Ha itthon akarod felnevelni a gyereked, akkor orvosi ellátásra egy ideig ne számíts

  • Korábban írtunk Kingáék történetéről, akik nem tudtak hazatérni Dániából, mert a magyar hatóságok fél év alatt sem bírták elintézni a kint született kislányuk anyakönyvi iratait.
  • Cikkünk megjelenése után pár órával már hívták őket a dániai nagykövetségről, és szabadkozva közölték velük, hogy a kormányhivatal tájékoztatása szerint elkészült a Zorka magyar állampolgárságát igazoló anyakönyvi kivonat, így hamarosan igényelhetik az útlevelet, és jöhetnek haza.

Örülünk, hogy Kingáék ügye ilyen váratlanul lendületet kapott, azonban a magyar hatóságok mulasztásai miatt több ezer külföldön született magyar gyerek jogi helyzete továbbra is rendezetlen.

Az senkinek sem jutott eszébe, hogy a csecsemőket néha orvoshoz kell vinni?

Az, hogy egy egyszerű anyakönyveztetési eljárás elintézése akár fél évnél is tovább tart a magyar hatóságoknaknál, főleg azoknak a szülőknek különösen abszurd, akiknek a gyereke kettős állampolgár, így már van tapasztalatuk más országban is ezzel az ügymenettel.

Alexa kisfia tavaly Nagy-Britanniában született, az apja után a magyar mellé a brit állampolgárságot is megkapta. Nagy-Britanniában az anyakönyveztetéssel összesen 10 perc alatt végeztek, csak egy igazolás kellett hozzá a kórháztól. Miután ez megvolt, kisfiuk brit útlevelére csak 5 napot kellett várniuk.

A szülők mégis úgy gondolták, hogy Mátét Magyarországon fogják felnevelni, ezért január elején a brit útlevéllel haza is hozták. Majd rögtön hozzá is láttak, hogy magyar okmányokat szerezzenek neki, amihez először itthon is anyakönyveztetniük kell a kinti papírokat.

Bár a törvény szerint ennek az eljárásnak sem kellene tovább tartania két hónapnál, de

most öt hónap várakozás után még azt sem tudják, hogy milyen szakaszban lehet az ügyük.

Az ezzel foglalkozó Fővárosi Kormányhivatallal csak nagyon nyögvenyelősen megy a kommunikáció:

  • az anyakönyvi osztály telefonon szinte elérhetetlen,
  • ügyfélfogadást pedig csak a hét egy napján, szerda délelőtt tartanak egy Károly körúti irodaház folyosóján.

Mivel mindenki ekkor igyekszik elintézni az anyakönyvi ügyeit, a kisgyerek mellett nehezn oldható meg, hogy végigvárják a sort, csak azért, hogy személyesen rákérdezhessenek, történt-e már valami az ügyükben.

Így Mátéval is az van, hogy hiába számít születésétől fogva magyar állampolgárnak, fél éve mégsem kapja meg a magyar születési anyakönyvi kivonatát, amivel ezt igazolni tudná.

Ennek pedig olyan gyakorlati következményei vannak, hogy amíg ezt a hivatalos határidőt már bőven túllépő kormányhivatal el nem intézi, addig a szülők TAJ kártyát sem igényelhetnek a kisfiúnak. Így aztán csak az orvosok jóindulatán múlik, hogy a szüleinek kell-e fizetniük minden egyes ellátásáért. Alexa arról számolt be, hogy

gyakran kérnek tőlük pénzt olyan kezelésekért vagy oltásokért, amiket más magyar állampolgároknak a tb alapból fedez.

Pedig ők tényleg mindent megtettek, hogy meglegyenek a magyar papírok. Sok hasonló helyzetben lévő szülőhöz hasonlóan számukra is az a legrosszabb az egészben, hogy még ígéretet sem kaptak arra, hogy mikor állítják ki Máté anyakönyvi kivonatát.

Az állam már elengedte ezt a határidő dolgot

Hiába mondja ki a törvény, hogy egy hazai anyakönyvezés határideje legfeljebb két hónap lehet, a magyar hatóságok annyira nem bíznak már a saját kapacitásaikban, hogy az egyik olvasónk,

Barbara a londoni nagykövetségtől már alapból egy olyan tájékoztatót kapott, amit eleve 2-4 hónapra lőtte be az ügyintézési időt.

Mások beszámolóit ismerve viszont ez is nevetségesen optimista becslésnek hangzik.