A levéltárat is kitúrják a Somogy megyei politikusok

KULTÚRA
2015 február 04., 06:56
comments 82

Csaknem három év telt el azóta, hogy a Fidesz vezette Somogy megyei közgyűlés kinézte magának a kaposvári múzeum épületét, és egy hetvenes években emelt szocreál épületből átköltözött a megyeszékhely legpatinásabb épületébe.

Mivel nemcsak a szép épület, de a hely is kellett a megyei közgyűlés apparátusának, a múzeum eléggé megszenvedte a költözést, a Rippl-Rónai-gyűjteményt például a fontos potentátok miatt szét kellett költöztetni.

Most azonban újra költözik a megyei közgyűlés, adja hírül az MTI: ezúttal a híres somogyi levéltárnak kell kiköltöznie épületéből, hogy a szomszédos múzeumépület után a közgyűlés itt is helyet találjon magának. Csaknem kétszáz évvel azután, hogy a levéltár ide költözött.

"Polgár Tamás, a levéltár megbízott igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, hogy érzelmileg mindannyian kötődnek az épülethez, ám ez mára nemcsak a szakmai elvárásoknak nem felel meg, de állagában is lepusztult, az új helyen sokkal korszerűbb körülmények között tárolhatják majd a gyűjteményt" - írja az MTI.

A levéltár a Donner városrészben, egy felújított iskolában kap helyet, a költözés februárban indul, a tervek szerint az iskolaépülethez majd raktár is épül, ahol a levéltár anyaga elfér. (MTI/KaposT)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt