Gyerekeket is megállít az új vasfüggöny

Mostanában élénk vita folyik arról, hogy kell-e a bevándorlás (szerintem igen), meg lehet-e állítani (szerintem nem), hasznos-e egy országnak (szerintem igen), létezik-e megélhetési bevándorló (mindenki szeretne megélni és boldogulni, ez a szóhasználat ezért félrevezető), vagy veszélyesek-e a menekültek (szerintem nem).

Ha egy-egy fogékonyabb újságíró készít interjút vagy riportfilmet, akkor a démonizált szakállas muszlim férfiak mellett néha-néha csillogó szemű afgán vagy szír, esetleg koszovói kisgyerekeket is mutatnak, akiket a szüleik vagy rokonaik cipelnek végig a fél világon.

Mert gyakran gyalog menekülnek. Útlevél, vízum és repülőjegy nélkül csak a vándorlás marad, az erőltetett menet akár éjjel, hegyekben, fagyban. A Reuters hírügynökség egészen megrázó és gyönyörű képeket közölt afgán és szír menekültek vándorlásáról a görög-macedón határon.

Lassan nyolc éve dolgozom a Magyar Helsinki Bizottságnál menekültekkel, akik közül sokan gyerekek voltak, amikor Magyarországra érkeztek, többnyire véletlenül, mert nem ez volt az úticél és a legtöbbjük azóta már el is ment innen. Sokan azonban maradtak. Bátran kezdtek itt új életet, volt, aki először került iskolapadba, megtanultak írni-olvasni, sokaknak már rendes szakmája van és dolgozik.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint 2015-re a második világháborút idézően sok a világban a menekült, akik háború és fegyveres konfliktusok elől kényszerültek elhagyni otthonukat: közel 60 millióan.

Egy év alatt több mint 8 millióval lett több menekült a világon.

Minden évben június 20-án ünnepeljük a nemzetközi menekültnapot, és a világ ekkor fejezi ki együttérzését azokkal, akiknek ilyen nehéz sors jutott.

Az ENSZ adatai szerint a helyzet azonban drámaibb, mint gondolnánk, ugyanis a menekültek fele gyerek.

Magyarországra ennél kisebb arányban érkezenek gyerekek, de így is sokan vannak. Tavaly 11834 gyerek, vagyis 18 év alatti külföldi nyújtott be menedékjogi kérelmet Magyarországon. Közülük 603-an érkeztek a szüleik vagy más családtagjuk nélkül. Ők a legkiszolgáltatottabbak, mert több ezer kilométert tesznek meg idegenekkel, gyakran embercsempészek sanyargatásában.

Idén már májusig 8391 gyerek nyújtott be kérelmet. Márciusig közülük 626-an érkeztek egyedül, szüleiktől elszakítva. A családtagjaikkal érkezett gyerekek több, mint fele koszovói volt tavaly, a kísérő nélküli kiskorúak döntő többsége 55-75%-a afgán, de sok köztük a szír gyerek is (az adatokat a Helsinki Bizottság a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól kapta).

Bár nyilvánvaló, hogy védelemre szorulnak, a 2014-ben hazánkba érkezett 603 kísérő nélküli kiskorú közül mindössze tizennégyen, a 2015 márciusáig érkezett 626 közül tizenhárman kaptak menekült vagy oltalmazotti státuszt.

A többségük folytatta útját Nyugat-Európába, ki tudja milyen veszélyes körülmények között. Azt sem lehet róluk tudni, hogy egyáltalán megérkeztek-e oda, ahová indultak.

Jó, és mi lesz a sorsa ezeknek a gyerekeknek?

Azok, akik a szüleikkel együtt vannak Magyarországon általában egy nyitott menekülttáborba (befogadó állomásra) kerülnek, ahol több száz más nemzetiségű felnőttel és gyerekkel együtt laknak. Ez meglehetősen ijesztő még a felnőtteknek is, hát még a gyerekeknek.

Legjobb esetben egy külön szoba áll a család rendelkezésére, előfordul, hogy nincs külön mosdó vagy konyha sem, mindenen osztozni kell.

A tábori élet persze számos előnnyel is jár, barátságok szövődhetnek, nagyon hamar megtanulnak a gyerekek mindenféle nyelvet, leginkább egy angol-magyar-olasz-arab-görög vegyes felvágottat, a "tábori nyelvet". A szerencsésebbeket hajlandó valamelyik, a tábor közelében lévő óvoda vagy iskola fogadni, azonban mostanában egyre gyakrabban hallani arról, hogy még a korábban progresszívebb, nyitott iskolák is elzárkóznak a menekült gyerekek befogadásától. Ez a nagyon szomorú, néhány év leforgása alatt végbement romlás súlyosan sérti a menekült gyerekek emberi jogait, és nyilván megnehezíti a játék és tanulás nélkül hosszúra és unalmasra nyúló tábori hétköznapok elviselését. A menekült (vagy menedékkérő) gyerekeknek ugyanúgy az iskolában a helyük, mint magyar társaiknak.

