Áttörés: nem csak politikusoknak lesz jó a paksi bővítés

2015 májusáig az élőlényeknek csak két olyan csoportja volt ismert, amely biztosan jól jár a paksi atomerőmű bővítésével: a legszűkebb orosz politika-gazdasági elit, valamint azok a magyar politikusok, akik az előbbi csoportnak eladták a hazájukat. Csütörtök este a szovjet tudomány csúcsteljesítményéről elnevezett paksi Gagarin utca 2. alatt található Csengey Dénes Kulturális Központban viszont kiderült, hogy lesz még egy harmadik haszonélvező is: a Dunában élő, meleg vizet kedvelő halak.

Valamennyi fotó: Botos Tamás

A néhány halfajnak kiváló hírt a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség által tartott közmeghallgatáson ismerhette meg a nyilvánosság. A rendezvényre az “MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. által a Paksi Atomerőmű Paks, 8803/15. hrsz.-ú telephelyén tervezett új atomerőművi blokkok környezeti hatásvizsgálati eljárása kapcsán” került sor, röviden tehát azért, hogy aki kiváncsi, megkérdezhesse, a paksi bővítés következményeként bolygónk nukleáris holokauszt áldozata lesz-e, vagy érdemes nyaralást tervezni 2027-re is.

A közmeghallgatás műfaja nem feltétlenül tartozik a szélesebb magyar lakosság kedvencei közé, a paksi kultúrház több száz fős színházterme azonban megtelt a jeles eseményre. De annyira, hogy voltak, akik a folyosón, sőt, az épület előtt elhelyezett kivetítőn követték az eseményeket. Hogy az MVM bőkezűbben bánik a pénzzel, mint a versenyszféra szereplői, az nemcsak a kivetítőkön látszott, hanem a hostok és hostessek hadán, a profi szervezésen és egy olyan andalítóan búgó hangú moderátor szerződtetésén, aki sokkal inkább soulénekesnek lett volna alkalmas, mint orosz atomreaktor-modellek számkódjainak felolvasására.

Végre beszélhetünk az igazán kevéssé fontos kérdésekől!

Aki csak arra emlékszik, hogy a paksi bővítéssel kapcsolatban mindent titkosítottak, talán meglepődik azon, hogy mégis sor került erre a közmeghallgatásra. Pedig valójában arról van szó, hogy 30 évre a beruházás kivitelezésével kapcsolatos vállalkozói szerződéseket, az orosz–magyar alku valamennyi részletét, az előkészítéshez kapcsolódó hatástanulmányokat és adatokat titkosították csak.

Így az a helyzet állt elő, hogy a legfontosabb kérdéseket, hogy van-e egyáltalán gazdasági és energiapolitikai értelme Magyarország valaha volt legnagyobb beruházásának, és hogy azt miért pont egy sötét diktatúrával karöltve valósítjuk meg, nem lehet feltenni. Hogy mi lesz a dunai halakkal, azt igen.

Ami természetesen szintén nagyon fontos kérdés, csak mivel a többi témában titkolózás és hazudozás folyik, környezetvédelmi kérdésekben is nehéz tisztán látni és egyáltalán elhinni, amit a kormány álláspontjának képviselői mondanak.

Aszódi Attila

A paksi rendezvényen ezt az álláspontot elsősorban Aszódi Attilának, a bővítésért felelős kormánybiztosnak kellett képviselnie, megtámogatva környezetvédeli hatóságok képviselőivel és mindenféle szakemberekkel. Aszódi érezhetően szeret szerepelni, az atomenergiának pedig elszánt híve, így nem okozott neki gondot, hogy a közmeghallgatás hatodik órájában is lendületesen beszéljen arról, okoznak-e gyerekkori leukémiát az atomerőművek (szerinte nem, szemben azzal, amit néhány valóban nem túl meggyőző felmérés állít).

Az pont nem ide tartozik

A beruházással kapcsolatos legkényesebb kérdéseket, hogy mi értelme van ennek az egésznek és miért pont az oroszokkal, Aszódi sem válaszolta meg. Amikor ezeket csak érintőlegesen feszegető kérdéseket hangzottak el, a válasz mindig ugyanaz volt: ez nem a közmeghallgatás témája, itt csak környezetvédelemről van szó. És ez volt a védekezés több olyan esetben is, amikor teljesen nyilvánvalóan igenis a környezeti hatásokról volt szó.

paks_kozmeghallgatas_8

A rendezvénybe ékelődve tartott sajótájékoztatón azt kérdeztem a kormánybiztosról, hogy a hatástanulmány foglalkozik-e azzal a kérdéssel, hogy mi van, ha esetleg a magyar vagy az orosz politikai-gazdasági környezet miatt félbe szakad a bővítés. Kinek lenne a feladata egy atomerőmű-torzó eltüntetése? Aszódi erre bevallotta, hogy ezzel nem foglalkoztak, de egyébként is kizárt a lehetőség, hiszen a beruházás megvalósítása mindkét fél érdeke.

Így a kormánybiztos bevezető előadásából inkább csak olyan érdekességek derültek ki, mint például hogy a bővítéshez szükséges építkezés előtt a helyi denevérpopulációt befogják és elköltöztetik. Ha ezt Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor végeznék lepkehálók segítségével, tulajdonképpen nem is lenne olyan sok az a 12 milliárd euró, amibe ez az egész műsor kerülni fog. Mármint akkor, ha ez lesz Magyarország történetének első állami építkezése, aminek költségei nem lépik túl a tervezettet.

