Rogán Antal megmászta a demagógia Kancsendzöngáját

POLITIKA
2015 február 09., 19:52
comments 234

Az Erste Bankot követően a Fidesz nevében Rogán Antal is megszólalt a kormány-EBRD megállapodás után.

A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője a bankadó csökkentésének feltételeként említette, hogy a pénzintézetek beindítsák a kis- és közepes vállalatok hitelezését. Rogán Antal hétfőn, az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott:

a bankok teljes egészében leróhatják régi bűneiket 2015-ben.

photo_camera Via cink.hu

Hozzátette: a bankadóval az unióban szokásos szintre vagy éppen egy kicsivel afelettire szeretnének jutni, ez azonban még nem 2016-tól várható, talán 2017-re érheti el azt a szintet.

Rogán Antal szimbolikusnak nevezte, hogy a magyar állam 15 százalékos részesedést szerez az Erste Bankban, amely így már nem olyan pénzintézet lesz, amely pusztán osztrák érdekeket képvisel. (Mert eddig nem a tulajdonosainak, hanem az osztrákoknak az érdekeit nézte, ugye.)

A piac felé is üzenet, hogy korábban a jelentős devizahitel-kihelyezése miatt igen kritikusnak számító bank úgy érzi: érdemes Magyarországon maradni. Mint mondta, az állam cserébe azt reméli, hogy a bank többet forgat vissza hiteleken keresztül a magyar gazdaságba. (Persze a bank egyből meghirdetett egy 550 millió eurós hitelprogramot.)

A reklámadóval kapcsolatban úgy fogalmazott: fennmaradása nem vita tárgya, változtatásáról azonban tárgyalni kell, hiszen ha a kormány nem állapodik meg az Európai Bizottsággal, akkor a testület végigviszi a kötelezettségszegési eljárást.

„A családi csődvédelem az adósrabszolgaságból való kivezetés folyamatának utolsó lépcsője.”

Azok a hitelesek ugyanis, akik megtartanák lakásaikat, de a banki elszámolás után sem képesek fizetni tartozásukat, annak egy része alól mentesülnek, ugyanakkor életvitelüket egy csődgondnok segítségével annak rendelik alá, hogy visszafizessék a tartozást. Hangsúlyozta: megfontolandónak tartják, hogy a segítséget nem mindenkinek, csak az alacsonyabb jövedelműeknek és vagyoni helyzetűeknek biztosítanák. Erre a kormánytól várnak javaslatokat, amely már szerdán tárgyalja a kérdést. Közölte azt is: a családi csődvédelemre egy állami szerepvállalással működő intézményhálózat alakulna ki.

photo_camera Önmagától bővülő rogánlak. Via lazacz

Rogán Antal a letelepedési kötvényeket firtató kérdésre - tudják, ez az a program, ahol offshore cégek 51 milliárdos bizniszt csináltak - bírálta az ellenzéket, amelynek tagjai szerinte „minden döntésnél ott ültek”, de a parlamenti vitákban még csak részt sem vettek. A programot sikeresnek nevezte, amely, óriási eredményességgel hoz olcsó forrásokat az állam számára. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.