Mindenki nyugodjon meg, nincs törvényes lehetőség a diákok drogtesztelésére

politika
2015 január 13., 12:54
comments 208

Most is kötelező az iskolai drogszűrés, állítja január 13-án megjelent cikke címében a Magyar Nemzet. Mindezt Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete nevű szervezet elnökének közlésére alapozzák.

De tévednek.

Keszei arra alapozza állítását, hogy a köznevelési törvény előírásai szerint az iskola, illetve a pedagógusok kötelező feladata a tanulók drogfogyasztásának feltárása, a diákok pedig kötelesek részt venni mindenféle egészségügyi szűrővizsgálaton, amit az iskola előír nekik.

Ez persze nem igaz. A köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 46§-a világosan fogalmaz:

A tanuló kötelessége, hogy [...] e) óvja saját és társai testi épségét, egészségét, a szülő hozzájárulása esetén részt vegyen egészégügyi szűrővizsgálaton, stb.

Ahogy az a kiemelt részből is látszik, a tanulók szűrővizsgálatához a szülő hozzájárulása szükséges, vagyis nem kötelező a részvétel. Magában a törvényben amúgy sem az alkohol, sem a drog, sem a kábítószer kifejezés nem szerepel, így aligha írhatja elő a tanároknak a tanulók drogfogyasztásának feltárását.

Keszei az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényre is hivatkozik. Ennek 42§-ában valóban az áll, hogy

az ifjúsági egészségügyi gondozás keretében a) ellenőrizni kell [...] ae) alkohol, kábítószer, egyéb pszichotróp anyagok és a dohánytermékek fogyasztására vonatkozó szabályok betartását.

Két jogászt kérdeztem erről, egybehangzó véleményük szerint a jogszabályszövegből és a kontextusból – az a) pont többi alpontjában például az étkeztetés, a járványügyi előírások betartásának és az elsősegélynyújtás feltételei meglétének ellenőrzését írja elő – arra lehet következtetni, hogy a jogszabályalkotó itt a fogyasztás külső ellenőrzéséről szól.

Magyarán, ha az iskolaorvos vagy az iskolanővér irodája ablakán kinézve az udvaron cigiző, italozó diákot lát, akkor arra rá kell szóljon.

Vagyis egyik törvényből sem következik az, amit Keszei és a Magyar Nemzet sugall. Állításukkal szemben idézném még Aáry Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosának 2004-es jelentését, amiben egyértelműen fogalmaz:

"A bűncselekmények felderítése és üldözése [...] nem az oktatási intézmények, hanem a nyomozóhatóság, az ügyészség és a bíróság feladata, amelyek e feladatukat a megfelelő garanciákat is tartalmazó eljárás szabályai szerint látják el. Erre a tevékenységre a gimnáziumnak nincs joga, ahhoz nem rendelkezik megfelelő eszközrendszerrel sem, és eljárásában a tanulók jogait védő garanciák sem biztosítottak.”

Aáry véleménye a jelentése óta eltelt tíz évben sem változott. Tavaly decemberben, a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnáziumban bevezetett "önkéntes" drogtesztről állapította meg, hogy jogsértő, már csak azért is, mert hiába kérnek hozzájáruló nyilatkozatot a teszt előtt a diáktól, a tanár és a diák nincs egyenlő helyzetben, vagyis nyilatkozata nem tekinthető önkéntesnek.

Vagyis mindenki megnyugodhat. Keszei és a Magyar Nemzet állításával szemben hatályos törvényeink semmiféle felhatalmazást nem adnak az iskoláknak a diákok drogtesztelésére.

UPDATE: Arról, hogy amúgy mennyi értelme van az iskolai drogteszteknek, a TASZ közölt érdekes tanulmányt (.pdf).

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.