Pánikolnak a szaúdi uralkodók a Wikileaksre kikerült rengeteg titkos dokumentum miatt

külföld
2015 június 21., 09:32
comments 60

Osama bin Laden fiának levele miatt már is említettük, hogy a Julian Assange által alapított Wikileaksre több tízezernyi titkos dokumentum került fel Szaúd-Arábiából. A világ egyik leggazdagabb országában, ami olajdiplomáciájának hála kifejezetten jó kapcsolatot ápol a nyugati hatalmakkal, és ahol meglehetősen semmibe veszik a legalapvetőbb emberi jogokat is, az uralkodó elit nincs elragadtatva a fejleményektől.

Az ország külügyminisztériuma adott ki elsőnek közleményt, felszólítva a királyság lakosait, hogy ne osszák meg a 'lehet hogy hamis' információkat tartalmazó dokumentumokat.

A Wikileaksre eddig 60 ezer szaúdi dokumentum került fel, de állítólag több mint félmillió irathoz jutottak hozzá, ezeket fokozatosan tervezik majd szivárogtatni.

A dokumentumok pedig izgalmas képet mutatnak az ország uralkodóházáról. A fájlok feldolgozása lassan halad, de annyit már látszik, hogy a szaúdiak egyik (nem túl meglepő célja) az iráni befolyás gyengítése volt a régióra, többek között iráni ellenzéki disszidensek támogatásával, akiknek előadást kellett tartaniuk a tengerentúlon arról, hogyan kínozzák az embereket az országban.

De olyan dokumentum is előkerült, ami szerint az ország hajlandó lett volna tízmilliárd dollárt fizetni Hoszni Mubarak szabadon engedéséért cserébe. Az is kiderült az eddigi aktákból, hogy iráni vadászrepülők bombázták a dél-szudáni erőket 2012-ben, az olajkutak ellenőrzéséért vívott csatában Szudán és Dél-Szudán között.

Külpolitikailag kevésbé releváns, de belföldi szinten érdekes lehet Maha Al Ibrahim herceg limuzinszámlája, aki 2009-ben a dokumentumok szerint úgy lépett le Genfből, hogy 1,4 millió dolláros tartozást hagyott maga után. Az irat valódiságát most megerősítette az érintett limuzincég, de mint elmondták, később megkapták a teljes összeget a királyi családtól.

A dokumentumok mellé sajtóközleményt is kiadott az évek óta a londoni ecuadori nagykövetségen bujkáló főszerkesztő, Julian Assange, aki szerint ezek az iratok nem csak a titokzatos és kiszámíthatatlan diktatúra működéséről lebbentik le a fátylat, ahol idén nemrég hajtották végre a századik lefejezést, de egyben megmutatják, hogyan vált az ország veszélyforrássá szomszédai és saját maga számára is.

Egyelőre a dokumentumok többségének hitelességét még nem erősítették meg szakértők, de a Wikileaks hagyományai alapján erős a gyanú, hogy valódi iratokról van szó. A dokumentumok többsége arab nyelven íródott, ezért ezek feldolgozása most jóval lassabb, mint ahogy az menni szokott. A szaúdi kormány májusban elismerte, hogy diplomáciai szervereiket hackerek támadták. Nem tudni, hogy a mostani szivárogtatás és az akkori támadás összefügg-e.

A szaúdi kormány közleménye szerint olyan papírok kerültek most ki, amik lehet, hogy hamisak, és Twitteren arra kérték a lakosságot, senki ne terjessze ezeket. Ugyanakkor közvetlenül nem tagadták a dokumentumok valódiságát.

A külügyminisztérium szóvivője pedig vasárnap figyelmeztette a szaúdiakat, hogy ne segédkezzenek az állam ellenségeinek, hogy elérjék céljaikat e dokumentumok terjesztésével. Egyben elmondta azt is, hogy nyomozás van folyamatban azzal kapcsolatban, hogy kerülhettek ki az iratok. (independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.