Rabszolgaként dolgoztatják a thaiföldi bevándorlókat Izraelben

17 órás munkanap után esett össze a munkások számára fenntartott zsúfolt sátorban Praiwan Seesukha, a 37 éves thaiföldi bevándorló munkás Izraelben. Többet nem ébredt fel. Halálát most emberi jogi csoportok arra akarják felhasználni, hogy megmutassák, hogyan bánnak az izraeli hatóságok rabszolgaként az ázsiai bevándorlókkal. Praiwan halálát nem kísérte semmiféle nyomozás, pedig közel sem ő volt az első, aki hasonló körülmények között vesztette életét.

A világ egyik legismertebb emberi jogi szervezete, a Human Right Watch szerdán megjelent jelentése szerint 25 ezer thaiföldi állampolgárságú ember dolgozik Izraelben. Többségük a mezőgazdaságban, rettenetes körülmények között. 2008 óta a becslések szerint 122 thaiföldi bevándorló halt meg, 43 esetben szívelégtelenségben. 22 olyan eset is van, amikor nem derült ki a halál oka, mert a hatóságok nem rendeltek el vizsgálatot.

Thai bevándorló az izraeli földeken (Ilia Yefimovich/Getty Images))

A jelentés elkészítése során 173 thai munkással beszéltek az ország egész területéről, és izraeli civil szervezetekkel is együttműködtek. A cél most, hogy az izraeli kormány tartassa be a földbirtokosokkal az ország érvényes munkajogi törvényeit, azaz a földeken is vegyék figyelembe a minimumbért és azt is, hogy mennyit lehet egy nap maximum dolgozni.

Izrael 900 millió dollár értékben exportál mezőgazdasági terményeket, az ágazatban pedig komoly szerep jut a thaiföldi munkásokra. Még 1991-ben tiltották meg törvényileg, hogy palesztinok dolgozzanak az országban, ezzel pedig komoly munkaerőhiány alakult ki a privát szektorban. Erre is válaszul Izrael és Thaiföld 2012-ben aláírt egy megállapodást, aminek következtében thai munkások könnyedén utazhatnak a közel-keleti országba.

A jelentés szerint viszont az izraeli földbirtokosok visszaélnek ezzel, a thai vendégmunkások jóval az izraeli minimumbér alatt keresnek, és napi 17 órát is simán dolgoztatják őket. A jelentés során a munkások olyasmiket mondtak, mint hogy halott húsdarabnak érzik magukat, miután reggel 4.30-tól este hétig kell dolgozniuk egy nap. Közben pedig úgy bánnak velük, mint a rabszolgákkal, távolból távcsővel figyelik, hogy folyamatosan dolgoznak-e. Számos egészségügyi panaszt is felsoroltak, fejfájás mellett rendszeresek a keringési zavarok, ráadásul a rovarírtószereket megfelelő védelem nélkül kell használniuk, ezzel is egészségügyi kockázatoknak kitéve magukat.

A vizsgálat során a HRW kereste az izraeli bevándorlással és munkajogokkal kapcsolatban illetékes minisztériumait is, de senki nem akarta kommentálni a jelentés tartalmát. (Guardian)

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.