A japán kormány azt akarja, hogy a hadserege aktívabb legyen nemzetközi szinten

A japán kormány bővíteni akarja a hadsereg mozgásterét. Abe Sinzó japán miniszterelnök a héten terjeszt a parlament elé egy olyan törvényjavaslatot, ami lazítana azokon a szabályokon, amiket még a második világháború utáni amerikai megszállás alatt vezettek be a japán hadserek tevékenységének korlátozására.

A törvény egyszerűbbé teszi, hogy a japán védelmi erők logisztikai segítséget nyújtsanak más hadseregeknek és nemzetközi békefenntartó missziókban vegyenek részt. Továbbá kibővítené azokat a területeket, ahol a japán egység bevethetőek és azt is engedélyeznék, hogy a világháború óta először megvédjék a szövetségeseiket.

Japán biztonságpolitikai elemzők szerint ezzel Japán eltávolodik a katonai semlegesség felől, hogy aktívabban járulhasson hozzá a nemzetközi biztonsághoz. Így Japán előtt megnyílik az lehetőség, hogy az USA mellett szorosabban együtt tudjon működni Ausztráliával, Indiával vagy más olyan dél-ázsiai szereplőkkel, akik próbálják ellensúlyozni Kína katonai felemelkedését. (The Washington Post)

(Címlap:  AFP / Yoshikazu TSUNO)

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.