Négy nap alatt 30 milliót gyűjtött a kutyapárt és a Vastagbőr

Az eredetileg tervezett 3 millió helyett csütörtökre már 28,5 millió jött össze. Ebből már 500 óriásplakátra futná. Kovács Gergő, az MKKP elnöke és Erdélyi Katalin (Vastagbőr) az Átlátszónak elmondta, hogy a társadalmi szolidaritás mellett fognak kampányolni (azzal viccelődve, hogy készülnek a 2018-as kormányzásukra), de ezt a pénzt most plakátokra költik, hiszen arra kapták.

Lehet majd pár plakát, amin – ha már a kormány kampánya a figyelemelterelésről szól – feltesznek majd kérdéseket, például hogy mi van a Quaestorral vagy a vasárnapi zárva tartással.

A Fideszt direktben nem akarják bántani, hogy ne idegesítség az embereket, meg sokan úgyis eléggé utálják a Fideszt.