Világhírű építész szerint rossz ötlet beépíteni a Városligetet

A MÉSZ idei Nemzetközi Építészkongresszusán meghívott külföldi előadó volt a Rietveld- és RIBA-díjas világhírű holland építész, az 1995 óta önálló Erick van Egeraat, aki váratlanul betámadta a Liget Budapest projektet – írja az epiteszforum.hu. van Egeraat jól ismeri a Városligetet, ő is épített a peremére, sőt egy ideig a budapesti irodája is a parkra nézett. Arról, hogy az állam mit tervez a Városligettel, legutóbb itt írtunk.

Van Egeraat arról beszélt, hogy múzeumot építeni jó, ha felkérnék, nem mondana nemet. De attól még, hogy a „jófiúkkal” dolgozna, maga az építészet nem válna l’art pour l’art műfajjá, nem lenne önmagáért való. Mint mondta, tiszteletben kell tartania az itt létrejött környezetet, ezt pedig hajlamosak elfelejteni az építészek. És miközben erről beszélt, – az új iraki parlament megtervezésére kijelölt – Zaha Hadid Szervita téri irodaépületének képe volt a kivetítőn. (Beef!)

Erick van Egeraat a moszkvai stúdiójában 2009-ben (Fotó: Szergej Pjatakov / RIA Novosti)

Van Egeraat szerint városba kellenek épületek, de egy parkba nem: míg Bécs a világ élhetőségi rangsoraiban rendszeresen elöl van, addig Budapest a középmezőnybe fér csak be, pedig sokban hasonlít a két város, tehát Budapest is lehetne az élen.

Az építész szerint ikonikus épületek kellenek, de ezek Budapesten már rég megvannak, újakra nincs szükség.

Újrafelhasználni, újraaktiválni, újraprogramozni – szerinte ezzel lehet leírni a legtöbb jó példát a világban. A Városligetbe beépíteni szándékozott 96 000 négyzetmétert a park meg fogja szenvedni. Szerinte más területeket kellene aktivizálni: Budapest belvárosában egykilométeres sugarú körben van ennyi kihasználatlan terület, de ugyanezt a kört 4 km-esre véve már hétszer ennyi terület van. (epiteszforum.hu)