Érdemes elmenni Milánóba, fantasztikus a Világkiállítás!

A városban most amúgy is minden erről szól, rengeteg a turista, büszkék a helyiek, és van is mire. Profi szervezés, minőségi kivitelezés, elsőrangú infrastruktúra. Az autósoknak például, a környező helységekben alakítottak ki hatalmas parkolókat, ahonnan folyamatosan buszokkal viszik az embereket a főbejáratig, ahol rengeteg a beléptető kapu, várakozás sehol. Városi tömegközlekedés, vasút szintén bejáratig… Az EXPO vezérgondolata a fenntartható környezet, a tudatos és egészséges táplálkozás, innováció, kreativitás. Minden ország kitett magáért, elképesztő pavilonok és látványvilág sorakozik a másfél km-es főút körül.

Persze, legjobban a hazaira kíváncsi az ember, igyekeztem én is minél hamarabb szembesülni vele, mitől dagad a világ előtt 2015-ben a magyar mell? Nem fokozom: semmitől! Tyúkmell. Gigantikus gagyi-halmaz és ciki az egész produktum, szinte hihetetlen. A sokat szidott sámándobokból végül rézdugattyúk lettek. Értelmetlen, koncepciótlan az egész építmény. Mindenhol tömeg, mi már messziről feltűnünk azzal, hogy szinte alig lézengenek a látogatók. Nem csoda, alig van mit látogatni. Mondjuk, nem is baj, ha ezt kevesen látják.

Kezdjük a túrát kívülről.

A pavilon parkosított környezetben van, szépen körbejárható. Aki veszi a fáradtságot a következőkkel szembesülhet a hátsó fronton: sittes zsákok, drótok, építkezési és berendezési tárgyak halmozódnak diszkrét raktári hangulatban. Az épületnek van néhány egyedi ablaka, de azt valószínűleg egyedileg is kellett volna legyártatni, ami viszont pénzbe kerülhet és akkor kevesebb marad a zsebben, de minek is ablak a napfényes Itáliában? Najó, váratlanul mégis eshetett az eső, ezért okosban megoldották néhány léc és nejlon segítségével… ennyi. Magyar kreativitás, oszt jónapot!

A dugattyúk rézborítása is kezdi szépen elveszteni a fényét, ez pont nem baj, legalább még kevésbé észrevehető lesz. A főbejárat két lakótelepi ajtót szimbolizálhat. Mellette egy deszkabódé, most épp kürtőskalácsos, már ha nyitva van. Most nincs. A kövezet nyomokban muskátlit tartalmaz. Dülöngél kint néhány kiállítás kellék, valami strandzászló-szerűség, aminek a talpát kövekkel kell biztosítani. Hja, ilyenek ezek a legolcsóbb beltéri eldobható cuccok, a szélmozgástól egyből felborulnak…

Ezen kívül fajátékok, és egy mezítlábas betyár is színesíti a látványt. Igen, egy betyár, mezítláb! Össze-vissza ugrabugrál, vigyorog, énekel, néha besegít egy népviseletes asszonyságnak nem tudni milyen tevékenységbe. A néhány bámészkodó véleménye megoszlik, hogy be van-e szívva, vagy csak szimplán részeg? Nekem eszemben sincs ilyeneket feltételezni vagy személyeskedni, amúgy nagyon jó fej a srác, és nem ő tehet róla, hogy mások bohócot csináltak belőle és ezzel a karakterrel próbálják eladni az országot…

Menjünk befelé.

A szűk bejáraton egyből egy félhomályos előtérbe jutunk, ahol sorban állnak az üres kiállítási standok, mint egy szertár. Ezután az épület belsejében találjuk magunkat. folytatódik a művelődési házakban megszokott kézműves vásári hangulat, népművészeti kipakolás és néhány idős nénike fogad, akik valamilyen kötögetős, szalmacsomózós vagy hasonló tevékenységet folytatnak.

Az egyik szőnyeget gyárt szövőszéken, miközben a tolmács lelkesen magyarázza két olasz nyugdíjasnak, hogy Magyarországon most ez a menő, és a trendi fiatalok ilyen szőnyegekkel rendezik be a lakásaikat. Bele sem gondolok a trendiségbe, próbálom megsaccolni, hány magyar fiatalnak van egyáltalán esélye saját lakásra? 4 lcd tv lóg a falon, ahol megy valami monoton történelmi lecke, utána magyar hivatalos állásfoglalás fogalmam sincs miről, mert hallani nem lehet, az angol feliratozás pedig apró betűs, ráadásul 1 tv nem működik, 1 másik pedig ki-be kapcsol.

A teremben van néhány szék egy formatervezett zongora körül, ez tűnik amúgy a főattrakciónak, de érthetetlen mi ennek az üzenete egy fenntartható környezet és egészséges táplálkozás témakörben rendezett világeseményen? Próbálok eligazodni, hogyan lehet feljutni a galériára és a tetőre, végül találok néhány falra nyálazott cetlit ami eligazít. Számla biztos van róla a könyvelésben, mint egyedi tervezésű és gyártású útbaigazító tábla, darabja 200 ezer.

A galérián fotókiállítás, csak úgy magyarosan. Víz a téma. A megvalósítás arcpirító… a többi pavilonban hozzászokik az ember a csúcstechnikához, óriási ledfalak, fény és hangjátékok, multimédia multimédia hátán. Nekünk kartonra kasírozott és a falba csavarozott művészi fotókiállítás jutott, kedvencem a divatos fecskében feszítő daliás magyar apuka, 2 sör után a vízből kilépve a fürödni tilos táblánál. Világkiállításra ennél jobb anyagot nem is lehetett volna összeállítani! Inkább menekülök a tetőre, szívesen ennék, innék valamit…

Ahogy nézem, itt nem fogok, tűz a nap, árnyék sehol, meg különben is csak néhány asztal van kirakva, nem igazán marasztal a hangulat. Pláne, hogy nincs is mit enni, ha az ember nem akar 5000 forintért kolbásztálat, gulyást vagy somlóit, mert mást nem tud. Szomjoltásra meg ott van a jó öreg műanyagpalackos Ági szörp. Vérciki az egész.

Akármilyen hülyeségnek tartottam eddig, de igaza van azoknak akik azt hangoztatják, hogy titkos erők vagy érdekcsoportok Magyarország lejáratásán dolgoznak és szándékosan keltik rossz hírünket! Valóban léteznek ilyen erők és a szándékosság is nyilvánvaló! Ennyire lejáratni csak tudatosan lehet az országot. És az is nyilvánvaló, hogy ezek a titokzatos idegenek köztünk vannak…

(A szöveget és a képek többségét Nagy Péter nevű olvasónktól kaptuk.)