Szőlőkötözéshez rafia, leszakadt dolgok átmeneti felkötéséhez kötöződrót, kábelek összekötegeléséhez szigetelt vezeték, bűnözők elfogásához bilincs, ez volt a dolgok rendje valamikor. Aztán 1958-ban egy elektronikai cég feltalálta a nejlon kötegelőt. (Magyarul gyorskötöző, gyorskötegelő, csak simán kötegelő, angolul cable tie, zip-tie, tie-wrap). Kezdetben repülőgépek vezetékeinek rendezésére használták, aztán lassacskán mindenre, amire csak lehet. Igényes karosszériajavítástól kezdve:

rendőri intézkedésig:

vagy akár hólánc helyett:

Elvileg össze lehetne gyűjteni, tisztítani, ledarálni és alapanyagként újra felhasználni ezt az egyszer használatos vacakot, amit felrakás után már csak levágni lehet, de a valóságban nyilván nem ez történik. A minap az egyik bezárásra ítélt Baumax elhagyatott parkolójában jártam, ott lőttem ezeket a csendéleteket:

A fal tövében pedig söpörni lehetett a Keményen Dolgozó Kisemberek hazájából kivonuló barkácsáruházlánc utolsó kiárusító akcióját hirdető molinók leszedése után visszamaradt, levágott és széthajigált darabkákat.

Az a jó ebben a zöld újságírósdiban, hogy amikor az ember azt hinné, nincs kiút, biztosan belefulladunk majd a szén-dioxidba, atomhulladékba, műanyagszemétbe, a háttérkutatás folyamán mindig felcsillan egy kis reménysugár. Egy amerikai cég már gründolja az alaptőkét a biológiailag lebomló, ráadásul a klasszikus dizájnnál praktikusabb, méretre vágható, könnyedén fűzhető, elágaztatható verzió gyártásához:

Drukkolunk nekik, már csak azért is, mert állításuk szerint világszerte évente százmilliárd ilyen kis műanyagvacakot, 400 ezer tonna nejlont használunk fel gyorskötözésre. Ennek a mennyiségnek 70-80%-át egy éven belül levágjuk és eldobjuk, márpedig a nejlon irgalmatlanul lassan bomlik le. Elégetni se jó, egyebek mellett hidrogén-cianid van a füstjében.