Az elmúlt hónapokban Dél-Afrika több szegénynegyedében megtámadták a bevándorlókat. Az egész országot megrázta és a világsajtót is bejárták azok a fényképek, amikor Johannesburg Alexandra negyedében dél-afrikai feketék halálra késeltek egy mozambiki férfit. Az elkövetkező napokban hét külföldit öltek meg az ország különböző városaiban, és ezrek hagyták el az otthonaikat, és kerestek menedéket az országon belül, vagy siettek haza Mozambikba, Malawiba, Zimbabwéba. Szomszédos országok és Nigéria egyenesen az állampolgárai evakuációját tervezi.

Mindenkiben felötlöttek a 2008-as zavargások, amikor xenofób támadások sorozatában a felheccelt tömeg közel 70 embert lincselt halálra. Az áldozatok többsége külföldi férfi volt.

Azóta sem nyugodtak le teljesen a kedélyek, szórványos támadásokban százak vesztették el életüket. Bár a 2008-as támadások után 137 dél-afrikait elítélt a bíróság, azóta mindössze egyetlen embernek kellett gyilkosságért felelnie az ilyen támadások után.

A kormány április legvégén végül 300 hangadó letartóztatásával és a hadsereg bevetésével fékezte meg az indulatokat, de a helyzetet ezzel természetesen nem oldották meg. Az idegenellenesség soha sem látott méreteket öltött és sokak szerint Nelson Mandela „szivárvány nemzet” elképzelését veszélyezteti, és rámehet Afrika legnagyobb és legsikeresebb országa. Egyes politikusok pedig tudatosan gerjesztik a feszültséget.

A mostani zavargás azután tört ki, hogy

Goodwill Zwelithini zulu király egy nyilvános beszédében arról beszélt, hogy a külföldiek ne vegyék el a munkát a dél-afrikaiaktól, és menjenek haza.

A király szerint mondandóját félreértették és kiragadták a kontextusból. Jacob Zuma elnök pedig kifelé és befelé egyszerre beszélve védte meg a bevándorlókat a támadásoktól.

Az elnök azt mondta, hogy mindenkinek, aki legálisan tartózkodik az országban, kijár a védelem.

A sok százezernyi, nem tisztázott papírokkal vagy egyenesen illegálisan érkezett bevándorlóról nem szólt. A kormánypárt többi vezetője még messzebb ment, egyesek zárt menekülttáborokat, mások sokkal szigorúbb határellenőrzést akarnak, páran pedig megtiltanák, hogy külföldiek üzletet nyissanak vagy földet vegyenek az országban.

Az apartheid lebontása nem csak azzal járt, hogy a fehérek helyét a Mandela-féle (azóta is kormányzó) Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) vette át, hanem azzal is, hogy az országon belül szabaddá vált a költözködés. Több millió nagyon szegény vidéki fekete költözött a jobb élet reményében a nagyvárosokba. A külvárosokban feltűntek a mára már oly ismerőssé vált szegénynegyedek. Az itt lakók – joggal – úgy érzik, hogy számukra semmilyen előnnyel nem járt a rendszerváltás. És mivel ezekről a területekről és lakóiról az állam is jórészt lemondott, így megindult a bűnbakkeresés.

Dél-Afrika a világ egyik legveszélyesebb országává vált, itt az egyik legmagasabb az egy főre eső gyilkosságok és nemi erőszakok száma, de természetesen akárcsak a jövedelmi viszonyok, a bűnözés is nagyon egyenlőtlenül oszlik meg az országon belül. Az erőszakos bűncselekmények túlnyomó többségét ezekben a szegénynegyedekben követik el.

A szegénynegyedekben a munkanélküliség hivatalosan is 40 százalék körül van, a megélhetési költségekhez viszonyítva a bérek szinte semmit sem emelkedtek az elmúlt húsz évben, és a gazdasági válság miatt az informális szektor is jóval kevésbé jövedelmezővé vált.

Ahogy a világban az már csak lenni szokott, ilyenkor a legsebezhetőbbek ellen fordulnak az emberek.

A kétmilliónyi bevándorló – körülbelül a lakosság 4 százaléka – nem is tűnik annyira soknak, ha összehasonlítjuk a szomszédos országok jövedelmi viszonyaival és a lehetőségekkel. Loren Landau, a Wits Egyetem professzora szerint a támadások mögötti logika, hogy „a bevándorlók elveszik a munkát”. Kutatók szerint pedig ez számokkal könnyen cáfolható butaság, és csak a haszonleső politikusok kétértelmű megszólalásai miatt fordulnak a frusztrált tömegek a szavazati joggal nem rendelkező bevándorlók felé.

A migránsok helyzetével foglalkozó, nem kormányzati Migrating for Work Research Consortium adatai szerint a 33 milliónyi dolgozó éppen 4 százaléka, mintegy 1,2 millió ember bevándorló, akinek a négyötöde érkezett a szomszédos afrikai államokból. A kutatók szerint nem igaz, hogy a bevándorlók elveszik a munkát a helyiektől, sokkal inkább arról van szó, hogy olyan munkákat is elvállalnak, amiket a helyiek ennyire alacsony bérekért már nem. A bevándorlók ráadásul sokkal gyakrabban vállalnak munkát korrekt szerződés és védelem nélkül.

Az elképesztő korrupciós botrányok tömkelegét maga előtt görgető ANC politikusai pedig rájátszanak az emberek érzelmeire. Nomvula Mokonyane vízügyi miniszter a támadások előtt nemsokkal a Facebookon fakadt ki a bevándorlókra.

„Majdnem minden második kisboltot szomáliaiak és pakisztániak visznek, ez nagyon nincs rendben így. Elvtársaim és barátaim, nem vagyok xenofób, de ez a biztos receptje a tragédiának.”

Hasonlóképpen nyilatkozott egy interjúban a kisvállalkozások fejlesztéséért felelős miniszter, Lindiwe Zulu is, és a példák vég nélkül sorolhatók. Az előállt vidám politikai helyzetben könnyen semmivé válhat mindaz, amiért Nelson Mandela, az ANC és az ország 1994 előtt küzdött.