A magyar vállalatvezetők szerint nagy itthon a korrupció, de azt képzelik, hogy ez nem veszélyes

gazdaság
2015 február 25., 13:13

Közös felmérést végzett az EY (korábban Ernst & Young) könyvvizsgálü és a a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, amelyből kiderült, hogy a magyar vállalati vezetők szerint a hazai üzleti gyakorlatnak szerves része a korrupicó.

A vizsgálat ugyanakkor azt mutatta: a cégek zöme ezen általános érzület ellenére nem tartja komoly veszélyforrásnak a korrupciót, ami azt jelzi, hogy nincsenek igazán tisztában a kockázatokkal

– mondta el szerdán Biró Ferenc, aki az EY visszaélésekkel kapcsolatos kockázatkezeléssel foglalkozó partnere.

Az adatfelvételt 2014 nyarán végezték 311 olyan, Magyarországon működő vállalat körében, amelyeknél az alkalmazottak száma meghaladja az 50 főt, az árbevételük pedig a 250 millió forintot.

A válaszadók egy 11-es skálán átlagosan 5,5-re értékelték a korrupció elterjedtségét általában Magyarországon, ugyanakkor azt mondták, konkrétan a saját piacukon ez nem érződik (0,9-1,3).

A vállalati visszaéléseket vizsgáló amerikai szervezet (Association of Certified Fraud Examiners, ACFE) nemzetközi felmérésének az eredményeivel összevetve látszik, hogy a magyarországi közepes és nagy vállalatok nincsenek igazán tisztában a kockázatokkal – mutatott rá Biró Ferenc. Míg a magyar cégek 18 százaléka vélte úgy, hogy a korrupció komoly veszélyforrás, a nemzetközi átlag ennek több mint a kétszerese, 37 százalék.

A válaszadók szerint a beszerzőknél a legnagyobb a korrupció kockázata, ennek ellenére a cégek felénél nincs beszerzési szabályzat, és mindössze 16 százalékuk szabályozza ajándékok adását, illetve elfogadását.

Ami a korrupció melletti egyéb visszaéléseket illeti, a vállalatok leginkább attól tartanak, hogy az alkalmazottak visszaélnek az általuk megismert kényes cégadatokkal, külső behatolástól mindössze a válaszadók 10 százaléka tart. A vállalati eszközökkel való visszaélést 55 százalék tartja komoly veszélyforrásnak, ez szintén jelentősen elmarad a nemzetközi átlagtól (85 százalék). Szintén feltűnő nemzetközi összevetésben, hogy a véletlennek milyen nagy szerepe van a visszaélések felderítésében: 34 százalékos az aránya, míg a nemzetközi átlag 7 százalék. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.