A menekült gyerekek kisebb és talán kevésbé szerencsés csoportja a kísérő nélkül érkező gyerekek, fiatalok. Ők egy fóti vagy hódmezővásárhelyi gyermekotthonba kerülnek, a mindennapokban szociális munkások és nevelők vigyáznak rájuk. Itt sem feltétlenül könnyű az élet, a menekültügyi eljárás befejezéséig gyakran több hónap is eltelik, noha a kísérő nélküli kiskorúak ügyeit elsőbbségiként kellene kezelnie a menekültügyi hatóságnak. Sokszor lassú a gyermekvédelmi gyám kirendelése is, ami azért jelent gondot, mert egy 18 év alatti külföldi fiatal életének minden fontosabb döntéséhez a gyám hozzájárulására van szükség.

Ezek, a többségében 14-18 éves afgán fiatalok akár hónapokra is bizonytalan helyzetben találják magukat, a menekültügyi eljárásuk szinte hibernálódik. Marad a bizonytalanság, hogy maradhatnak-e vagy ismét útra kell kelni…

Ez idő alatt nincs ott egy megbízható és bármely intézményrendszertől független és menekültügyben kiképzett személy, akihez a menekültügyi eljárással kapcsolatban bizalommal fordulhatna a gyerek.

Borostás, szakállas? – Felnőtt!

A legnehezebb azonban azoknak a helyzete, akiknek nem hiszik el az életkorát. Ez olyan komoly kérdés, ami az identitásukat, az énképüket érinti és gyakran lelkileg is nagyon megterhelő ezt elviselniük. A hosszú menekülés során a legritkább esetben tudják a személyi okmányaikat magukkal hozni a menekültek, ez igaz a gyerekekre is – már akinek egyáltalán vannak ilyen iratai otthon. Afganisztánban például nincs olyan anyakönyvi rendszer, mint nálunk, nem is minden gyerek születését regisztrálják, így később nem is kapnak automatikusan személyit. Több olyan esetet is végigkísértem munkatársaimmal az elmúlt években, ahol megkérdőjelezték a fiatal kérelmezők életkorát és egy eléggé megalázó vizsgálatnak vetették őket alá. Volt, aki először volt idegen felnőttek előtt meztelen.

A végső döntést a kérdéses életkorról egy olyan orvos mondta ki ügyükben, aki néhány röntgenfelvételt vizsgált, de soha nem találkozott velük.

Senki sem kérdezte őket a múltjukról, addigi életükről, emlékeikről. Ez a magyar menekültügyi rendszer egyik komoly hiányossága, hogy nem képes fair eljárásban vizsgálni a kérelmező gyerekek életkorát, mindezt pedig csak akkor, ha komoly kétség merülne fel eziránt. Ha az derül ki, hogy az orvos véleménye szerint valaki felnőtt, akkor átkerül a felnőtt menedékkérők közé és nem járhat iskolába, nem kap több segítséget, mint bárki más, pedig ezek a vizsgálatok közel sem tévedhetetlenek. Láttunk már olyan esetet, amikor 2 éves különbség mutatkozott két orvos véleménye között.

Még pechesebbek azok, akiről már a határon, az elfogásukat követően azt hiszik a rendőrök, hogy felnőtt. Ők sok társukkal együtt menekültügyi fogdára is kerülhetnek, ami leginkább egy börtönre hasonlít.

Nem gyereknek való hely, az biztos.

A tavalyi év során a Helsinki Bizottság 40 esetben talált olyan fiatalokat őrizetben, akik szemmel láthatóan jóval fiatalabbak voltak a többi, felnőtt korú fogvatartottnál. Ebből 10 esetben sikerül elérni, hogy kiengedjék a kamaszokat, miután ismét megvizsgálták az életkorúkat – a legtöbb esetben ismét szemrevételezéssel.

Sajnos a magyar jog jelenleg azt is megengedi, hogy a kisgyermekes családokat is menekültügyi őrizetbe vegyék, igaz, az ő esetükben ez legfeljebb 30 nap. Legutóbb az Alapvető jogok Biztosa (ombudsman) írt tűpontos és alapos jelentést arról, hogy idén januárban mit tapasztaltak Debrecenben, ahol koszovói kisgyermekes családokat tartottak fogva. A kép lesújtó volt, a körülmények pedig gyerekek bezárására teljesen alkalmatlanok.

Mivel a legsúlyosabb jogkorlátozás a személyi szabadság elvétele a fogvatartás, ezt csak kirívóan súlyos esetekben, bűncselekmények következményeként írja elő a jog. A menekült vagy rendezetlen jogállás, esetleg ismeretlen állampolgárságú gyerekek fogvatartása embertelen és felesleges. Olyan helyrehozhatatlan károkat okozhat egy egyébként is sok mindenen keresztülment gyereknek, ami később lehetetlenné teheti, hogy beilleszkedjen és bízzon azokban, akik segítenék őt ebben.

Pedig több pozitív példa is van, a Helsinki Bizottság két korábbi ügyfele (mindkettő Zia) is sikeres, egyikük már családot is alapított magyar élettársával. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának most is futó menekültnapi kampányában pedig Dariush büszkélkedik idegenvezetői karrierjével, és a magyarok iránti szeretetével. Van is okuk rá, talpraesetten és szinte hősiesen küzdöttek azért, hogy akár a családjuk utáni napi honvágyból is erőt merítve helyük legyen itt velünk, hogy fogadjuk be őket.

A Helsinki Bizottság jogászai tovább folyatják jogvédő tevékenységüket többek között azért, hogy a lehető legkevesebb kiskorú legyen bezárva, akár egyedül, akár családjával.

A szerző dr. Iván Júlia, a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programjának jogásza.