Az MTI rajtamaradt a 'megélhetési bevándorlás' vonaton, pedig már a kormány sem mantrázza a régi szlogent

POLITIKA
2015 március 16., 08:35
comments 13

A kormany.hu tanúsága szerint február 20-án használta utoljára a "megélhetési bevándorlás" kifejezést egy kormánytag. Akkor Kontrát Károly belügyi államtitkár beszélt arról, hogy Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra. Az államtitkár azt is hozzátette, hogy

„az olyan válsággócokból érkezőket, mint Szíria, Afganisztán vagy Szomália, megilleti a védelem.”

Többször is foglalkoztunk azzal, hogy az MTI akkor is megélhetési bevándorlózik, ha ezt semmi sem indokolja.

Ma két hírben is a megélhetési bevándorlás szerepelt, bár megélhetési bevándorlók egyikben sem tűnnekl fel.

Hír 1 - Megélhetési bevándorlás - Török embercsempészt fogtak el a rendőrök Ásotthalomnál

Szeged, 2015. március 16., hétfő (MTI) – Hét szíriai állampolgárt szállított autójával az a török embercsempész, akit vasárnap fogtak el a rendőrök Ásotthalomnál – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szenti Szabolcs közölte, hogy a járművet a Kissori úton állították meg a járőrök, az úti cél Nyugat-Európa volt.
A sofőr ellen a rendőrség embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - indított büntetőeljárást. A szír állampolgárok – ahogy a vasárnap Csongrád megyében elfogott 99 határsértő - menedékkérelmet terjesztettek elő. Ügyükben a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal jár el.

Hír 2 - Megélhetési bevándorlás - Szíriából, Afganisztánból és Irakból továbbra is sok menekült érkezik

Az év elejéhez képest csökkent ugyan a Magyarországra érkező koszovói menedékkérők száma, ugyanakkor Szíriából, Afganisztánból és Irakból továbbra is jelentős számban érkeznek illegális bevándorlók az országba - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Végh Zsuzsanna közlése szerint a válságövezetekből minden korábbi időszakhoz képest több menekült érkezik. Az európai uniós tagállamokban is jelentős, de Magyarországon ezen belül is kirívó emelkedés figyelhető meg. Csak ebben az évben több mint 7 ezren érkeztek Afganisztánból, Szíriából és Irakból. Az összes regisztrált kérelmezők számát tekintve Magyarország felzárkózott Németország mögé - tette hozzá.

Ez komoly kihívást jelent a hivatal számára, ezért belső átcsoportosítást hajtottak végre, 24 órás, folyamatos munkarendben látják el a feladataikat - mondta a BÁH főigazgatója. Kitért arra is, hogy az említett térségekből érkezők olyan területekről menekülnek, ahol a biztonsági kockázatok jelentősen megnövekedtek, így esetükben bonyolultabb vizsgálatokat kell lefolytatni, mint például a koszovóiak ügyében. Végh Zsuzsanna azt mondta, hogy főleg a szírek esetében lehet megalapozott a nemzetközi védelem biztosítása. Nekik van lehetőségük arra, hogy támogatást kérjenek a társadalmi beilleszkedés segítéséhez.
Integrációs szerződés megkötésével két évig kaphatnak támogatást, amelyet felhasználhatnak otthonteremtésre, nyelvtanulásra, vagy valamilyen szakképzés megszerzésére, gyermekeik oktatására - tette hozzá. A BÁH főigazgatója elmondta, hogy az illegális migráció fékezése érdekében kötött nemzetközi együttműködésnek köszönhetően - az év elején tapasztalt napi ezres nagyságrendhez képest - mostanra jelentősen csökkent a Magyarországra érkező koszovói menedékkérők száma, de a napi 150-200 koszovói menekült nemzetközi összehasonlításban továbbra is soknak számít.

Izgatottan várjuk, hogy a "keményen dolgozó kisember" mikor kerül be az MTI hírek címeibe.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.