Na jó, de ezen kívül mit adott nekünk a Facebook?!

gazdaság
2015 január 22., 03:28
comments 36

Kevés olyan jó dolog történt a világgal 2014-ben, mint a Facebook.

Ezt onnan lehet tudni, hogy a Deloitte nevű könyvvizsgáló cég kiszámolta, milyen pozitív hatása volt a Facebooknak a világgazdaságra. A Facebook megbízásából.

Azt teljesen érthető, hogy a Facebooknak elege van abból, hogy ilyen divatos céltábla lett, hogy tetszőleges társadalmi problémáért lehet hibáztatni. Szóval, meg akarják mutatni, hogy közvetve és közvetlenül is rengeteg embernek adnak munkát, tényleg dollármilliárdokat mozgatnak a gazdaságban, és eközben nem teszik élhetetlenné a környezetet vagy okoznak rákot.

Erre viszont nem biztos, hogy a most nyilvánosságra hozott anyag a megoldás, ami egyoldalúan, nevetséges túlzásokkal, és helyenként nyakatekert logikával próbálja bemutatni a Facebook áldásait.

Pénz? Jaj, hát mi nem is tudtuk, hogy ebben pénz van

Mark Zuckerberg Facebook főnök nagyon triumfált, mikor kirakta az oldalára a kutatás linkjét és a legfontosabb eredményeket. Olyasmit ír, hogy az ő küldetésük, hogy embereket kapcsoljanak össze, szinte emlékeztetni kell magukat, hogy üzleti dimenziókban is mozognak.

Ühüm.

A legfontosabb állítások 2014-re a következők:

  • 4,5 millió munkahely jött létre a Facebooknak köszönhetően világszerte.
  • 227 milliárd dollárt (~62 ezer milliárd forintot - Magyarország 4 éves költségvetését) mozgattak a világgazdaságban.
  • Az Egyesült Államok volt a legfontosabb piacuk, 1,1 millió munkahellyel, és 100 milliárd dollár feletti gazdasági hatással.

A gazdasági hatást és munkahelyeket 3 forrásból adták össze.

Az első a Facebookhoz köthető marketing tevékenység, ezt számolják a legnagyobb hangsúlyúnak, a 227 milliárdos dolláros összes hatásból elvileg 148 milliárd jönne csak ebből.

Nagyon sok cég költ reklámra a Facebookon, ez már magában is pénzt mozgat, és nyilván minden hirdető azt reméli, hogy a marketingre kiadott pénze visszajön, mert több ügyfelük lesz, és az bevételt hoz nekik. A folyamat minden részéhez munkaerőre is szükség van, tehát elvileg kell hozzá marketinges a cégnek, hogy hirdessen, és ha bejön a hirdetés, és tényleg nő a forgalom, akkor lehet, hogy új embert is felvesznek. 

Itt a legtöbb kritikus szerint a kutatás túlbecsli ezeket az egyébként tényleg létező hatásokat.

Beáraztak és beszámolták például a "Page Like"-ot, tehát azt mondták, hogy a Coca-Colának, a Nike-nak vagy bármilyen cégnek minden, a márkára leadott Like kimutatható pénzt ér, közben nem árulják el, hogy szerintük mennyit. Aztán a Wall Street Journal szerint azt is a Facebook számlájára írták, ha valaki rajtuk keresztül szervezett egy bulit, ilyenkor átlagos kocsmai fogyasztásokat rendeltek minden olyan emberhez, aki a Facebookon jelezte, hogy részt vesz az eseményen, és azt mondták, hogy az miattuk van.

A második forrás a platform hatása, itt jellemzően a Facebookra készült alkalmazásokkal kezdtek el számolni, 2014-ben 29 milliárd dollárt sorolva ehhez.

Ebben a körben olyan szoftvercégekre érdemes például gondolni, mint a Farmville-t gyártó Zynga, ami konkértan a Facebookra készített Poker játékával lett világhírű, és csinált később százmillió dolláros bevételt, és foglalkoztat több ezer embert.

Ezekkel a számokkal, egyelőre senki sem vitatkozik.

A harmadik, és leginkább vitatott tétel 50 milliárd dollárt tesz ki, és arra a feltételezésre alapul, hogy az emberek egy része azért vásárol mobiltelefont, vagy kötteti be magának az internetet, hogy Facebookozhasson.

Konkrétan minden okostelefon eladásának 16 százalékára mondják a tanulmányban, hogy az a Facebook miatt van, és így minden azzal járó pozitív gazdasági hatást a sajátjuknak tekintenek. Ehhez képest több közgazdász is azt mondja, hogy ez jellemzően fordítva van: azért töltenek az emberek egyre több időt a Facebookon, és azért tud így a Facebook még több reklámot eladni, mert egyre több embernek van okostelefonja, tehát inkább a Facebook eredményei köszönhetőek a készülékgyártóknak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.