Az elmúlt harminc év bámulatos technológiai fejlődése nyomán mára ott tartunk, hogy a pesszimistább kutatók szerint

a robotizáció hatására emberek milliói maradhatnak munka nélkül,

akik pedig megtarthatják munkahelyüket, azoknak az elmúlt harminc év adatai alapján érdemben nem nő a fizetésük.

Vajon tényleg ennyire sötét jövő vár ránk?

James Bessen amerikai közgazdász szerint

nem.

Legújabb, idén április végén megjelent, Learning by Doing - The Real Connection between Innovation, Wages, and Health című könyvében történelmi példákkal igyekszik igazolni, hogy a bérek stagnálása átmeneti, a robotizáció pedig összességében nem szüntet meg munkahelyeket.

Ez utóbbira érzékletes példa, hogy bár a nyolcvanas évektől kezdve a bankok tízezerszámra telepítettek ATM-eket, a humán bankpénztárosok száma kétévtizedes stagnálás után még nőtt is egy kicsit - amire a viszonylag egyszerű magyarázat az, hogy az ATM-ek elterjedésével csökkent az új bankfiókok megnyitásának költsége is, ez pedig összességében új munkahelyeket teremtett.

És ez nem egyedi példa: az automata telefonközpontok elterjedésével jelentősen csökkent a telefonközpontosok száma, de ezzel párhuzamosan jelentősen nőtt a recepciósoké. Az amerikai kormány statisztikái szerint a 21. század első évtizedében 162 ezer gépíró és 102 ezer telefonközpontos vesztette el az állását, de ezzel párhuzamosan 215 ezerrel több titkárnőt és 64 ezerrel több recepcióst vettek fel, ami összességében 16 ezer új munkahelyet teremt.

Mindez Bessen szerint azt bizonyítja, hogy az automatizáció nem megszünteti, hanem átalakítja a munkahelyeket - egy titkárnő vagy egy recepciós összetettebb feladatokat lát el egy gépírónál vagy telefonközpontosnál, és ezt akár a fizetésében is érvényesítheti.

De ha ez így van, akkor miért stagnálnak a fizetések?

Bessen szerint az, hogy a technológiai ugrásokat nem követik rögtön a fizetések, nem új jelenség. A példája itt a modern szövőgépek hatása a textiliparban dolgozók fizetésére. A szövőgépek az 1840-es években kezdtek elterjedni, ám a szövőnők fizetése csak az 1870-es évektől kezdett meredeken emelkedni. Az ok itt a technológia kezdeti kiforratlansága volt, illetve az, hogy a kezdetekben minden szövőgyár saját eszközöket fejlesztett, így a munkavállalóknak nem jelentett versenyelőnyt egy adott gyár gépeinek ismerete - mert a többi gyár más gépeket használt, így azokban ők ugyanolyan tapasztalatlannak számítottak volna, mint bárki, aki beseik az utcáról.

A helyzet az amerikai polgárháború után változott meg, amikor a nagy textilipari cégek elkezdték standardizálni a termelőeszközeiket, megteremtve ezzel az átjárás lehetőségét munkavállalóik számára, akik így tapasztalatukat pénzesíteni tudták.

Bessen kortárs példája a grafikus tervező, akinek az elmúlt pár évtizedben előbb a hagyományos tipográfiáról a desktop publishingra, majd az online kiadványok tervezésére, végül legújabban az okostelefonokra optimalizált oldalak tervezésére kellett átállnia, mindeközben folyamatosan új technológiákat kellett elsajátítania. Aki erre alkalmas volt, az már most is komoly fizetésekért tud elhelyezkedni. A többiek reménye az lehet, hogy hamarosan ebben az iparágban is kialakulhat egy technológiai standard, amit könnyebben el lehet majd sajátítani, vagy egyáltalán értelme lesz költeni az elsajátítására - szemben a mostani helyzettel, amikor erősen megfontolandó, hogy valaki pénzt fektessen, például a flash design kitanulásába, ha jó eséllyel a technológia már addigra idejétmúlttá válik, mire befejezi a képzést. (Via Vox. Címlapkép: Adam Berry / Getty Images News)