sétálni, veszélyes biciklizni, idegesítő autózni és nyomasztó tömegközlekedni.

Miközben a közvetlen közelben a belváros számos része, a Kiskörút, az Andrássy út fejlődget, addig ezen a 45 méter széles és 4141 méter hosszú sávon valami érthetetlen átok ül. Minden, ami megpróbál gyökeret ereszteni ezen a felsózott földön, hamarosan rohadásnak, majd haldoklásnak indul. Legyen az art mozi, laptop kereskedés, kávéház, ruházati bolt, méteráru kereskedés, mindegy. Itt minden pusztulásra van ítélve. Sőt a város elmeszesedett ütőere több helyen aneurizma-szerűen kiszélesedik, betegesen felduzzad. Elég csak a rémisztő hangulatú Blaha Lujza térre vagy a húgyszagú Boráros térre gondolni. A Nyugati tér meg egyenesen magába sűríti a körútizmust a krematórium hangulatú Skálával, az életveszélyesen omladozó felüljáróval, a nyugati aluljáró szomorú kurváival.

A pesti Pigalle

Volt a Demszky-érában, a kilencvenes évek második felében egy hamar hamvába halt próbálkozás, hogy a Nagykörútból csillogó, világvárosias Grand Boulvard legyen. Helyette inkább a pigalle-i értelemben vett vörös lámpás irányba indult el a környék. Olcsó kukkoldák, szexboltok, peep show-k sorakoztak egymás után. De az átkot ezek sem tudták megtörni, alig maradt belőlük valami. Mára az egész úton egyetlen hely maradt a Mester utcával szemben, ahol félpercenként 100 forintért csajokra lehet kiverni. De gyorsan meg is kongatom a vészharangot, mert a kiírás szerint kétségbeesettebben keresnek táncoslányokat, mint a Művész mozi jegyszedőket. Pedig ott azóta keresnek alkalmazottat, mióta az eszemet tudom.

Jelenleg az üzletek jelentős része üresen áll, kiadó. A plázakorszak előtt sem volt rózsás a helyzet, ami azóta még tovább romlott. Ráadásul az utcai üzletek elavultak, jogviszonyuk sokszor zűrös, az épületek állapota a környezetével együtt gyorsan romlik. Az eklektikus stílusban épült házakat beborítja az ősretek, illetve a mára bezárt boltok foszladozó cégérei, reklámtáblái, hirdetései, matricái. A köztéri mosdók talán sosem voltak nyitva, lépcsőiken általában halomban áll a szemét és az ürülék.

Bizonyára a plázák fojtották meg a korábban sem túl ütős körúti kiskereskedelmet, bár az mindenképpen különös, hogy minél messzebb megyünk a Westendtől, annál lepusztultabbak és kihaltabbak a körút kirakatai, és a Corvin Pláza megnyitása előtt és után is ugyanolyan lehangoló a Ferenc körút és környéke.

Mostanra kizárólag a csóróságra vagy kifejezetten a reménytelen szegénységre specializálódott üzleti vállalkozások állnak ellen a pusztulatnak.

Zálogházak, a sorban nyíló 4es 6os és Ördög Gödör nevű tinédzseritatók, a 290 forintos Jägermeistereikkel, a turkálóknál is sokkal szegényesebb angol használtruhaboltok, a használt mobiltelefon-boltok, az 1 eurós üzletlánc a Hitler-bajszos Magdi anyussal, a világ valószínűleg legrosszabb gyrososai a mocskos utcai nejlonsátraikkal és a besötétített dohányboltok, amik megadták a kegyelemdöfést az utcai újságosbódéknak, így azok lelakatolva állnak az összetört telefonfülkék mellett minden második sarkon.

A városi legendákban szereplő századfordulós pezsgő kulturális és éjszakai életnek nyoma sincsen. Rossz presztízsű színházak és pár megmaradt art mozi küzd az életben maradásért, értékelhető műalkotás sem nagyon áll a belvárost átszelő útszakaszon. Sőt, a rengeteg kocsma, étterem, kávézó közül nem tudnék kiemelni egyet sem, amibe hajlandó lennék beülni. Pedig húsz évig laktam a Nyugati és az Oktogon között. De ez egy olyan kellemetlen hely, ahol még nosztalgiázni sem lehet. És még azt a pár vendéglátóhelyet is lehúzza a környezet rohamos pusztulása, ami értékelhető lenne.

A Kakastolvaj és a Liss márkabolt

A Nagykörút számomra legszomorúbb időszaka az a pár év volt, mikor az utolsó szívderítő elemét, a József körút 47-nél álló Kiss György-szobrot, a Kakastolvajt is ellopták. Az egyik legcsodálatosabb budapesti köztéri szobor később megkerült. Valami tök véletlen folytán a Körútnak pont ezt a pici, 100 méteres szakaszát, a 32-esek terét, a nyolcadik kerület kapuját, a Lőrinc pap tér környékét és főleg a hihetetlenül vicces és elképesztően komoly Liss márkaboltot őszintén imádom.

Ettől még tényleg sokszor megfordul a fejemben, miközben utazom a Combinón, hogy ennél jobb lett volna, ha annak idején megvalósul Reitter Ferenc álma. A mérnök a Nagykörút helyére hajózható széles csatornát tervezett a partján grandiózus bérpalotákkal. Ami majdnem meg is valósult. Ha akkor van rá pénz és bátorság, akkor most nem ülhetne átok Pest ütőerén.