Egyetlen rendőr vallomása alapján ítéltek halálra egyiptomi politikusokat

külföld
2015 április 19., 10:53
comments 25

Április 11-én a betiltott Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom vezetőjét és tizenhárom magas rangú tisztségviselőjét halálra, harminchét másik tagját pedig életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte egy kairói bíróság. A Muzulmán Testvériség vezetőit káosz és erőszak szítása miatt ítélték el.

A közölte vasárnap a Human Rights Watch (HRW) New York-i székhelyű nemzetközi jogvédő szervezet szerint az ügyészség kevés bizonyítékkal szolgált arról, hogy a vádlottak bármit is tettek volna azon kívül, hogy békés tüntetéseket szerveztek.

Az előző héten halálra ítélt iszlamisták között van Mohamed Badíe, a Muzulmán Testvériség vezetője is. A bíróság életfogytiglani büntetést rótt ki az amerikai-egyiptomi kettős állampolgárságú Mohamed Szoltanra is, akit hamis hírek terjesztésével vádoltak. A HRW jelentése szerint:

„Az ügyészek nem mutattak be semmilyen bizonyítékot egy rendőr vallomásán kívül, ami szerint a vádlottak erőszakkal akarták megdönteni a kormányt.”

Az egyiptomi külügyminisztérium visszautasította a jogvédők állítását, mondván, hogy az országban teljesen független az igazságszolgáltatási rendszer. „Senki nem avatkozhat bele a bíróságok működésébe” – állította a minisztérium szóvivője, aki szerint:

„Kicsit komolyabbnak kellene lenni, kicsit tárgyilagosabbnak.”

Egyiptomban a mozgalom több ezer tagját és támogatóját börtönözték be azóta, hogy a hadsereg a tömegtüntetések hatására 2013 júliusában elmozdította a hatalomból a szervezethez kötődő Mohamed Murszi elnököt. A tömeges perek miatt sok bírálat érte az egyiptomi igazságszolgáltatást. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.