Két kisebb porszem

A bővítés népszerűsítésének érezhetően fontos része a tervezett új blokkok biztonságának sulykolása, amire Fukusima után, egy Csernobillal szomszédos országban tényleg szükség van. Aszódi előadása szerint az új erőmű nemcsak egy erős földrengést bírna ki, hanem azt is, ha rázuhanna egy utasszállító repülőgép. Arról nem volt szó, hogy mi van, ha 2030-ban a terroristák már nem úgy támadnak, mint 2001-ben, hanem mondjuk vesznek néhány laptopot, és megtanulják azokat kezelni.

Kérdező környezetvédő

Hiába azonban a sikerpropaganda, van két kérdés Paks környezeti hatásaival kapcsolatban, amelyekre lehetetlen kielégítő választ adni. Az egyik a Duna felmelegedésének kérdése. Aszódi is elismerte, hogy ez egy létező probléma: Pakson a reaktorok hűtését úgy oldják meg, hogy a közeli Duna egy részét átfolyatják az erőmű épületén, ami így felmelegedve kerül vissza a mederbe. Hogy pontosan hány fokkal és ez mekkora hatással van a környezetre, azon a szakértők vitatkoznak, de a környezetvédelmi hatástanulmány készítői páratlanul pozitív hozzáállásról tanúbizonyságot véve itt dobták be az adu ászt: a melegebb vízt kedvelő halfajoknak ez még jól is jön.

A paksi bővítés lelkes támogatóinak balszerencséjére olyan élőlényt még nem sikerült találni, amely viszont pont a kiégett nukleáris fűtőelemek közelében szeretnének élni. Ez nem csak paksi probléma: az atomenergia legelkötelezettebb hívei is kénytelenek szembenézni azzal, hogy a még akár százezer évig is sugárzó kazetták végleges elhelyezésére a világon sehol sem sikerült megoldást találni.

A paksi szerződés értelmében a fűtőelemek tárolása hosszú távon a magyar fél feladata lesz, még ha azokat ideiglenesen el is szállíthatja az orosz partner. Márpedig Magyarországnak fogalma sincs, mit kezdjen ezekkel a fűtőelemekkel, viszont a most bemutatott hatástanulmány egészen optimistán úgy áll ehhez a kérdéshez, mint amire majd úgyis lesz megoldás. Ezzel összhangban Aszódi is a klasszikus struccmegoldást választotta, akárhányszor előjött a közmeghallgatáson a probléma. Egész egyszerűen nem vett róla tudomást, vagy úgy csinált, mintha tényleg elhinné, létezhet egy olyan globális probléma, amit még senkinek nem sikerült megoldania, de nekünk majd simán menni fog.

Zöld terelés

A délután öttől éjszaka fél tizenkettőig tartó közmeghallgatás nagy részét a kérdések és válaszok töltötték ki. A válaszokat Aszódi, néhány háttérmunkát végző szakember és környezetvédelmi hivatlanok adták, a kérdéseket viszont bárki feltehette, legalábbis elvben. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy volt kormánypárti öninterpelláció Font Sándor parlamenti képviselőtől:

“Mennyivel lenne magasabb egy átlagos család rezsije, ha nem lenne Paks?”

Lakógyűlésekről ismerős mikrolokális probléma:

“Biztos nem esik baja a szomszédos halastavaknak?”

Valamint egy rakás kérdés, amiket a megjelent zöld szervezetek tettek fel. Ezek nagy része a két legnagyobb problémát, a Duna melegedését és főleg a fáradt fűtőelemek körüli totális bizonytalanságot érintették, és bármennyire próbálkozott mindenféle cselezéssel Aszódi, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy konkrét választ nem tud adni.

A Greenpeace kommandója

A pokol csak akkor szabadult el, amikor a globális környezetvédelem trollszervezete, a Greenpeace ragadta magához a szót. A szervezet az atomenergia elleni küzdelem élharcosa, Paksra most egy nagyágyújúkat, Jan Haverkampot is elhozták, aki nem kevesebb, mint 12 kérdést tett fel, azon a körülbelül ugyanennyin túl, amiket a szervezet magyar munkatársai nyújtottak be.

Haverkamp mindjárt indításként 20 percen át vitatkozott jelentéktelen eljárásbeli kérdésekról Aszódival, a levezető elnökkel, és gyakorlatilag mindenkivel, aki ellent mert mondani. Ezzel sikeresen maga ellen haragította az ekkor már főleg közalkalmazottakból álló közönséget, amiben nagy segítségére volt fonott copfja, furcsa szemüvegkerete, holland akcentusa és egzaltált stílusa. Annyira rosszul adta magát elő, hogy még az időnként a teremben megjelenő egyetlen közepesen magas rangú politikus, L. Simon László is le tudta szerelni.

Pedig Haverkamp szakmailag felkészült ember, aki fontos és jó kérdéseket tett fel, amikor végre a témával foglalkozott, de eddigre már mindenkit maga ellen hangolt. “Mind a kettő buzi” - mondta mögöttem valaki a hollandra és magyar tolmácsára, amivel nagyon szépen össze is foglalta a magyar közvélemény és a civil szervezetek bonyolult kapcsolatát.

A Greenpeace-nél a balhézás a taktika része, és ez tökéletesen megfelel most azoknak, akik Paks bővítéséről döntöttek, hiszen addig sem az igazán fontos, még jóval a környezetvédelmi témák elől tisztázandó kérdésekről van szó. A közmeghallgatást az előírásoknak megfelelően megtartották, a halaknak jó lesz, a denevéreket befogják, és továbbra sem tudunk semmit arról, hogy minek nekünk ez az egész.