A táborozás nem munka a tanárnak. Sőt!

oktatás
2015 május 23., 08:57

Itt a tábor, vár a nyár… Illetve még csak a tavasz. Számtalan lehetőség közül válogathattak a tanárok.

Az Erzsébet tábor keretében például jó előre pályázhattak a tavaszi osztálykirándulásokra, ahol legalább tíz gyerek, három napra utazhat el fejenként ezer forintos térítésért cserébe. A szállást és az étkezéseket az Erzsébet program finanszírozza.

A pedagógus pályázott, beszedte a gyerekektől és a szülőktől a nyilatkozatokat, nyert, örült. Egy ideig. Már alig várta, hogy mehessenek.

Pénzt ugyan nem kap érte, igaz, a munkaidejében (is) a gyerekekkel lesz. Meg azután. Három napig.

Az első turnusok a napokban indulnak, és van olyan pedagógus, aki csak az utolsó pillanatban szembesült azzal, hogy a pályázatírók egyvalamiről megfeledkeztek. Róla.

A kiírásban ugyanis csak annyi állt, hogy „Az Alapítvány a kísérőnek a táborozás alatt szállást és ellátást nyújt. A tábor önrésze kísérőnként 1000 Ft, azaz egyezer forint.” No meg az útiköltség és az éjszakánként maximum 500 forintos idegenforgalmi adó. Az utazás költségeit a gyerekek családjainak is maguknak kell finanszírozniuk, de utánuk az idegenforgalmi adót nem kell megfizetni.

A tanárra ki gondol?

A pályázat tehát nem foglalja magában a kísérő tanárok szálláson és étkezésen felüli költségeit. Sem. Az éjjel-nappali készenlétet, a diákokkal különféle külső helyszínekre szervezett programokon való a hétköznapinál nyilván lényegesen nehezebben elvégezhető munkáról már nem is teszünk említést. Elvégre a népítélet szerint, a tanár az minimum, hogy ha kell éjt nappallá téve saját költségén kísérgeti, felügyeli és okítja a diákokat, elvégre szereti a gyerekeket, na meg majd kipiheni a nyári szünetben. Hacsak nem táboroztat akkor is…

Addig is miért is ne akarna a diákokkal tölteni még egy kis szabadidőt a saját pénzén?!

Keres eleget, vagy ha ő nem is, a férje biztosan.

Szerintünk nem ártott volna a fentieket átgondolni a pályázatok kiírásánál, és minimum egyértelműsíteni, hogy az pályázzon, aki a tanári fizetéséből még a táborozók kísérésére is odaszán, vagy le tudja boltolni az esetleg nem túl jómódú és/vagy morgolódó szülőkkel, hogy ők állják a rá eső cehhet is.

A KLIK előtti időkben a hasonló összegeket talán átvállalta volna az iskola, vagy az önkormányzat. Ma vagy a Klikben bízhatnak, esetleg, ha van ilyen, az iskolai alapítványt lehet megkeresni, ha ugyan ők finanszíroznak ilyesmit.

A megoldás jelenleg, főleg az utolsó pillanatban eszmélőknek marad az, hogy vagy a zsebükbe nyúlnak, vagy mégis kibulizzák: a gyerekek fizessék ki a kísérők önrészét, a rájuk eső idegenforgalmi adót és útiköltségeiket is.

A munkájuk díjazásáról nem is merünk szólni. Ők sem.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.