Az egyenlőtlenség egy társadalomban úgy is képes fennmaradni, hogy olyan látszatot teremt, ami a fennálló egyenlőtlenség haszonélvezőinek kedvez. Ez egy klasszikus marxista közhelynek tűnhet (az is), csak éppen empirikus bizonyítékok is alátámasztják.

Jimmy Charitie, Raymond Fisman és Ilyana Kuziemko kísérletében, amit az NBER-ben publikáltak, véletlenszerűen adtak 5 és 15 dollárt két embernek, és utána megkérdezték a kísérletben résztvevő további szereplőket, hogy akarják-e hogy újraosszák a pénzt a két ember között. Ha a válaszadók nem tudták, hogy a két személy közül melyiküknek jutott a több, és melyiküknek a kevesebb pénz, akkor olyan döntéseket hoztak, melyek gyakorlatilag teljesen (94 százalékában) felszámolták a különbséget. Amikor azonban ismerték az eloszlási módot, azaz hogy melyik szereplő kapta a több pénzt induláskor, akkor érezhetően kisebb mértékben, csak 77 százalékban csökkent az elosztási különbség.

Ez pedig arra utal, hogy az újraelosztással való egyetértés eléggé függ az úgynevezett referenciapontoktól. Az első kísérletben az egyenlő allokáció elve volt ilyen. A másodikban azonban  új szempont jött be: az emberek elvárásai. És egy ilyen referenciapont felülírhatja az egyenlőség elvének igényét.

A kutatók szerint a különbség látványos. A kísérletben részt vevők között egy ponton aszerint osztották el az 5 és a 15 dollárt, hogy milyen eredményt értek el egy SAT-teszten (aki jobbat, az kapott több pénzt). Majd ezután kérték meg az újraelosztásról döntő szereplőket, hogy döntsenek. Összesítve, ekkor csupán a különbség 56 százalékát számolták fel újraelosztással. Eszerint az egyenlőségre alapozott elosztás elvének hatékonysága valahol félúton van a véletlenszerű eloszlás és a nagyon komoly legitimációs erővel bíró, érdemen alapuló eloszlás elve között.

És persze egyetlen kísérlet eredményére semmiképp nem szabad túl nagy elméleteket felhúzni. De ez nem csak az egyetlen hasonló eredményű kísérlet a témában. Kris-Stella Trump kutatásából is az derült ki, hogy az, hogy a közgondolkodás mit gondol jogos vagyoni egyenlőtlenségnek, azt nagyon határozottan befolyásolja a tényleges egyenlőtlenség mértéke: amikor ez változik, a vélemények az elfogadható mértékről is azonos irányba változnak.

Több olyan kognitív előítélet is ismert, melyek alapján ezek a változások leírhatóak. Ilyen a status quo-előítélet, a lehorgonyzási előítélet vagy az igazságos világba vetett hit (ennek veszélyeiről épp nemrég írtunk egy alapos cikket). És mindezeknek súlyos következménye van: a közvélemény toleranciája az egyenlőtlenségekkel szemben párhuzamosan nőhet, ahogy nő az egyenlőtlenség is.

A kutatás itt olvasható el. (via Stumbling and Mumbling, via Tyler Cowen. Címlapi kép: Mario Tama/Getty Images)