Az 1910-es évekig még közel nem dőlt el, hogy a belsőégésű motorra épül majd minden a XX. században. Az elektromos autók fejlesztése - némi képzavarral - gőzerővel folyt, sőt: a töltőhálózat kiépítésére is nagyszabású tervei voltak az iparnak. Detroitban nem csak villanyautók, de házi töltőberendezések és utcai töltőoszlopok is készültek. Valahol szánalmas, hogy a légköri CO2-tartalom feldurrantása után az emberiség most ugyanott kezdi újra az egészet, ahol egyszer már abbahagyta.

A GreenCarReports cikkét olvasgatva tényleg csak csóválja az ember a fejét: 1910-ben már akkumulátor-csereállomások fogadták a villanyautókat Amerika nagy városaiban, és elkészült az első utcai gyorstöltő is, az Electrant a General Electricnél. Pont a gyors hálózatépítés lehetősége volt az elektromos mobilitás egyik versenyelőnye a jóval bonyolultabb benzin-disztribúciós rendszer kiépítésével szemben. Az otthoni töltés sem okozott gondot, a mikroelektronika korszaka előtt sem: ilyen csodálatos higanygőz-egyenirányítók álltak az elektromos autót vásárlók garázsában:

Ahogy ma is, a gyártók és az elektromos autók tulajdonosait, felhasználói tömörítő egyesületek az autók gyártásának, fejlesztésének és a töltőhálózat építésének párhuzamosságát próbálták megvalósítani: ahogy egyre több elektromos autó van az utakon, legyen egyre több töltő is hozzájuk!

A büdös, hangos, bonyolult, nehézkesen vezethető benzines autóknál kezdetben nem volt lassabb az elektromos kocsi sem, Londonban és New Yorkban elektromos taxik rótták az utcákat. Amerikában, ahol a legnagyobb ívet futották be (na, ez nem képzavar!) a villanyautók, a századfordulón a gépkocsik 40%-át még gőz hajtotta, de már 38% volt az elektromos autók aránya és csak a maradék 22% ment benzinnel.

A villanyautók legfőbb előnye azonban a könnyű indíthatóság volt. Csak leakasztotta a tulaj a töltőkábelt, és már mehetett is - míg benzinvérű szomszédja a kurblival és a megfelelő keverékképzés beállításával kínlódott, ugrált ki-be a fülkéből a berántókarig meg vissza. Így suhan egy 101 éve gyártott, 1914-es Detroit Electric:

A villanyautó sorsa akkor pecsételődött meg majd' egy évszázadra, amikor Charles Kettering 1912-ben feltalálta az elektromos önindítót. A kurblizásnak, a reggeli szenvedéseknek vége lett, a büdös és a zaj kívül maradt, a csukott kocsiajtó mögött, és beindult a világméretű szénhidrogén-alapú motorizáció. A lítium-akkumulátorokkal és a mikroprocesszorokkal a '60-as években indult meg újra az elektromos autók fejlesztése, de a végső lökést az átállásra (visszaállásra) benzinről villanyra a belsőégésű motorok emissziója, illetve ennek adminisztratív korlátozása adja meg, pont napjainkban.

A villanyautó meghalt és feltámadt, miközben a benzinmotor szép lassan belefullad saját füstjébe. Volt pár jó évünk velük, szó se róla - de azért épp ideje már éppúgy átadni a múzeumoknak ezt az elavult technológiát, ahogy az elektromos autók vonultak múzeumba száz éve, amikor még úgy tűnt, örökké tart az olaj, és senki nem tudta, mi az a globális üvegház-hatás.