A Paralimpiai szövetség fizette ki az elnök végtörlesztését

Tbg
politika
2015 május 09., 10:19

Bajba került a Magyar Paralimpiai Szövetség elnöke, Gömöri Zsolt és a vezetés másik három tagja: nem tudták volna maguktól kifizetni a végtörlesztést, ezért több millió forintot az általuk elnökölt szervezet fizetett be.

HOGY MI VAAAAN?

Konkrétan ez történt, írja a Bors. De még szebb, ahogy az elnök értékeli a történteket és félreértésnek nevezi az ügyet, amely - ebben talán igaza van - komolyan árthat a nemzetközileg is elismert szövetségnek:

Az elnök szerint ebben semmi szabálytalan nincs. Ráadásul azt mondja, a kormány adta lehetőséggel mindenki jobban járt. Azzal érvel: az MPB elnöksége ezzel a fizetését is befagyasztotta. Az MPB hárommillió forintot végtörlesztett helyette, s ha minden évben tíz százalékot emelkedett volna a javadalmazása, most jóval beljebb lenne ő, s kijjebb az MPB.

Tehát kiszámolták, hogy fizetésemelés helyett inkább a végtörlesztés cehét fizesse ki a Szövetség, amely pályázati, állami pénzekből él, így nem kerül az egész annyiba (végtörlesztés+fizetésemelés) - nekik. És mivel a szövetség az évet 19 milliós plusszal zárta, 9 millió félretettek a vezetők végtörlesztésére.

Ráadásul mindez Deutsch Tamás ötlete volt, aki ezt el is ismerte az ügyről tartott sajtótákékoztató szerint:

Deutsch szerint azért nem probléma az, hogy az elnöknek a Szövetség fizette a végtörlesztést, mert a Szövetség pénzében szponzori támogatás is van, ami nem állami pénz. (Hasonló érvelést szokott tolni a kormány a TAO-pénzek felhasználásakor is). Gömöri szerint a célzott támogatásokból mem történtek ilyen kifizetések.

Gömöri egyébként prémiumot is kapott 2012-ben, a paralimpiai sikerek után 17 millió forintot tehetett zsebre, tehát nem az a "rászorulós" típus. Mégis ekkor történt a végtörlesztés átvállalása is.

Amúgy nem féltem az elnököt, sportszakmai igazgatóként is kap fizetést, és így látja a történteket:

"Ez az ügy borzasztó károkat okozott. És az egész a szövetségen belüli konfliktusra vezethető vissza, vélhetően az egyik munkatárs kiszivárogtatott félinformációi alapján kerültünk célkeresztbe."

(Bors)

Címlapkép: MOB

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.