Örület: egy nyugati ország beszólt Szaúd-Arábiának emberijogilag

külföld
2015 március 12., 15:29
comments 92

Pedig ilyen szinte tényleg soha nem szokott történni, a kettősmércézők nagy örömére, akik így mindig megemlíthetik, hogy miért zavarja Amerikát bármi, ha a szaúdi olajhaveroknak annak százszorosáért sem szólnak be.

Az USA továbbra is szigorúan az olaj mellett áll, a svédeknek viszont most az egyszer elegük lett, ráadásul nem csak a szájukat járatják, hanem tesznek is valamit.

photo_camera Margot Wallström. AFP PHOTO / ILMARS ZNOTINS

A balhé azzal kezdődött, hogy 2015 elején Svédország elismerte a független Palesztinát. Ez még jó pont volt a Közel-Keleten, meg is hívták Margot Wallström külügyminisztert, hogy tartsa meg a nyitóbeszédet az Arab Liga kairói dzsemboriján.

A beszédre hétfőn került volna sor, ám az utolsó pillanatban - szaúdi nyomásra - az Arab Liga visszavonta a meghívót. A szaúdiak minden bizonnyal Wallström közismerten feminista és az emberi jogokat előtérbe helyező hozzáállásától féltek.

Az azóta a svéd külügyminisztzérium által közzétett beszédben nem lettek volna nagyon éles dolgok, csak a nők jogainak emlegetése, de ez már bőven sok a hiperkonzervatív Szaúd-Arábiának.

A svédek viszont nem voltak hajlandóak lenyelni a békát, és a két ország közötti kapcsolatok olyan gyorsan gallyra mentek, hogy Stefan Löfven miniszterelnök már kedden bejelentette, hazája megszakítja az évtizedes katonai együttműködési szerződést az arab királysággal.

Pedig a szaúdiak a svéd hadiipar egyik legnagyobb rendelőjének számítanak, és Rijád csak 2014-ben 37 millió euró értékben vásárolt haditechnikát svéd cégektől.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.